Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Közmeghallgatás Hajdúszoboszlón

DSC_00762009 decemberében azt hittem van értelme az évi kétszeri közmeghallgatásnak, ezért javasoltam. Mára egy kicsit elbizonytalanodtam. Csütörtökön csupán ketten járultunk a testület színe elé és az utánam következő úr minden bizonnyal nem is jön többet, hiszen a kérdésére kapott választ nem fogadta el.

DSC_0079Arra viszont nincs ideje és energiája, hogy tovább vigye az ügyet, ami civil szemmel nézve egyáltalán nem reménytelen! Azt kérte ugyanis a képviselőktől, hogy lehessen biciklizni legálisan a Szilfákalja páros oldalán, ha már a szabályt úgysem tudják betartatni, a rendőr pedig bujkálva büntet. A válasz az volt, hogy a másik oldalban van a kerékpárút, ott kell biciklivel közlekedni és a jegyzői indokok is hitelesek voltak. A gyalogosokat sok esetben veszélyeztetik főleg a gyorsan hajtó és figyelmetlen kerekezők. Ettől azonban az igazságtalan bánásmód még fennáll, miszerint ha ott a rendőr több tízezer forintra is büntethet, gyerekes anyukákat, akik egyik iskolából viszik a másik intézménybe, nem rohanva és másokat veszélyeztetve gyermeküket, ha pedig épp nincs a környéken a rend őre mindenki úgy biciklizik, ahogy akar és a gyalogosok úgy ugrálnak a kerékpárosok elől, ahogy tudnak. Mivel a probléma hosszú évek óta fennáll, közösen kellene megoldást találni, ez azonban már nem hangzott el javaslatként, pedig lenne róla mit beszélni. Csak kíváncsiságból tíz percre mentem ki fotózni és több mint tíz biciklist kaptam lencse végre. Prominens, vezető beosztású szoboszlói embereket is. Tehát arra várni, hogy a fejekben rend legyen, nem biztos, hogy érdemes.

DSCF3741DSCF3742 DSCF3743

 

DSCF3744DSCF3745DSCF3746

DSCF3747 DSCF3748

Az én problémám némiképp és technikailag egyszerű volt, azt nem értettem, hogy miért nincs meghirdetve sehol a közmeghallgatás. Utólag mindig azt a visszajelzést kapom, hogy elmentem volna, ha tudok róla. A beharangozó hírünket is sokan lájkolták, tehát feltételezem, vannak itt problémák, lennének kérdések, csak valami miatt még mindig mindenki csendben van. Mivel tényleg sehol nem volt meghirdetve, csak az utolsó pillanatban az önkormányzat netes oldalán, ez tényleg magyarázhatja, hogy csak ketten DSC_0073voltunk. Én pedig megkérdeztem mi az oka a nagy titkolózásnak. A válasz egyszerű volt, nincs rá pénz. A hirdetési újságok túl drágák. Tovább kérdeztem, mi a helyzet a helyi lappal és a TV-vel, ott miért nem volt beharangozva? A válasz kínos csend. Érzi azt az ember, amikor ciki valami és ha nem akar további feszültséget, nem firtatja az ügyet. Pedig mondhatnám azt is, törvényi keretek között el lett szabotálva a közmeghallgatás. Sőt folytathatnám úgy is, kutyába sem nézik a szoboszlói lakosságot, mert a kötelező eboltást legalább meghirdetik olyan lapokban, mely minden háztartásba eljut ingyenesen, de a közmeghallgatásra sajnálják a pénzt.

DSC_0072Lettek volna további kérdéseim is, de nem akartam visszaélni a tisztelt testület türelmével. Javasoltam, hogy az ismét Európa Bajnokságra kijutó mazsorett csoport kapjon nagyobb figyelmet, elismerést pl. a városi ünnepségen, ahol a kiemelkedő teljesítményeket díjazzák és egy helyet, ahol eredményeiket kiállíthatják. Egy vitrint ahol kupáikat, eredeti okleveleiket gyűjthetik és megmutathatják bármikor szüleiknek, barátaiknak. Javaslatomat a bizottság tárgyalni fogja.

 

Szoboszlói Színes– Kiss Klára - Fotó:Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

 

 

Hozzászólások   

 
+4 #5 Guest 2011-07-13 07:30
Tisztelt Emberek és Humanoidok!
Mit vártok! Addig, amíg egy prominens párt, prominens képviselője és csoportja saját bevallása szerint azért nem tesz semmit a város érdekében, hogy a jelenlegi vezetés nehogy politikai tőkét kovácsoljon belőle 3 év múlva, amíg nem a város érdeke az első, hanem a pártoké, amíg 20 éve olyan képviselő(k) ülnek a T. Testületben, akik nem csinálnak SEMMIT, mégis megválasztják, mert 20 éve ott van és egyébként is az egészségügyben "dolgozik" (Isten mentse meg azt a picurt, aki hozzá kerül!), addig itt érdemi változás nem várható! Közmeghallgatás ?! Közröhej!!! Próbálkozni lehet! De, ha már a filmeknél tartunk, erre nekem is van egy idézetem: Próbálni? Nem! Tedd, vagy ne tedd! De ne próbáld! Hosszú lesz még a következő 3 esztendő, de utána jöhet a változás! Csak TENNI kell érte és nem próbálkozni!
 
 
+4 #4 ubi40 2011-06-21 20:33
Széllel szemben pisálni és finggal tojást festeni igen nehéz,talán ezért nincs tolongás.
 
 
+7 #3 Guest 2011-06-20 09:27
Inter Milán
Jobb, ha egyet értesz a többi dologban is velem, mert én elvi síkon írok véleményt. Nem magyar fejjel szemlélem a világot. Nem akarok rosszat senkinek. Az egyén úgyse tudja elkerülni a rosszat, minek még rátenni egy lapáttal a személyeskedéss el. Aki meg vállalta a közszereplést tegye oda a seggén kívül a véleményét is. Névvel, identitással. Uff
 
 
+6 #2 ubi40 2011-06-19 19:10
Bélám most egyet kell értenem veled,milyen igazad van én is voltam meghallgatáson, de közérdekű panaszomra nem találtatott jogorvoslat és azóta kussba vannak a honagyáink és hölgyeink.Két szállóige egy filmből:Az élet nem habostorta és Pelikán elvtárs a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.Ja még egy,Virág elvtárs kérjenek már valamit.Nyer egy szóbeli vállonveregetés t aki kitalálja a film címét.
 
 
+7 #1 Guest 2011-06-19 17:03
Közmeghallgatás...
Az minek? Ha a zadófizetők pénzéből élhetnek, közpénz, akkor már a köz véleményére nem kíváncsi mert a célját már elérte. Képviseli a közt. Nem csodálkoznék rajta ha a legközelebbi választáson ilyen szlogenek lennének:
Válassz engem a te pénzeden, majd én megmondom, hogy mit akarsz a pénzedért. Azon se csodálkoznék, ha valamék ellenzéki, vagy független így állna a választói elé: Független vagyok, válassz engem, ha ott ülök majd igazodok valahova, mert nincs mit tenni.
Egy régi magyar film szállóigéjével élve:
"...dehát élni kell !..."(Talpaltny i föld)Úgyhogy ez teljesen rendben van. A köz elment meghallgatásra, aztán lesz@rják.
 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)