Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Rajzverseny Fekete Borbála emlékére

kiskpA Fekete Borbála Alapítvány „Itt születtem én ezen a tájon” címmel általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói részére meghirdetett rajzverseny kiállításának megnyitóját 2011. december 1-jén 10.30 –kor tartották a Thököly Imre  Kéttannyelvű Általános Iskolában.

 

 

A már nem élő emberek családtagjaik, ismerőseik, barátaik emlékezetében élnek tovább. Minél többekben hagyunk nyomot, annál erőteljesebb ez a továbbélés. Azok, akik életükkel, munkásságukkal, hivatásukkal a közösségért sokat tesznek, földi életük után is velünk maradnak, megőrizzük szellemiségüket. Fekete Borbála ilyen volt, rajztanárként, festőművészként, emberként. Közel húsz évvel halála után alapítványt hoztak létre Hajdúszoboszlón barátai, tisztelői, kollegái, tanítványai. A Fekete Borbála Alapítvány év eleje óta működik, ez a rajzpályázat és a holnap megnyíló emlékkiállítás az első rendezvénye.

DSC_0064

Az alapítvány tagjai azt a mérhetetlen hazaszeretet és humanizmust szerették volna a mai gyermekekbe is beleplántálni, amely Fekete Borikát jellemezte, amikor első ténykedésükkel „Itt születtem én ezen a tájon” címmel gyermekrajzpályázatot hirdettek, a város általános iskolás gyerekei számára, hogy ezzel is emlékezzünk rá.

Fekete Borbála (1933-1992) festőművész pedagógus, a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola docense, több éven át a hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola rajztanára, tagja és vezetője volt felnőtt alkotótáboroknak, művészeti vezetője nyári gyermek és ifjúsági rajztáboroknak, felnőtt képzőművészeti szakköröknek.

Egész munkássága a vizuális kultúra, a képzőművészeti nevelés hatékonyágának fejlesztését szolgálta. Tanítványainak emlékezetében az ő gyermek- és esztétikum-központú személyisége áll, melynek áldásos eredményeként többen váltak hasznos képviselőjévé a magyar kultúrának.

DSC_0030

A rajzversennyel az alapítvány kuratóriuma az ő pedagógiai és esztétikai szellemiségét követi, amikor segíteni akarja a rajztanárok és a tanulói közösségek együttműködését az esztétikai nevelésben, és el kívánja ismerni a művésztanárok, rajztanárok pedagógiai eredményességét és egyéni művészeti teljesítményét.

 

DSC_0034

A pályázatra 172 rajz érkezett, ezekből a munkákból nyílik a kiállítás, a Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskolában. Csodálatosan szép, igényes pályamunkák érkeztek.  Dicséretet érdemelnek mindazok a gyerekek, akik megörökítették hazánk szép tájait, közvetlen környezetüket. Gratulálunk az Őket segítő tanároknak!

A zsűrinek nagyon  nehéz dolga  volt, amikor a sok szép rajz közül választania kellett, éppen ezért igyekeztek minél több alkotást díjazni, jutalmazni.

 DSC_0059

A díjakat Kocsis Róbert úr, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke adta át.

Az első helyezettek olyan megtiszteltetésben részesülnek, hogy a Fekete Borbála-emlékkiállításon vehetik át Kocsis Róbert alelnök úrtól  a jutalmukat. Az alelnök úr ott adja majd át a megyei önkormányzat különdíját, valamint  Dezsőné Borbély Emma  a Fekete Borbála Alapítvány egyik alapítója  által felajánlott különdíjat is.

 DSC_0042


Díjazottak:

Alsó tagozatos kategóriában:

I.                   helyezett: Ludman Lajos (Bárdos L. Ált. Isk.)

I.                   helyezett: Katinszky Márk (Szabó L. AMI)

 

 

II.                helyezett: Császi Anita Ágnes (Pávai V. F. Ált. Isk.)

II.                helyezett: Bakó Péter (Szabó L. AMI)

 

III.             helyezett: Kukta Fanni (Thököly I. K. Ált. Isk.)

III.             helyezett: Mile Károly (Szabó L. AMI)

Felső tagozatos kategóriában:

I.                   helyezett: Mikó Petra (Thököly I. K. Ált. Isk.)

I.                   helyezett: Magyar Melinda (Szabó L. AMI)

 

II.                helyezett: Árva Rebeka (Thököly I. K. Ált. Isk.)

II.                helyezett: Nagy Fanni (Szabó L. AMI.)

 

III.             helyezett: Kocsis Fanni (Bárdos L. Ált. Isk.)

III.             helyezett: Harangi Mónika (Szabó L. AMI)

 DSC_0109

 

Külön díjban részesült:

-          Totyik Gábor (Szabó L. AMI)

-          Abelovszky Bernadett (Szabó L. AMI)

-          Szakállas Ábel (Szabó L. AMI)

 

 DSC_0087

A legtöbb pályamunkát beküldő iskola  Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola volt. Jutalmuk egy rajzeszközöket tartalmazó ajándékcsomag.

Emléklapot vehettek át a felkészítő tanárok:

Szoboszlainé Kádár Anikó (Szabó L. AMI)
Fekésháziné Pallai Erika (Thököly I. K. Ált. Isk.)
Dóróné Balázs Katalin (Thököly I. K. Ált. Isk.)
Pinczésné Kovács Anikó (Thököly I. K. Ált. Isk.)
Tokai Mária (Bárdos L. Ált. Isk.)
Molnárné Csukás Irén (Pávai V. F. Ált. Isk.)
Szarvas Emma (Gönczy P. K. Ált. Isk.)

 DSC_0097

 

Szoboszlói Színes: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)