Payday Loans
2024 április 20, szombat
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Uszonyos- és búvárúszó Világkupa

DSC_017014 ország képviseletében 46 klubcsapat 298 versenyzője érkezett Hajdúszoboszlóra az uszonyos- és búvárúszó Világkupára, március 6-7-én, az Árpád uszodába. Százzal több versenyző vesz részt a versenyen, mint az elmúlt évben. S hogy minek köszönhető e nagy érdeklődés?

 

 

   Elsősorban persze a sportág vonzza a megmérettetésre szerelmeseit, de nem elhanyagolható vonzerő városunk, a szíves vendéglátás, az uszoda, még ha néha akadnak is problémák, mint például a hangosítással – nyilatkozta a Debreceni Búvárklub elnöke Moravecz János. Érkeztek városunkba görögök, németek, franciák, lengyelek, litvánok, észtek, olaszok, szlovákok, csehek, oroszok, ukránok és még sorolhatnánk. A lányok és fiúk külön kategóriában úsznak és értékelve is külön vannak. A Nemzetközi Búvárszövetség megbízása alapján a Magyar Búvár Szakszövetség és a Debreceni Búvárklub közösen szervezték a versenyt.

   A 60 fős rendező stáb dolga nem egyszerű, a szervezés jogát minden évben el kell nyerniük pályázat útján. Versenyhelyszínek egyébként még Dubai, Columbia, Kína; a tavalyi világverseny Taiwanban volt. A magyar uszonyos sport a világ élvonalában van, a szervező kiemelte a debreceni klubból Senánszky Petrát, aki világcsúcstartó, a Nemzeti Sportszövetség döntése alapján az Év Junior Sportolója kategóriában 3. lett.

   V. CMAS világkupa és XV. Europarty versenyek egyszerre zajlottak az Árpád uszodában, egyébként egy öt fordulós sorozat részeként. A riport készítésekor (szombat délután) már biztos volt a magyar siker, több érem is igazolta, mint például a debreceni csapat 4X50 m-es felnőtt női uszonyos gyorsváltóban arany érmet szerzett! Gratulálunk! (További információk és versenyeredmények: www.debrecenibuvarklub.hu)

 

A versenyen készült fotókat megtekinthetik a Képgalériában!

 

Szoboszlói Színes– Lora –

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)