Payday Loans
2024 március 29, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Utazás 2010 - Hajdúszoboszló a legszebb standon

logoMárcius 4-7. között került megrendezésre az UTAZÁS 2010 szakkiállítás és vásár, ahol idén is óriási sikere volt városunknak.

 

 

    A hagyományokhoz híven első nap a szakma, majd a szakértő közönség tekintette meg az idei utazási kínálatot. Hajdúszoboszló, a régió valamennyi idegenforgalmi szempontból jelentős településével együtt, csatlakozott a Regionális Marketing Igazgatósághoz. Így nem csak a költségek csökkentek milliós tétellel, hanem a kínálat is jelentősen bővült, amire szükség is volt, hiszen évek óta jelentkező igény a turisták részéről, hogy nem csak az adott idegenforgalmi célpontot szeretnék jobban megismerni, hanem annak vonzáskörzetét is. Visszatérve a budapesti programra, a szakemberek szerint soha ennyi kiállító nem jelentkezett még Hajdúszoboszló hírnevét öregbíteni, mint idén. A várost képviselte szinte valamennyi szálloda, természetesen a HUNGAROSPA Hajdúszoboszlói Zrt. a Tourinform, összesen 19 szolgáltató.  A cégek gazdagon hozzájárultak a reprezentációhoz is. Nagy volt az érdeklődés, főleg szombaton, amikor Rápolthy István berendezte a Tuba tanya mini változatát, ízekkel és illatokkal.

utazs2010_03utazs2010_04utazs2010_002

   A remek kiállítást a vasárnap délutáni bombariadó sem tudta elrontani. Bár az ünnepélyes eredményhirdetés elmaradt, de azért így is remek eredmény, hogy a standszépségversenyen az Észak-alföldi lett az első! A 300 négyzetméteren minden szakmailag fontos település jelen volt Vásárosnaménytól Szolnokig. Számszerűen nyolcvan négyzetmétert foglalt el Debrecen és Hortobágy, 63-at Hajdúszoboszló, 40-et Nyíregyháza. Városunk tehát igazán tekintélyes részét adta a közös megjelenésnek és remélhetőleg ezáltal - a tavalyi évhez hasonlóan - a 2010-es év idegenforgalmi adatait is meghatározzák majd a Hajdúszoboszlóhoz köthető  statisztikák.
utazs2010_01utazs2010_02

Szoboszlói Színes– Kiss Klára –

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)