- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
Összehangolt akció keretében 2013. január 15-én a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ /TEK/ műveleti egységeivel közösen elfogták azokat a hajdúböszörményi férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint időseket raboltak ki Hajdúböszörményben.
A 2012. év tavaszán kezdődött bűncselekmények során az elkövetők a többségében egyedül élő nyugdíjasokra éjszaka törték rá az ajtót, majd a lakást átkutatva ékszereket és készpénzt vittek el. Az időskorú sértetteket fenyegetéssel, néhány esetben bántalmazással kényszerítették értékeik átadására.
A megye rendőreinek összehangolt munkája, valamint a széleskörű adatgyűjtés eredményeként 2013. január 15-én hajnalban hajdúböszörményi lakásukban elfogták azokat a személyeket, akik megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmények elkövetésével. Tekintettel arra, hogy a férfiak erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt már korábban összetűzésbe kerültek a hatóságokkal – valamint a rendelkezésre álló információk alapján feltételezhető volt, hogy szökésüktől tartani lehet –, ezért a nyomozók az elfogás végrehajtásához a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték. Az elfogott férfiakat a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra állítottak elő, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket.
Az őrizetbe vett 5 elkövetővel szemben (18-32 év közöttiek) a további eljárást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
A Debreceni Városi Bíróság 2013. január 17-én délután az elkövetők előzetes letartóztatását rendelte el.
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra