Payday Loans
2024 március 29, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Motorosok, figyelem!

1motorosA Szoboszlói Színes stábja 2010. április 21-én a Közlekedés Biztonságáért Alapítvány és a Hajdú – Bihar Megyei rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatójára kapott meghívót, ahol megtudhattuk, idén is színes programokkal várják a két keréken robogókat!

 

4motorosA Közlekedés Biztonságáért Alapítvány irányításával, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Konferencia Központ és a Főnix Csarnok szervezésében 64. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Rendőrmotoros Csillagtúrát 2010. 08. 03. - 06. között. (Erről részletes információt találnak a www.ipmcrally.hu oldalon)

2motorosKicsit korábban vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt az érdeklődők 2010. 04. 24-én 9-12 óráig, saját vagy a Honda Hungary által biztosított Honda VTR 250 motorkerékpárral.(Feltétel: vezetői engedély, motoros felszerelés, védőeszközök) Mindezt a Főnix csarnok parkolójában hajtják végre; illetve az autós ügyességi pályán ezzel párhuzamosan egy Honda Jazz technikai bemutatóját nézhetik végig, majd ki is próbálhatják!

A motorosokkal való törődés azért is fontos a rendőrség számára, mert 2008-ban 43 balesetet okozott motoros, 31-et segédmotoros; 2009-ben pedig 37-et motoros és 35-öt segédmotoros. Mindenképpen az a cél, hogy a számok drasztikusan csökkenjenek!

3motorosCsillagtúrán is részt vehetnek a motorozás szerelmesei 2010. 04. 25-én 9 órától, zárt csoportban, rendőri felvezetéssel halad majd a csapat, a Petőfi téren lesz a gyülekező. Útvonal: Debrecen - Hortobágyi Nemzeti Park – Egerben városnézés – Lillafüred – Miskolc – Debrecen (Természetesen mindenki motorral, védőfelszereléssel és a csoportos motorozás szabályaival a fejében érkezzen!)

5motorosLegyenek figyelmesek, vezessenek óvatosan; a programokat is mind azért rendezik, hogy javuljon a közlekedési kultúra, kevesebb legyen a baleset!

 

 

 

 

 

 

 

Szoboszlói Színes– Lora – Fotó: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

Hozzászólások

 
+2 #1 Guest 2010-04-24 14:25
És az egy keréken robogókat hol várják, mert egyszerüen elviselhetetlen , és félelmetes amit müvelnek a városban ,föleg a négyesen az elsőkereket felemelve nagy sebességgel száguldozók. És a rendörség semmit nem tesz ellene,ugy tesznek ,mintha észre sem vennék.
 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)