Payday Loans
2024 április 20, szombat
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Olvasói levél

Tavaly a 15-24 év között meghalt fiatalok 29%-a közúti baleset áldozata lett. Tegyünk ez ellen!

 

Jelen nyílt levelünknek szomorú aktualitása van. Egy fiatal sofőr felelőtlensége újabb életet követelt. Társadalmi felelősségvállalásunk és a személyes érintettség is arra ösztönzött bennünket, hogy ezúton mi is felhívjuk a szülők figyelmét, arra, hogy amennyiben ellenőrzés nélkül engedik vezetni gyermekeiket, közvetett módon hozzájárulhatnak saját, vagy más embertársuk gyermekének tragikus halálához.

2010. március 31-én nagy sebességgel hajtott az a 18 éves fiatalember, aki Hajdúszoboszlón a belvárosban vezetve zebrán gázolta halálra a szabályosan közlekedő 20 éves tanulót. Az előzetes vizsgálatok alapján az autó jelentősen meghaladta a megengedett sebességet így esély sem volt a tragédia elkerülésére.

Magyarországon a legutolsó feldolgozott, 2007-es adatok szerint 169 15-24 év közötti fiatal halt meg közúti balesetben egy év alatt. Ezen belül egyre nő a fiatalabb áldozatok aránya: míg 2002-ben csupán három 15-17 év közötti sofőr veszítette életét, addig 2007-ben ugyanebből a korosztályból már 13-an végezték tragikusan. A 15 - 24 év közöttieknél a súlyos sérültek száma 742. Az utasok közül ugyanebből a korosztályból 60-an haltak meg és 518-an sérültek súlyosan. Ha ez az adat egy háborús övezetből érkezne, az újságok címoldalon közölnék. Ráadásul, ha a fiatalok által okozott összes balesetet nézzük, még elkeserítőbb kép bontakozik ki.

A statisztika szerint 2007-ben 3694 esetben okoztak közlekedési balesetet 24 év alatti személyek. Ebből 744-en voltak 17 év alattiak, 1074-en 18 és 20 év közöttiek, míg a legtöbben - 1876-an - a 21-24 éves korosztályból kerültek ki. Az utóbbi évek "csúcsa" 2004-ben volt: akkor 4207 fiatal okozott balesetet. Szomorú tapasztalat, hogy bár az autók biztonsági berendezései egyre fejlettebbek, az ifjú korosztály baleseteinek számán ez nem látszik. Ez azzal magyarázható, hogy a fizika törvényeit a legkorszerűbb berendezések sem képesek felülírni.

Ha valaki 140 kilométeres sebességgel halad, nem létezik olyan védelmi rendszer, amely az úton tarthatná a járművet és a sofőrjét egy hirtelen fékezés esetén . 
A statisztikák szerint a fiatalok által okozott balesetek legfőbb előidéző oka a gyorshajtás. Míg a 17 éven aluliak körében a sebesség nem megfelelő megválasztása nagyjából hasonló számban szerepel, mint például az elsőbbségadás elmulasztása és a megállási kötelezettség be nem tartása, addig a 18-20 éves - magukat talán már rutinosabbnak gondoló - sofőrök körében a száguldozás csaknem 40 százalékos arányban okolható a bekövetkező balesetekért.

Ezért a társadalmi közeg is felelős, mivel azok a fiatalok, akik nem látnak maguk előtt megfelelő jövőképet, máshol, például a volán mögött próbálják kompenzálni a bennük lévő feszültséget.

A tizenévesek jelentős hányada számára a szabálykövetés fogalma is ismeretlen.

A felnőttek felelőssége, hogy ez a helyzet megváltozzon!
Az alábbiakban három olyan lehetőséget mutatunk be, amelyek segíthetnek életben tartani a volán mögé ülő fiatalokat és a mit sem sejtő vétlen gyalogosokat.

1. Tanítsa gyermekét!

A fiatalok túlzott kockázatvállalása összefügg döntési képességük alacsony szintjével. A fiatal sofőrök nem igazán képesek felmérni, mi a kockázatos, és mi nem.

Egy egészséges ember esetében 21 éves kor körül alakul ki teljesen az önismeretre és a helyzetfelmérésre való képesség, amelynek révén az illető képessé válik a külső veszélyek felmérésére.
Egy Amerikában készült felmérés szerint a fiataloknak mindössze a fele mondja azt, hogy a biztonsági öv mellőzése és a gyorshajtás veszélyes. Csak 28 százalékuk látja be, hogy a vezetés közbeni mobiltelefonálás kockázatos, és csupán minden tizedik megkérdezett tinédzser tartja rizikóforrásnak, ha egy másik tizenéves is ül az autóban.

 

Pedig a társaság rossz hatással van az ifjú sofőrökre, és meglepő módon a fiú utasok jobban elvonják a vezető figyelmét.
Mindez egyértelmű üzenet a szülők számára, hogy fel kell hívniuk gyermekük figyelmét a veszélyekre. A szülőké a felelősség, hogy gyermekük senkit ne vigyen a halálba csak azért, mert otthon nem mondták meg neki, hogy felelőtlenül a szabályok betartása nélkül vezetni, vagy éppen mobiltelefonon beszélni, esetleg sms-ezni vezetés közben életveszélyes.

2. Küzdjünk a szigorúbb állami szabályozásért!

Senki nem lesz jó sofőr attól, hogy megkapja a jogosítványát. Jó megoldás lenne, ha a rutintalan, frissen vizsgázott sofőrök egy ideig csak bizonyos feltételekkel vezethetnének. Ausztriában például sok fiatal vesz részt vezetéstechnikai továbbképzésen, ott a jogosítvány megszerzése után ez két éven belül kötelező.

Magyarországon a kezdő sofőrökre csupán minimális korlátozások érvényesek: két évig nem vontathatnak, és 18. évük betöltéséig csak felügyelettel vezethetnek külföldön.

De célzott ellenőrzés ezzel kapcsolatban nincs, a szabálysértők csak szúrópróbaszerű közúti ellenőrzésen bukhatnak le. Szakemberek körében időről időre felmerül, hogy nálunk is be kellene vezetni azokat a korlátozásokat, amelyek egyes országokban már érvényesek. Ilyen például, hogy bizonyos életkor alatt nem lehet nagy teljesítményű járművet vezetni, nem szállítható azonos korú utas, illetve éjszaka sem ülhet volán mögé egyedül az, akinek még friss a jogosítványa.
Hasonló elképzelések nálunk utoljára tavaly nyáron láttak napvilágot. A tervek ismertetését hatalmas felzúdulás követte, számos fórumon szigorú bírálattal illették a javaslat kidolgozóit pedig tudunk olyan esetről is, amikor egy 18 éves fiatalember a jogosítvány megszerzése utáni első útján meghalt.

A statisztikák nem hazudnak, és ami a számok mögött van, az már több mint figyelmeztetés.

 

3. Legyen otthon szigorú és következetes!

Szigorú szabályokat akkor is lehet hozni, ha az állam törvényei gyengék. Nagyon sok múlik a szülők hozzáállásán. A szülő mondja meg, hogy a gyermeke mikor szerezhet jogosítványt, nála vannak a kulcsok, egyszóval a felnőttek határozzák meg a feltételeket. Sajnos sok felnőtt nem szívesen korlátoz egy csaknem huszonéves fiatalt, pedig ez olyan felelősség, amelyet senkire nem lehet átruházni.
Kezdje azzal, hogy ellenőrzi, gyermeke használja-e a biztonsági övet! Ez a leghatékonyabb biztonsági eszköz az autóban. A hivatalos szabályoktól függetlenül otthon be lehet vezetni szigorú rendelkezéseket. Például meg lehet tiltani az éjszakai vezetést és a felelőtlen gyorshajtást. Lehet, hogy a fiatalok tiltakoznak a korlátozások ellen, de a szülőnek ismernie kell gyermekét és ragaszkodnia kell a maga szabta szabályokhoz.  A következetes ellenőrzés kulcsfontosságú. Az Ön vagy embertársa gyermekének az élete múlhat rajta!

Ma már nincs technikai akadálya az ellenőrzésnek, hiszen egy mobiltelefon áráért vásárolhatóak olyan nyomkövetésre alkalmas autóba telepíthető eszközök, amelyekkel gyermeke felelőtlenségének gátat szabhat. Ezek az eszközök alkalmasak a vezetési morál színvonalának ellenőrzésére és emelésére. Segítségükkel kiszűrhető a szabálykerülő magatartásra hajlamos „gyereksofőr”. Az ilyen rendszerek alkalmasak a bejárt útvonal és a sebesség bármikor visszajátszható és megtekinthető rögzítésére így a fiatal sofőr vezetési devianciája még a tragédia bekövetkezése előtt kideríthető. Ilyenkor még a szülőnek marad lehetősége gyermeke figyelmeztetésre!

Egy ilyen eszköz megvásárlása olyan befektetés, amelynek eredménye a saját vagy éppen szomszédja gyermekének élete vagy jövője.

Gondolja át! Nemcsak az a személy áldozat, aki a baleset során megsérül, hanem az is, aki a kellő szülői odafigyelés hiányában, tapasztalat nélkül, fiatal korából eredő meggondolatlansága miatt okozza a tragédiát.

Az áldozat rokonságunkhoz tartozott. Ez a tragikus esemény késztetett minket arra, hogy az ehhez hasonló balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a figyelmet a lehetséges megoldásokra és a szülők felelősségére.

Jelen nyílt levelünket egy a közlekedési szabályok betartásának ellenőrzését segítő berendezés kedvezményes megvásárlásának lehetőségével és egy felajánlással zárjuk.

Lehetőséget biztosítunk a város lakosai részére, hogy egy darab, az általunk gyártott nyomkövető berendezést 2010-ben önköltségi áron (50%-os kedvezménnyel) vásárolhassák meg.

A termékek értékesítéséből származó bevétel 50%-át pedig felajánljuk a Hajdúszoboszló Város Önkormányzata részére abból a célból, hogy azt valamilyen módon a közúti közlekedés biztonságosabbá tételéhez szükséges célra fordítsák.

Mi a város központjában elhelyezett forgalomellenőrző kamera beszerzését tartanánk a legcélszerűbbnek.

TELL Kft. vezetősége

A kedvezményes eszközvásárlási lehetőség részletes feltételeinek megtekintéséhez keresse fel a www.tell.hu/hsz weboldalunkat.

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)