Payday Loans
2024 április 20, szombat
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Kultúrális csemege a Bárdosban

DSCF6795-001A magyar kultúra napja alkalmából a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola a helyi könyvtárral közösen, a „Megújuló könyvtár a gyógyvíz városában" projekt keretében rendezett mesemondó versenyt 5-6. osztályosoknak, illetve rajzversenyt 5-8. osztályos tanulóknak.

 

A kistérségi versenyre nagyon sok gyermek nevezett, így egy közös megnyitó után külön-külön tantermekben folyt a megmérettetés.
A mesemondók zsűrije Juhász Ilona és Turiné Tóth Krisztina volt, döntésük értelmében három első helyezett lett: Kölcsei Viktória, Till Virág, Nagy Gergő; második helyezést ért el Horváth Kata; harmadik pedig Szkupi Réka lett.
A gyermekeket a Crux Alba Középkori Hagyományőrzők szórakoztatták, amíg a zsűri meghozta döntését.
A rajzverseny eredményhirdetésekor már besötétedett, ez is azt mutatja, hogy nagyon sok lelkes képzőművész vállalta a küzdelmet, illetve az értékelés nem kevés fejtörést okozott a két művésznek: Kokas Csillának és Kátay Gyulának.


Különdíjat kapott: Kiss Virág és Módos Szabina
5. oszt.: 1. Botos Ágota, 2.Ungai Szebasztián, 3.Nagy Vivien
6. oszt.: 1.Szathmári Evelin, 2.Kovács Dorka, 3.Abai Evelin
7. oszt.: 1.Nagy Mariann, 2. Halász Sarolta, 3.Rádai Luca
8. oszt.: 1.Forgó Melitta, 2.Nagyfejeő Martin, 3.Vizsnyai Szabolcs

DSCF6802-002

DSCF6805-003

DSCF6811-004

DSCF6825-005

DSCF6830-006

DSCF6831-007

DSCF6843-008

DSCF6848-010

DSCF68451-009

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)