Payday Loans
2024 április 20, szombat
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Kihajtási Ünnep Hortobágyon

kihajtas5Idén az égiek is kegyeikbe fogadták a Szent György napi kihajtási ünnepséget a Hortobágyon. Az érdeklődők több program között is válogathattak, sőt megkezdődhetett a pecsét gyűjtés. Április 24-én sok hajdúszoboszlói lakos szervezte úgy a napját, hogy kirándulhasson egyet a világhírű magyar pusztán és a központjában szervezett remek programon.

kihajtas4Nem árulok el hétpecsétes titkok, ha leírom, 2010 a fesztiválok éve és ennek keretében rendezvények egész sorát szervezik az idegenforgalmi szempontból kiemelt régiók. A legnagyobb programokon pedig pecséteket lehet gyűjteni, melyek különböző kedvezményekre jogosítják fel a pecséttel rendelkezőket.

Ilyen program volt a hétvégén megrendezésre kerülő Kihajtási ünnep és a mellé szerveződő biovásár, ahova az ország minden részéről érkeztek termelők és jó áron kínálták portékáikat..

kihajtas6Ellenőrzött biotermelés egyébkén az országban 120 ezer hektáron folyik és ebből csak a Hortobágy 40 ezer hektárral képviselteti magát, tudtuk meg Gencsi Zoltántól a Hortobágyi Génmegőrző Kht ügyvezető igazgatójától. Kínálat tehát volt bőven és nem csak élelmiszerekből. A hölgyek például válogathattak különféle biokozmetikumokból is!

kihajtas10Katona Ilona a hétpecsétes fesztiválok kapcsán elmondta még, hogy céljuk elsősorban a hazai utazók figyelmének felhívása arra, hogy nem feltétlen kell több száz kilométert utazni ahhoz, hogy az ember csodát lásson! Néha elég a szomszédba átmenni és megnézni milyen gazdag közvetlen lakóhelyünk. Sokan talán nem is tudják mi minden található például a Hortobágyon. Neki ajánljuk Kitekintő című írásunkat és egy egész napos kirándulást a világörökség részét képező pusztára, ahova szó szerint a világ minden részéről érkeznek látogatók.

kihajtas11Ha pedig valaki a pecsétgyűjtő akcióra kíváncsi, érdeklődjön a Tourinform Irodákban, illetve a Magyar Turizmus ZRt. honlapján. Valamint nézze oldalunkat holnap is!

 

 

 

 

 

 

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)