- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság 2014. évben is fontos feladatának tekinti a megyében élő idős személyek közlekedésbiztonságának javítását.
Ezen kijelentés mottójaként tekintendő annak az előadásnak a megtartásában, melyre 2014. február 24-én került sor a Hajdúszoboszlói Bocskai rendezvényközpontban. A rendezvényt a derűs alkony nyugdíjasklub szervezte, melyre előadóként meghívta a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési tanácsadóját, Karácsony Béla r. szdst—t.
Életkor alapján „rangsorolva" a közúti közlekedés legvédtelenebb, legsérülékenyebb képviselőit az időskorúak képezik. Ezen korosztály közös jellemzője, hogy életkori, fizikai, szellemi állapotukból adódóan gyakrabban válnak, illetve válhatnak közlekedési balesetek áldozataivá vagy okozóivá. A szervezetük már nem fiatal, csontjaik törékenyebbek, s a viszonylag kis fizikai behatással járó közúti közlekedési balesetnek is már súlyos – olykor halálos – következményei lehetnek.
A bekövetkezett balesetek döntő többségében az időskorúak életkori sajátosságaiból adódó tényezők játszottak közre, melyek a következők.
- Látásuk, hallásuk romlásával a környezeti zajokat, a többi közlekedőt később észlelik, ezáltal reakcióidejük jelentősen megnő.
- Mozgásuk lassabb, nehézkesebb, így több időre van szükségük az úttesten való átkeléshez, sok esetben a különböző manőverek előtt nem győződnek meg annak veszélytelenségéről.
o Iránytartásuk, menetstabilitásuk az átlagosnál rosszabb, ezért az egy nyomon haladó járműveket vezetve instabilak.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az időskorú – főként a gyalogosan, illetve a kerékpárral – közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, amit az is bizonyít, hogy egyes közlekedési balesetek bekövetkeztéhez az időskorú közlekedő szabályszegő magatartása járult hozzá.
Néhány jó tanács:
Mit is tehetünk a balesetek elkerülése érdekében?
• gyalogosként lehetőleg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen menjenek át az úttesten, ott is akkor, ha egyszerre több ember kezdi meg az átkelést,
• a gyalogos forgalomirányító fényjelző készülék villogó zöld jelzésénél már ne lépjenek le a járdáról,
• egy nyomon haladó járművel csak akkor vegyenek részt a forgalomban, ha azzal biztonságosan tudnak közlekedni, esőben, havas úton ne induljanak el,
• irányváltoztatás előtt ne feledkezzen meg a kellő körültekintésről, hátranézésről, irányjelzésről,
• ne szégyelljenek segítséget kérni a fiatalabbaktól.
Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra