- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 29 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, 1 könnyű sérüléssel végződött.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy hajdúszováti lakos ellen. A rendőrséget 2014. március 15-én 14 óra 20 perckor egy mezőőr értesítette telefonon arról, hogy a 4. számú főúton figyelmes lett egy fát szállító személygépkocsira. A bejelentést követően a járőrök igazoltatták a járművet és annak sofőrjét, amely során a férfi az egyenruhások kérdésére elmondta, hogy a fát lopta. A 40 éves hajdúszováti lakost a rendőrök elfogták és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében.
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra