Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Elfogadták a rendőrség tájékoztatóját,- új igazgatója van a múzeumnak

IMG 8343-001Március 20 -án ülésezett városunk képviselő-testülete. Az első napirendi pontként a képviselők egyhangúlag elfogadták, Dr. Gali Sándor r.alezredes kapitányságvezető beszámolóját.A beszámolót, szóban kiegészítette, a megyei kapitányság részéről Dr. Tóth János r. alezredes, bűnügyi főkapitány helyettes.

 

IMG 8346-002

Dr. Gali Sándor r. alezredes, és Dr. Tóth János r. alezredes

Hivatalos tájékoztató a jegyző tollából: A csak nyilvános ülésen 13 napirendi pontot tárgyaltak meg képviselőink. Elsőként a rendőrkapitányság évente szokásos tájékoztatóját fogadták el egyhangúlag, amely a város közbiztonságának helyzetéről, az ennek érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról szólt. Személyi ügyek következtek. A 3 pályázó közül az egyetlen érvényes pályázatot beadott, megfelelő végzettségű szakembert, Bihari-Horváth Lászlót bízták meg a Bocskai István Múzeum vezetői feladatainak ellátásával.

IMG 8358-003

 

Középen Bihari-Horváth László múzeum igazgató

A harmadik előterjesztés a Hajdúszoboszlói Városi Televízió lemondott vezetője helyére kiírandó ismételt pályázatról szólt. Ezt nem fogadták el képviselőink, hanem 2014. december 31-ig meghosszabbították a nemrég megbízott vezető -Tibai Irma -megbízását. A városi bölcsőde intézményvezetői állására újra kiírt pályázatra 3, közte egy érvénytelen pályázat érkezett. A két érvényes pályázó egyike sem kapott azonban megbízást, mivel egyenlő számú (6-6) igen szavazatot kaptak, a minősített többséghez szükséges 7-el szemben. A bölcsődét tehát változatlanul a szervezeti és működési szabályzata szerinti helyettes vezeti.
Az 5. számú előterjesztés alapján a testület meghatározta a szociális alapellátások ez évi térítési díjait, majd hatodikként közbenső döntés született a településrendezési tervek K-7 jelű módosításának folyamatában. A hetedik napirendben a képviselők kijelölték azokat az önkormányzati utakat, amelyeken a költségvetésben biztosított 219,9 millió forintból útfelújítás történik, illetve ilyen munkák elvégezhetőségéhez terveket készítenek. Rendeletet alkottak a "Hajdúszoboszló Kiváló Tanulója" díjról, majd meghatározták azon helyeket, amelyekre idei önkormányzati költségvetési fedezetből további térfigyelő kamerákat
helyeznek el (8-9.sz.).
A 10. napirend keretében képviselőink elfogadták az önkormányzati környezetvédelmi program 2014. évi intézkedési tervét, amely tartalmaz valamennyi, az idén megvalósuló, környezetóvó jellegű fejlesztést, intézkedést. A következő határozattal a 2014. évi közbeszerzési terv elfogadása történt meg, az írásos anyag kiegészült a belterületi útkorszerűsítésekhez tervkészítéssel. Az idei költségvetés tartalmaz 10 millió forintot "kondipark" létesítésére, amelyet a mostani döntéssel a Bocskai Sporttelepen, a Sport utcai részen, kívülről-belülről egyaránt megközelíthetően helyeznek majd el. (12.sz.).
Az ülés képviselői interpellációra adott válasszal, kérdések, interpellációk elhangzásával zárult.
Hajdúszoboszló, 2014. március 24.
/:Dr. Vincze Ferenc:/

Szoboszlói Színes–  Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)