Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

A „Hajdúszoboszló Rhinos” már megkezdte a visszaszámlálást

1779864 721923364507506 303009146 n másolataAz elmúlt héten, pénteken délután, a Rock Cafe-ban sajtótájékoztatón jelentették be, a„Hajdúszoboszló Rhinos" csapat vezetői és a rendezvény szervezői, hogy a látványos nagy mérkőzésre, szinte teljesen készen állnak. Összeállt a csapat és a műsorterv is.

 

Még apróbb finomítások és pontosítások vannak hátra, de azt már most ki lehet jelenteni, hogy látványos és színvonalas program vár a résztvevőkre, augusztus 31-én 15 órától. Ha sikerül nyereségesen megrendezni, a bevételből a Hajdúszoboszlói Óvodák Alapítványát szeretnék támogatni, hangsúlyozta megnyitójában Kiss László főszervező. Majd bemutatta a rendezvényen résztvevő sport szakosztályok vezetőit, akik egy-egy 20 perces bemutatóval színesítik a ráhangolódást a nagy menetre. Kiss László bevezetője után a szakosztályok vezetői is röviden ismertették, hogy mivel készülnek. Megtudtuk, hogy a karate bemutatót Szabó Tamás, az erős emberek versenyét Lukács Krisztián, a birkózókat Jónás Endre, az ökölvívókat Szántó József, és a hely Rhinókat Tóth Attila edző irányítja és felügyeli. A nagy mérkőzésen, 17 órától egy budapesti ( DOCLER WOLVES) és egy debreceni (GLADIATORS) csapatot láthatunk. A közönséget, a szurkolásra a Hajdúszoboszló Rhinos amerikai futballcsapat CHEERLEADER szakosztálya fogja bíztatni. Az újdonságokról és a pontos részletekről addig még beszámolunk.

IMG 4582

1779864 721923364507506 303009146 n másolata 2

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)