Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Biztonságban a szoboszlói strandon

strandszolg 2 0A pihenni és kikapcsolódni vágyók értékeire és biztonságára rendőrök is vigyáznak a hajdúszoboszlói strandon. A nyári idegenforgalmi szezonban a Hungarospa Egészségturisztikai Zrt. és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság között létrejött megállapodás alapján 2014. évben is teljesítenek járőrszolgálatot a hajdúszoboszlói rendőrök a strandfürdő területén.

 

A rendőrök tájékoztatják a fürdőzőket, valamint segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló vendégeknek, miközben a bűncselekmények megelőzése céljából járőröznek a fürdő területén.
A pihenni vágyók értékeinek és nyugalmának megóvása érdekében az egyenruhások igazoltatják a gyanúsan viselkedő személyeket.
A turisták örömmel fogadják és megnyugvással veszik tudomásul, hogy amíg ők a jól megérdemelt szabadságukat töltik, értékeiket biztonságban tudhatják.
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

strandszolg

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ajánlásai:
A nagy tömegben szinte senkinek nem tűnik fel, ha valaki felemel egy táskát a földről, éppen ezért kedvenc vadászterülete a bűnözőknek a strand. Minden nyári szezonban előfordulnak lopások, az elkövetők bármit eltulajdonítanak, ami őrizetlen és mozdítható, lehet az telefon, pénztárca, videokamera, akár úszószemüveg, ruhadarab.

Az esetek többsége könnyedén elkerülhető lenne egy kis odafigyeléssel, ezért nem árt megfogadni az alábbiakban felsorolt intelmeket:

A legjobb védekezés - a prevenció:

• Ha strandra vagy vízpartra készülnek, lehetőség szerint mindig vegyék igénybe a különböző értékmegőrzőket, ahol biztonságban lehetnek értékeik. Amennyiben ez nem oldható meg, úgy ne hagyják őrizetlenül csomagjaikat, vigyázzanak rá felváltva. A strandra ne vigyenek magukkal nagy összegű készpénzt, illetve feltűnő és értékes használati tárgyainkat (pl. ékszerek, laptop).

• Ha gépkocsival érkeznek a strandra ne hagyjanak értéket az utastérben (pl. videokamera, fényképezőgép, stb.), valamint a jármű elhagyásakor bizonyosodjanak meg arról, hogy az ablakok fel vannak húzva.

• Az otthon hagyott értékek biztonságáért is tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket. A nyílászárókat ne hagyják nyitva, a szúnyogháló sem véd meg a „hívatlan vendégektől". Amennyiben lehetőségük engedi, otthonuk biztonsága érdekében alkalmazzanak elektronikai védelmi rendszert.
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

strandszolg 2 0

 


A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Névnap

Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)