Payday Loans
2024 május 08, szerda
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Helyben és országosan is recseg ropog a Klik

IMG 3811-002Az oktatás megreformálásáról már nagyon sokat hallottunk, olvastunk. A leg megrögzöttebbek, még most is azt állítják, hogy ez az új rendszer nagyon jó csak apróbb korrekciót kell végrehajtani. Ők a kisfőnökök a Klik-ben. Az ő álláspontjuk, mindegy ki mit mond, nem veszünk róla tudomást, felfelé nyalunk, lefelé taposunk.

 

Ezelőtt néhány héttel, polgármesterünknek volt egy Facebook bejegyzése, miszerint itt városunkban is, az önkormányzatnak több hónapos hátralékkal tartozik a Klik, mintegy 6 millió forinttal. Ennek az információnak próbáltunk utána járni, hogy hátha csak a polgi zsörtölődik egy kicsit és nincs is igaza. Egy hét alatt, meglepő következtetéseket tudtunk levonni. A polgármesterünk információja tényleg nem volt pontos. A helyzet ennél sokkal elkeserítőbb. A felhalmozott adósság még ennél is több.
Első utunk Dr. Sóvágó Lászlóhoz vezetett, aki azzal fogadott, hogy tőle sokkal pontosabb információval tud szolgálni, a Hajdúszoboszlói Intézményfenntartó igazgatója, hisz a Klik vele van közvetlen kapcsolatban.

IMG 3807-001 Bejelentkeztünk, és másnap reggel már fogadott is Lukács Sándor, az intézmény vezetője. Rövid, tömör beszélgetésünknek az lett a vége, hogy megerősítette azokat az információkat, mélyekkel rendelkeztünk, sőt a pontosítások kapcsán még sokkal rosszabb lett a kép. Megtudtuk, hogy még 2013 első félévi kifizetetlen számlák is vannak. A nem fizetés okáról próbáltuk faggatni az igazgató urat, de túl sok jót nem tudtunk meg tőle. Egyszerűen a levelemre nem is válaszolnak!- mondta Lukács Sándor.

 


Következő lépésünk az volt, hogy szeptember 04-én levelet írtunk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hajdúszoboszlói Tankerületének igazgatójának, Szandai Kázmérnak. Elküldtük a kérdéseinket, melyekre a válasz az előbb leírtakat igazolná vagy cáfolná. Az eredmény egyáltalán nem volt meglepő, választ mi sem kaptunk. Négy nappal később, szept. 08-án, ezt a levelet elküldtük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesten lévő sajtó osztályának is. Az eredmény ugyanaz. Válasz nincs. A struccpolitika már oly sokszor eredményre vezetett. A pedagógusok is és a szülők csendben vannak, senki nem akar az állásával játszani. Azért szép lassan repedezik a rendszer. A híradásokból megtudtuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma 20 milliárdot átcsoportosított a Klik részére, hogy a felmerült kifizetetlen számlákat rendezze. Ez mire lesz elég? Jut-e ebből a szoboszlói Kliknek vagy sem, nem lehet tudni. Folytatódhat-e az úszás oktatás vagy nem? Ugyanis a gyermekeket szállító buszos cégnek is tartoznak. A szakszerűtlen gazdálkodásért, már beáldozták Marekné Pintér Arankát, de ezzel semmi nem oldódott meg. A ma esti híradóban volt látható, hogy az új oktatási rendszer nagyasszonya Hoffmann Rózsa véleménye szerint is ez a Klik rendszer tarthatatlan. Az ország 198 tankerületében azt a 120-130 ezer pedagógust lehetetlen irányítani. Még mindig vannak olyanok, akik próbálják menteni a menthetetlent. Valószínű majd őt is félreállítják, jön valami nagy tudású, fő okos és megmondja a tutit. Mi pedig, addig is olvasgassuk a molinókon, szórólapjaikon, hogy : Bízzon a Fideszben!- Tapasztalat, lendület, fejlődés! Magyarország jobban teljesít!

IMG 3811-002

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)