Payday Loans
2024 március 28, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Már az első nap kiváló eredmények születtek, a Hungarospa Kupán

IMG 9910-008Ma délben, az ünnepélyes megnyitó után alig egy órával, már magyar, sőt szoboszlói győzelem született. A kétnapos versenyre 11 országból 610 versenyző érkezett az Árpád Uszodába.

 

 

A Ludmány házaspárnak bőven akadt tennivalója a szervezéssel, hogy minden gördülékenyen menjen. A megnyitón, a Himnusz elhangzása után, Varga Katalin szolgáltatási igazgató köszöntötte a versenyzőket, jó eredményeket és sportszerű versenyzést kívánva megnyitotta a versenyt. A legkisebbek azonnal rajtkőre álltak, de egy óra múlva megszületett az első szoboszlói győzelem a nemzetközi versenyen, Holoda Péternek köszönhetően. Peti a nagyokat megszégyenítő nyugodtsággal ugrott a vízbe és magabiztosan verte a mezőnyt. Közben, Varga Katalin és a Ludmány házaspár, állófogadással egybekötött technikai megbeszélést tartott a csapatvezetőknek a különteremben. Természetesen a verseny végeredményéről is be fogunk számolni a jövő héten.

IMG 9840-001

Verseny előtti eligazítás

IMG 9853-002

IMG 9854-003

Himnusz

IMG 9873-005

Varga Katalin ünnepi megnyitója

IMG 9884-006

Minden érem és díj gazdára vár

IMG 9868-004

IMG 9890-007

IMG 9956-009

Holoda Péter vízbeugrás előtt

IMG 9957-010

Az első győzelem után...

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)