Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Jöhet a rossz idő, a jószágokat a múlt héten behajtották

IMG 9690-003Az elmúlt szombaton, a hagyományoknak és a szokásoknak megfelelően, Szent Dömötör napján behajtották a pusztáról az állatokat. A Kilenclyukú hídon először a csavart szarvú racka juhok keltek át, természetesen a pásztorok és a pásztorkutyák felvezetése mellett.

 

Miután szépen, lassan leereszkedtek a töltésen, alakzatba formálódtak, mindez látványos része volt a hortobágyi képnek. A rackákat követték a nagyobb testű állatok, a lovak, bivalyok, szürke marhák. Szépen sorban belovagoltak a csikósok, és egy hintón megérkezett dr. Aradi Csaba korábbi igazgató és Sárosi Eleonóra, a Hortobágyi Nonprofit Kft. mostani marketing igazgatója. Közösen köszöntötték és bemutatták a Hortobágy örökös pásztorait.
Ennél a pillanatnál volt érezhető, hogy mennyit és hogyan változik a világ. 15 évvel ezelőtt a fiatal trónkövetelők még hűtlen kezeléssel, és a számviteli törvények megsértésével gyanúsították Aradit, majd később „önként" nyugdíjba vonult, ma pedig hintón hozták, hogy a néprajzi ismereteit ossza meg a hallgatósággal. Örömmel láttuk, hogy régi cimborái társaságában megjelent Garai Lajos bácsi is, hosszú betegségéből most kezd felépülni. Bízunk benne, hogy rövidesen kerekes szék nélkül is be tud sétálni az aktuális vezérkar elé. Abban is bízunk, hogy nem kell, még 15 évet várni ahhoz, hogy egyszer a „pásztorok királya" is hintón érkezzen behajtáskor a pásztoraihoz és a számadóihoz.

IMG 9664-001

IMG 9666-002

IMG 9706-004

IMG 9718-005

IMG 9735-006

IMG 9767-007

IMG 9795-008

IMG 9799-009

IMG 9822-010

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)