Payday Loans
2024 április 18, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Birkózóverseny a Sportházban

DSC 73322014. november 23-án városunkban került megrendezésre a III. Aqua-General Kupa. A verseny meghívott díszvendége Dr. Hegedűs Csaba, a 100. olimpiai aranyérem megszerzője, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke volt, aki szívet melengetően szólt az ifjú sportolókhoz.

 

Az eseményt, melyre tizenhat klub 176 versenyzője érkezett , Dr. Sóvágó László polgármester úr nyitotta meg. A képviselők közül jelen volt még a megnyitó ünnepségen Marosi György és Orosz János. Az odalátogató közönség színvonalas és sportszerű küzdelmeknek lehettek szemtanúi, megható pillanatokat élhettek át a legkisebbek, az ovisok első komolyabb megmérettetésein is, s na persze izgulhattak a nagyobbak férfias küzdelmein és végül aztán elégedettek lehettek a hajdúszoboszlói versenyzők teljesítményével is.
A hazaiak kimagasló teljesítménnyel összetett versenyben Földes, és Kaba mögött a harmadik helyen végeztek, mivel 5 arany-, 2 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek.
Egyéni eredmények:
Ovis korcsoport:-16 kg Kiss Milán—1.helyezett
Gyermek II.:-23 kg—Oláh Hunor –3. helyezett
Gyermek I.:-26 kg—Jónás Levente—3. helyezett
-29 kg—Végh Máté—1. helyezett
--Márton Ákos—2. helyezett
--Pető Benjámin—3. helyezett
-32 kg—Márton Kornél—3.helyezett
-35 kg—Dóró Botond—1. helyezett
Diák II.: -38 kg—Jónás Dániel—3. helyezett
-42 kg—Pánisz Máté—2. helyezett
-69 kg—Sándor Imre—1. helyezett
Diák I.: - 50 kg—Jónás Endre—3. helyezett
-54 kg—Végh Marcell—3. helyezett
-58 kg—Papp Levente—3. helyezett
Serdülő: -69 kg—Bökönyi Balázs—1. helyezett
--Fehér Balázs—3. helyezett
Serdülő:-85 kg—Árva Ferenc—3. helyezett

A verseny színvonalas megrendezéséért köszönetünket fejezzük ki Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának, az Aqua-General Kft-nek, az Otthon Üzletháznak-Nagy Attilának és a támogató szülőknek.

DSC 7196

DSC 7164

DSC 7165

DSC 7211

DSC 7351

DSC 7353

DSC 7405

DSC 7436

DSC 7471

 

Szoboszlói Színes– Buzási László – Fotó: Kiss Tibor
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)