Payday Loans
2024 március 28, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

A művészetekre- saját érdekünkben - időt kell áldozni!

IMG 7889-010Ma délután nyílt meg a SZLAMI szokásos kiállítása. A Bárdos környékén nem volt üres parkoló, az iskola aulája zsúfolásig megtelt. A művészeti intézménybe évről évre egyre több gyermek iratkozik be.

 

 

A félévi vizsgakiállításon Szoboszlainé Kádár Anikó, az iskola igazgatónője köszöntötte a vendégeket, majd felkérte Holoda Attila alpolgármester urat, hogy nyissa meg a kiállítást.
A képzőművészetek iránt fogékony és érdeklődő városatya őszintén és szívből szólóan beszélt a hallgatósághoz. Igazi kis művészként nézett a gyermekekre, tapsolta meg sikereiket.

IMG 7858-007„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Szülők, Igazgató Nő, Tanári kar, művész Urak és Hölgyek!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy eljöhettem ide, és felkértek a kiállítás megnyitására! Különösen azért, mert 40 éve én is jártam rajzszakkörre Fekete Bori nénihez, akinek biztosan sokan ismerik a nevét. A képek láttán meg kell, hogy állapítsam én nem voltam ilyen tehetséges!
Sokan azt szokták mondani, az ember annyit ér, amije van, meg amit összegyűjt. Én azt szoktam mondani, az ember annyit ér, ami a lelkében van, és amit a lelkéből képes megmutatni másoknak! Egyáltalán nem véletlen, hogy ez a művészeti iskola itt a Bárdosban kapott helyet, a zene, az ének, a művészet valamennyi ága összefüggnek, és mindazoknak lehetőséget teremt a művészeti hajlamuk, lelkük megjelenítésére, akik szóban nem képesek azt elmondani. Bár Babits Mihály az énekre mondta, de valószínű a művészetek valamennyi ágára igaz, hogy „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban, és akinek szép, a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek!"
Nagy örömmel és köszönettel tartozunk mindazoknak a gyermekeknek, akik megmutatták nekünk azt, hogy mi lakozik Bennük, hogy miről, mit gondolnak, hiszen ez egy olyan tudás, egy olyan plusz dolog, amit természetesen mindenki másképp értékel, de mindenkinek azt javaslom, nézze végig ezt a kiállítást és keresse meg benne azt, amit a gyermekek meg akartak számunkra mutatni!
Nagyon fontos, hogy a művészetre áldozzunk időt! Engedjük a gyermekeinket alkotni, hogy megmutathassák azt, ami Bennük lakozik. Elmondhassák nekünk, a művészet különböző ágaival, hogy mit gondolnak az életről, a mesékről, akár rólunk felnőttekről. Elmondhassák azt, hogyan látják Ők a világot. Egyfajta tükör ez, ami akár görbe is lehet és fontos, amikor belenézünk, gondolkozzunk el azon, vajon minek a hatására alakult ki a látott kép!"
Holoda Attila a félévi eredmények tükrében elmondta, az intézményben komoly művészeti oktatás folyik! A Szabó László Művészeti Iskolába járó gyermekeknek lehetőségük van arra, hogy a tanuláson kívül egy kicsit mással és másképpen foglalkozzanak, mert az iskolában megszerzett tudás nagyon fontos, de semmit nem ér, ha a gyermekek nem tudják megmutatni a lelküket!

IMG 7832-001

IMG 7863-008


IMG 7835-002Anikó néni barátként, művész és alkotótársként szólt a fiatalokhoz és szüleikhez:

„Tisztelt Vendégeink!
Tisztelt Szülők! Kedves tanítványaink!
A 2014/15-ös tanév a 14. a Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola életében. Hagyomány, hogy félévkor és tanév végén kiállítást rendezünk a gyerekek alkotásaiból. A paravánokon 130 gyermek munkája látható, a kerámiások pedig 50-en vannak. Így számolva 180 tanuló állít ma ki. Ez a létszám a művészeti iskola összlétszámának 2/3-a. Olyan mértékben növekszik évről-évre a létszám, hogy idéntől már négyen foglalkozunk a gyerekekkel a képzőművészeti tanszakon.
Sok megnyitón elhangzott már, hogy az alapfokú művészeti oktatásnak nem a művészképzés az elsődleges célja. Kollégáimmal arra törekszünk, hogy a gyerekek számára ne csak egy újabb megfelelési kényszert teremtsünk, hanem pontosan ezt a fajta kényszert próbáljuk meg oldani és az érzelmi intelligenciát fejleszteni. Hogyan ? Vekerdy Tamás így fogalmaz: „ A művészetoktatás által . Az utóbbi száz évben többet változott a világ, mint azelőtt több ezer év alatt. Az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb a későbbi boldogulásban, mint az IQ."
A kreativitás nagy mértékben oldja a feszültséget. Az alkalmazhatatlan tudáshalmaz helyett pedig, az érzelmi biztonság adja meg a biztos alapokat gyermekeink számára. Már az óvodában is iskola előkészítő foglalkozások vannak. Sokszor halljuk, hogy az iskolában az életre készítjük fel a gyerekeket. Mi itt a SZLAMI-ban élünk! Erről árulkodnak a rendkívül sokféleképpen megfogalmazott témák, kompozíciók és az igen magas színvonalon agyagba formált, szépérzékkel készített tárgyak. Örömmel tölt el bennünket, hogy a gyerekek szívesen járnak hozzánk. A természetes kíváncsiság, nyitottság motiválhatóságuk alapja. Ezt kellene minél tovább fenntartani. Ebben közös a felelősségünk a szülőkkel. Közös a felelősségünk abban is, hogy ez az iskola a városban minél tovább szolgálja gyermekeink egészséges személyiségfejlődését, és hogy minél jobban meg tudják állni helyüket a felnőtt társadalomban. „

A Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola 2014/2015-ös tanév I. félévének eredményei!


Kiírt rajzpályázat Díjazott neve Helyezés Felkészítő tanár
44. TIARA Pentel Nemzetközi Rajzpályázat Horváth Zétény Ezüst diploma Tokaji Mária
Simon Boglárka Ezüst diploma Tokaji Mária
Rásó Levente Szuper arany diploma Tokaji Mária
Barkóczi Nikolett Arany diploma Szoboszlainé Kádár Anikó
Nagy Fanni Ezüst diploma Szoboszlainé Kádár Anikó
Hajdúböszörményi Eötvös Józse Ált. Isk. és Alapf. Műv. Isk. megyei képzőművészeti pályázat Martos Géza 1. hely Tokaji Mária
Varga Lina Jázmin 2. hely Tokaji Mária
Nagy Jázmin Izabella 3. hely Tokaji Mária
Kurucz Lili 3. hely Tokaji Mária
Kokovai Kriszta 3. hely Tokaji Mária
Szilágyi István Bence Különdíj Tokaji Mária
Kántor Bianka 1. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Pellei Vivien 2. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Európai Mobilitási Hét/városi rajzpályázat: „Az utcánk, ahogyan én szeretném" Bakó Loretta 1. hely Tokaji Mária
Kunkli Zsolna 2. hely Tokaji Mária
Nagy Emília Különdíj Tokaji Mária
Görög Benedek Különdíj Tokaji Mária
Péter Krisztina Különdíj Tokaji Mária
Nagy Orsolya Különdíj Tokaji Mária
Fekete Regina Különdíj Tokaji Mária
Balogh Kiara Különdíj Tokaji Mária
Szabó Adrienn 2. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Bakó Péter 1. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Kunkli Laura Különdíj Szoboszlainé Kádár Anikó
„Párduc, oroszlán, gorilla" Afrika országos rajzpályázat Bertli Réka 2. hely Tokaji Mária
Luczynski Janka Különdíj Tokaji Mária
Dósa Réka 2. hely Tokaji Mária
Molnár István Különdíj Tokaji Mária
Hajdú Lívia Különdíj Tokaji Mária
Szakállas Ábel Fődíj Szoboszlainé Kádár Anikó
Jelenszky Fanni Különdíj Kokas Csilla
Földművelésügyi Minisztérium által kiírt országos rajzpályázat: „ A mi utcánk, a mi jövőnk" Luczynski Janka Különdíj Tokaji Mária
Kurucz Lili Különdíj Tokaji Mária
Oláh Blanka Különdíj Tokaji Mária
Fehér Tamás Különdíj Szoboszlainé Kádár Anikó
Finn nemzetközi rajzpályázat: „Népek ételei" Gyuró Dorottya Arany diploma Tokaji Mária
Bertli Réka Arany diploma Tokaji Mária
Szőllősi Alexandra Arany diploma Tokaji Mária
Megyei rajzpályázat Fekete Borbála emlékére: „Itt születtem én ezen a tájon" Ungai Szebasztián 1. hely Tokaji Mária
Katinszky Márk 2. hely Tokaji Mária
Hajdú Beatrix 3. hely Tokaji Mária
Kokovai Kriszta 3. hely Tokaji Mária
Bakó Loretta Különdíj Tokaji Mária
Tar Boglárka Különdíj Tokaji Mária
Kiss Lilien Virág Különdíj Tokaji Mária
Nagy Ivett Különdíj Tokaji Mária
Bakó Péter 2. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Szarvas Viktória 1. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Somogyi Hanna Különdíj Szoboszlainé Kádár Anikó
Szakállas Ábel 3. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Földi Aliz Különdíj Szoboszlainé Kádár Anikó
Jelenszky Anna Különdíj Kokas Csilla
Horváth Zsolt Dominik Különdíj Kokas Csilla
Vasók Nóra Különdíj Kokas Csilla
Hortobágyi „Állati jó" rajzpályázat Szarvas Szilárd Különdíj Tokaji Mária
Kunkli Zsolna 1. hely Tokaji Mária
Ungai János Különdíj Tokaji Mária
Ispán Panna Különdíj Szoboszlainé Kádár Anikó
Alsós tankerületi rajzverseny Simon Boglárka 2. hely Tokaji Mária
Szarvas Léna 2. hely Tokaji Mária
Katinszky Márk 2. hely Tokaji Mária
László Áron 1. hely Tokaji Mária
Földi Aliz 1. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Szűcs Veronika 3. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Kiss Bánk Botond 1. hely Szoboszlainé Kádár Anikó

Bóbitanet: Kedvenc mesefigurám országos rajzpályázat Hajdú Beatrix 1. hely Tokaji Mária
Horváth Ráhel Különdíj Tokaji Mária
Szabó Adrienn 2. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Szilágyi Réka 2. hely Kokas Csilla
Milyen lesz a repülés 20 év múlva? Országos rajzpályázat Szarvas Léna 1. hely Tokaji Mária
Rásó Levente 1. hely Tokaji Mária
Kiss Bánk Botond 1. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Városi mikulás rajzpályázat Hajdú Beatrix Díjazott Tokaji Mária
Tóth Petra Díjazott Tokaji Mária
Szűcs Veronika Díjazott Szoboszlainé Kádár Anikó
Karácsony meseországban! Országos rajzpályázat Szarvas Léna 1. hely Tokaji Mária
Szarvas Szilárd 2. hely Tokaji Mária
Szabó Mátyás 3. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Fundamenta rajzpályázat Tóth Petra Díjazott Tokaji Mária
Szarvas Léna Díjazott Tokaji Mária
Varga Lina Jázmin Díjazott Tokaji Mária
Szabó Adrienn Díjazott Szoboszlainé Kádár Anikó
Kőnig Laura Díjazott Kokas Csilla
Zoológia országos rajzverseny Szarvas Viktória 1. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Szűcs Veronika 2. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
Dombos Leila 1. hely Tokaji Mária
Hajdú Gergő 2. hely Tokaji Mária
A szeretet! Megyei rajzverseny Szabó Adrienn 2. hely Szoboszlainé Kádár Anikó
„Suttog a fenyves" megyei rajzpályázat Kiss Annabella 3. hely Tokaji Mária
Ungai János 1. hely Tokaji Mária
Vasók Nóra 3. hely Kokas Csilla
Balogh Milán 2. hely Kokas Csilla
Tóth Bori Különdíj Kokas Csilla

IMG 7837-003

IMG 7842-004

IMG 7847-005

IMG 7867-009

IMG 7889-010

 

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)