Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Rendőrségi hírek-A polcról a belső zsebbe pakolt

DSC 0020A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amely könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 5 személyt fogott el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 18 személyt állítottak elő, köztük 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

 

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 23-án 14 óra 20 perc körüli időben egy férfi bement az egyik hajdúszoboszlói boltba, ahol nézelődött, majd a polcról levett több terméket is, melyeket a kabátja belső zsebébe rejtett, aztán a pénztártól fizetés nélkül távozott. A biztonsági őr észrevette a férfit, akit visszatartott és telefonon bejelentést tett a rendőrségen. A helyszínre érkező rendőrök a 39 éves helyi lakost elfogták és előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bíróság elé állítás céljából.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Szoboszlói Színes–  Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Névnap

Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)