Payday Loans
2024 március 28, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

„Együtt szaval a Nemzet”

DSC 0449-005A Thököly-s diákok ismét csatlakoztak a felhíváshoz! Hetekkel a netes versmondás előtt megkezdték a készülődést a Magyar Kultúra Napja tiszteletére. Szöveget tanultak, próbáltak. Nem titkolt cél, a tavalyi szép eredmény ismétlése!

 

 

Január 22-én reggel az iskola néhány tanulójának műsorát hallhatták a sulirádión keresztül a diákok, melyet Betti néni irányításával és segítségével előző nap rögzítettek. Délelőtt tíz órától pedig Erdeiné Szép Zsuzsanna több osztály társaságában az aulában várta a megbeszélt jelet, hogy az ország több száz intézményének több ezer diákja egyszerre mondhassa el a Himnuszt és a Szózatot.
A diákok remekül oldották meg a feladatot! Szépen és egyszerre mondták a verseket, és még a technikai megpróbáltatások sem zökkentették ki Őket a nagy feladatból. Azok a gyermekek, akik január 22-én együtt szavaltak, egészen biztosan egy életre megjegyezték, hogy mennyire fontos a Magyar Kultúra Napja! S talán azt is érezhették, micsoda ereje van a közös versmondásnak!

A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A világ több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve 2015. évben egy hosszú távú program indult útjára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad otthont.
Idén, második helyszínként Orosházára – a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumra – esett a választás. A jövő évben következő „házigazda" az idei résztvevők közül, sorsolással kerül kiválasztásra.
Az „Együtt Szaval a Nemzet" YouTube csatornán a vezénylésnek helyet adó iskola és annak diákjai jelentek meg, amint Jordán Tamás vezetésével elszavalták a Himnusz első versszakát, majd a Szózatot. Minden évben a Himnusz mellé a Magyar Kultúra Napjának megünneplésére méltó vers kerül kiválasztásra. Ezzel egy időben a világ más részeiről csatlakozó iskolák szavalatai is követhetőek voltak, legyenek akár Székelyudvarhelyen, akár Melbourne-ben vagy Tokióban.
Január 22-én valamennyi helyszínen elhangzó szavalat rögzítésre került és a YouTube csatornán keresztül bármikor visszanézhetővé válik.
A közös szavaláson részt vevő iskoláknak a Magyar Kultúra napjától április 1-jéig lehetőségük lesz saját iskola programot létrehozni, és további szavalatokat is feltölteni, melyek közül a legnézettebb és a legnagyobb tetszést (legtöbb lájkot) kiváltó szavalatok iskolái jutalmakat kapnak. A díjátadóra a Magyar Költészet Napján kerül sor.
A Thököly tavaly is bejutott az ország legjobb tíz iskolája közé és díjakat vehettek át. Szurkolunk a szoboszlói iskolának, hogy idén is érjenek el hasonló eredményeket!

DSC 0442-001

DSC 0445-002

DSC 0447-003

DSC 0448-004

DSC 0450-006

DSC 0451-007

DSC 0452-008

DSC 0453-009

DSC 0449-005

 

Szoboszlói Színes– Kiss Klára
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)