Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Tűrte János, ameddig tűrhette – Ülésezett a testület

IMG 9709-002Február 19-én ülésezett városunk képviselő testülete. A szokatlanul hosszúra nyúlt ülésen elfogadott költségvetése lett Hajdúszoboszlónak. Az ülés több napirendi pontjánál előjött az a bizonyos 200 millió amit a kormány kártalanításként ad városunknak, erről kormányhatározat született.

 

Azok a városok kapnák ezt a pénzt, akik nem felelőtlenül költekeztek, és nem herdálták el a közpénzeket. Ez Hajdúszoboszlónak is jár, megerősítette ezt Bodó Sándor országgyűlési képviselő is, aki részt vett a testületi ülésen és a végén szót kért és kapott. Ez a hozzászólás nagyon sok mindent elárul ha valaki végighallgatja.
Ezt a cikket, úgy terveztük feltenni, hogy belinkeljük amiről beszélünk, vagy az önkormányzat honlapján, vagy a HVTV honlapján, de ez mind a mai napig lehetetlen, mert még nincs feltöltve. Biztos van elfogadható magyarázat a kis fáziskésésre, mindenesetre, ami most olvasható (március 2.-án) legfrissebb hír, az a január 23-i eseményekről szóló beszámoló. Az internet világában másfél hónap csúszás a hírek kategóriájában talán egy kicsit sok.
A tévések 3-4 kamerás felvétele mellé mi is szoktunk berakni egy kamerát, de ezt csak belső használatra, hogy tudjunk miből dolgozni vitás esetekben. Most mégis ezt használjuk, ezt osztjuk meg Önökkel jobb híján, megpróbáltuk ezt az egykamerás felvételt néhány fotóval emészthetőbbé tenni, úgy is az a lényeg, hogy ki-mit mond, az pedig egyértelműen lejön így is.


IMG 4977-001Polgármesterünk a 3. napirendi pontnál (költségvetés) is többször hangsúlyozta, hogy nem fogja szó nélkül tűrni, hogy megvezessék Hajdúszoboszló lakosságát. A címben idézett „Tűrte János ameddig tűrhette"idézetet is akkor mondta, majd később kiegészítette azzal, hogy „most ezt még csak kérem, majd lesz idő amikor erőszakosan követelem". Mármint a 200 milliót.

 

 

 

 

IMG 9714-005Ennyi kis kitérő után, hogy mit is szerettünk volna kiemelni az ülésről. Mint említettük, szót kért Bodó Sándor aki már lassan egy éve városunk országgyűlési lépviselője. Mindenki azt várta, hogy majd bejelenti, hogy mikor, kinél, hány alkalommal próbálta meg a város lakosságának érdekeit képviselni. Na ilyet egyáltalán nem hallottunk, viszont hű Fideszesként védte a kormányát és annak intézkedéseit. A csattanó a végén van amikor beismeri, hogy van egy kormányrendelet aminek „súlya van", de ebben a kormányrendeletben sem határidő, sem felelős személy nincs, majd a legvégén próbálja menteni a menthetőt, és azt javasolja a képviselő úr a polgármesternek, hogy biztos a költségvetési tartalékban van és próbálják meg együtt megkeresni és kipréselni a kormányból a 200 milliót. Na ez már igazán a vicc kategóriába tartozott, de mindenki próbálta pókerarccal végighallgatni az egészet.

Három rövid részben érdemes meghallgatni az eszmefuttatást:

IMG 9714-005Első rész: Bodó Sándor országgyűlési képviselő hozzászólása.

 

 

 


IMG 4977-001Második rész: Dr. Sóvágó László polgármester válasza.

 

 

 

 

 


IMG 9713 2-004Harmadik rész: Dr. Vincze Ferenc jegyző reflektálása, majd Bodó Sándor viszontválasza.

 

 

 

 

 

Szoboszlói Színes– Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)