Payday Loans
2024 március 29, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Szentesi érem eső hullott a Hajdúszoboszlói úszókra!

szentesi csapatMájus 23-án, Szentesen álltak rajtkőre a Hajdúszoboszlói Árpád Sport Egyesület úszói. Az egy év alatt felépült csodálatos 10 pályás fedett uszodát „Az óvodától az olimpiáig" elnevezésű nemzetközi úszóversennyel avatták fel.

 

 

A 12 magyar úszócsapat (köztük az Árpád S.E. 14 úszója) mellett Erdélyből 4 úszóegyesületből több, mint 200 versenyző csobbant az új uszoda vizében. Igen csak kitettek magukért az Árpád S.E. úszói. A Ludmány házaspár tanítványai összesen 23 alkalommal állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára az évjáratonként értékelt versenyen. Ezen kívül begyűjtöttek még 10 ezüst és 8 bronzérmet is. A csapatversenyben Hódmezővásárhely és a Szentes úszói mögött a harmadik helyen végeztek. Dicséretes, hogy sorra javították meg versenyzőink az egyéni csúcsaikat is! Tóth Dorina, Havasi Fanni, Andriychuk Alexandra és Varga Miklós pedig különdíjban részesültek!

szentesi csapat


Dobogósaink: 800 m. gyorsúszás: 1. Havasi Fanni (2001) 10;01.93 1. Andriychuk Alexandra (2003) 10;33.30 200 m. vegyesúszás: 1. Tóth Dorina (2000) 2;48.37 1. Varga Mikós (1999) 2;51.19 2. Havasi Fanni (2001) 2;36.61 2. Szabó Rudolf (2002) 2;41.56 3. Bihari Viktória (2002) 2;57.86 3. Dancs Márton (2002) 2;42.58 1. Andriychuk Alexandra (2003) 2;47.28 2. Szatmári Lili (2005) 3;14.03 100 m. gyorsúszás: 1. Tóth Dorina 1;09.42 1. Varga Miklós 1;04.80 1. Havasi Fanni 1;03.20 3. Szabó Rudolf 1;06.19 1. Andriychuk Alexandra 1;08.35 2. Szatmári Lili 1;22.81 100 m. hátúszás: 1. Tóth Dorina 1;19.24 1. Varga Miklós 1;15.20 3. Havasi Fanni 1;17.59 3. Szabó Rudolf 1;17.46 3. Bihari Viktória 1;28.54 1. Andriychuk Alexandra 1;17.91 1. Szatmári Lili 1;28.95 100 m. mellúszás: 1. Tóth Dorina 1;31.83 1. Varga Miklós 1;35.76 2. Havasi Fanni 1;26.50 1. Dancs Márton 1;18.71 1. Suba Zsófi (2003) 1;25.00 3. Andriychuk Alexandra 1;27.19 2. Nagy Ivett Fanni (2004) 1;29.09 100 m. pillangóúszás: 1. Tóth Dorina 1;20.92 1. Varga Miklós 1;24.57 1. Havasi Fanni 1;09.89 1. Szabó Rudolf 1;08.46 2. Bihari Viktória 1;20.14 3. Dancs Márton 1;16.70 1. Andriychuk Alexandra 1;19.02 3. Suba Zsófi 1;23.68 2. Szatmári Lili 1;31.00 4x50 m. gyorsváltó: 1. A Hajdúszoboszlói Árpád S.E. leány csapata: 2;14.62 (Suba Zs.-Nagy I.-Jákób R. Andriychuk A.) 2. A Hajdúszoboszlói Árpád S.E. fiú csapata: 2;01.34 (Dancs M.-Pál T.-Szabó R.- Varga M.)

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)