Payday Loans
2024 április 20, szombat
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Az új járásbíróság: a modern Debrecen szimbóluma

IMG 1345-002Az új Debreceni Járásbíróság és a Debreceni Ítélőtábla épületegyüttese a modern Debrecen szimbóluma – fogalmazott a mai sajtótájékoztatón Papp László. Debrecen polgármestere szerint az új épület a várost erősíti azzal, hogy a debreceni igazságszolgáltatás ilyen igényes környezetben tudja végezni egyébként is kitűnő minőségű munkáját.

 

A sajtótájékozató aktualitását az adta, hogy befejeződött a járásbíróság új épületének műszaki átadási-átvételi eljárása. A kivitelező HUNÉP ZRt. 15 hónap alatt építette fel az Arany János utcai épületet. Az első kapavágásokra 2014. január elején került sor, a bokréta avató ünnepség 2014 szeptemberében volt. A Debreceni Járásbíróság öt szintes, 10 ezer négyzetméteres épülete összesen 304 helyiségből áll, 33 db 35-40 fős tárgyalóterem mellett lesz benne gyermekmeghallgató szoba, illetve méltó körülmények közé kerülhet majd a bírósági mediáció is.
A mai sajtótájékoztatón a Debreceni Törvényszék elnöke kiemelte: a 172 négyzetméter alapterületű dísztárgyalóban egyszerre 200-an is elférnek, a nagyterem használatára már a Debreceni Ítélőtábla is bejelentkezett a nagy létszámú tárgyalások megtartására. Kahler Ilona hozzátette: az új járásbíróság másik különleges helyisége a két szintet felölelő könyvtár, amely a jövőben regionális oktatások tökéletes helyszínéül szolgálhat.

IMG 1337-001


Gatter János, az OBH Műszaki Főosztályának főosztályvezetője a Debreceni Járásbíróság elkészültét az idei év legnagyobb eredményének nevezte, hiszen az új építés viszonylag ritkának számít. Gatter János hozzátette: évről-évre nő az OBH kezelésében álló 440 ezer négyzetméternyi épületre fordítható forrás, míg tavaly 4 milliárdot, idén már 7,4 milliárd forintot tudnak ilyen célokra költeni. Az épületek fele egyébként vagy műemlék, vagy helyi védettség alatt áll.
Szűcs Gyula, a kivitelező Hunép Zrt. vezérigazgatója kiemelte: nagyon örültek, hogy a szakmai berkekben igen elismert Debreceni Ítélőtábla épülete után a járásbíróság kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást is a Hunép Zrt. nyerte. Szűcs Gyula kuriózumként emelte ki a 400 négyzetméteres zöldtetőt és a 3 ezer négyzetméternyi homlokzati téglaburkolatot, hozzátéve: a kivitelezés során végig az időtálló, minőségi anyagokat részesítették előnyben.
Szurdi Béla, a Debreceni Járásbíróság elnöke már előre tekintett: a bútorzatra kiírt közbeszerzési eljárás nemrég kihirdetett nyertesével ugyanis akár már júniusban meg lehet kötni a szerződést, így augusztusra az épület teljes bebútorozása befejeződhet. Amennyiben sikerül ezt az ütemet tartani, úgy még az ítélkezési szünetben sor kerülhet az átköltözésre, szeptemberben pedig elindulhat az ítélkezési munka az Arany János utcai épületben.
Az esemény résztvevői a sajtótájékoztatót követően bejárták az épület egy részét, megtekintették többek között a különleges panorámával rendelkező könyvtárat, ahonnan hatalmas üvegtáblákon át a tetőtéri parkra nyílik kilátás.

Tatár Timea sajtószóvivő

IMG 1347-003

IMG 1368-004

IMG 1405-005

IMG 1411-006

IMG 1422-007

IMG 1426-008

IMG 1427-009

IMG 1433-010

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)