Payday Loans
2024 április 20, szombat
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Győztesek köszöntése a Thökölyben

DSC 0017-004Az idei ünnepségen 136 meghívott tanuló lehetett jelen, akik a tanulmányi és sportversenyek legjobbjai voltak! Városi, tankerületi, megyei és országos versenyeken értek el szép eredményeket és képviselték a Thökölyt és ezzel együtt Szoboszlót. Idén először azok a tanulók is részt vettek a jeles eseményen, akik sikeres felső illetve középfokú nyelvvizsgát tettek!

 

A „Győztesek köszöntésére" dicsőség elmenni és reméljük a pontos lista olvasása és a fényképek megtekintése hasonlóan kellemes élmény lesz minden érintettnek. Öröm volt boldog és büszke családokat látni, a tanárokról, felkészítőkről, edzőkről nem is beszélve. A gyermekek nagy része többször is hallhatta nevét és kiállhatott az „emelvényre". Talán nem véletlen a mondás, „Ép testben, ép lélek!" A tanulmányi versenyek győztesei általában valamilyen sportágban is jeleskednek.
Több gyermek esetében további sikereket is lehetne még említeni, az ünnepségre szóló meghívás azonban csak iskolai szervezésű versenyeket és diákolimpiai sportágakat érint.
Gratulálunk valamennyi tanulónak, felkészítőiknek és szüleiknek!

Még több fotó megtekinthető itt és a képgalériában.


„Győztesek köszöntése"
2014/15-ös tanév

TANULMÁNYI VERSENYEK

Baloghné Futó Zsuzsa
„Benedek Napok"
Benedek Elek Ált. Isk.
Megyei vers-és prózamondó verseny
2. helyezett Kis Virág 2. b

„Mesél a Sárrét"
Megyei népmesemondó verseny
2. helyezett Till Kata 2. b

Baloghné Futó Zsuzsa és Dr. Szura Józsefné

Megyei komplex verseny
Zsáka
5. helyezett csapat tagjai: Bíró Zita matematika 8. hely, Szabó Eszter magyar nyelv 5. hely, Teleki Dániel környezetismeret 7. hely
Horváth Sarolt matematika 5. hely

Juhászné Pusztai Irén

Bólyai Megyei Anyanyelvi Csapatverseny
5. helyezett csapat tagjai: Bálint Aliz, Okváth Hédi, Szemén Gabriella és Szkupi Mira 3.b

Nagyné Rácz Enikő

Hajdúszoboszlói Tankerület angol vers-és prózamondó verseny
Bárdos Lajos Ált. Isk.
1. helyezett Nagy Orsolya 4.b

Erdei Eszter

Hajdúszoboszlói Tankerület angol vers-és prózamondó verseny
Bárdos Lajos Ált. isk.
1. helyezett Okváth Hédi 3.b

Fülöp Ferenc

Hajdúszoboszlói Tankerület matematika versenye
Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.
1. helyezett Pinczés Dániel 4.b

Bólyai Megyei Matematika verseny
5. helyezett Pinczés Dániel 4.b

Almássyné Hegedűs Erika

Hajdúszoboszlói Tankerület angol Ország ismereti versenye
1. helyezett csapat: Gajdos Zsuzsa 8.b, Hegedűs Csaba 8. a, Kállai Dániel 8.b

Dr. Molnár Lajosné

Hajdúszoboszlói Tankerület angol feladatmegoldó versenye, melyet a
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. rendezett
1.helyezett: Makai Attila 6.b

Almássyné Hegedűs Erika Dr. Molnár Lajosné

Megyei angol csapatverseny
Debrecen
1.helyezett csapat: Engbersen Anna, Patkós Viktória, Varga Fanni 8.a
2.helyezett csapat: Bak Dávid, Kapás Botond, Kurucz Kamilla 8.b

Tóthné Németi Mariann

Hajdúszoboszlói Tankerület angol feladatmegoldó versenye, melyet a
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. rendezett
1.helyezett: Győrfi Zsolt Martin 7.a

Megyei angol vers és prózamondó verseny
Debrecen
Csapókerti Ált. Isk.
4.helyezett: Gyöngyösi Nóra 5.b

Boros Beáta

Zrínyi Ilona Matematika Verseny
10. helyezettje és a
Hajdúszoboszlói Tankerület Matematikai Versenyén
1. helyezést ért el Dancs Márton 6.c

Erdei Gyuláné

Bendegúz Megyei Anyanyelvi Verseny
Debrecen
2. helyezett: Vári Liliána 8. b
3. helyezett: Kiss Zsófia 8. b

Hajdúszoboszlói Tankerület Népdaléneklési versenye
A Bárdos Lajos Ált. Isk. rendezésében
1.helyezett csapat: Balla Fruzsina, Csirmaz Réka, Darányi Melinda, Gyöngyösi Nóra, Kállai Lili, Márton Lili, Szilágyi Kitti, Szilágyi Szilvia,Takács Enikő

„Mesél a Sárrét"
Megyei Népmesemondó verseny
Püspökladány
2.helyezett: Pinczés Izabella 5.a

„Olvasom-értem"
Megyei szövegértési verseny
Püspökladány
5. helyezett: Károly Kinga 5.a

Hofgártné Czeglédi Etelka

Tóth Dominik Frank 5.a

Alapműveleti Matematika Verseny megyei 1. helyezettje, országos 16.
Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei 3. helyezettje,
Nemzetközi „Kenguru'" Matematika Verseny megyei 3. helyezettje
Hajdúszoboszlói Tankerületi Matematika Versenyén 1. helyezett
Bólyai Megyei Matematika Verseny 3. helyezettje.

Hajdúszoboszlói Tankerületi Matematika Versenyén 1. helyezettje Hegedűs Csaba 8.a

Bólyai Megyei Matematika Verseny 1. helyezettje Takács Benedek 7.a

Komán Bernadett

Hajdúszoboszlói Tankerület Kazinczy Szépkiejtési Verseny
1.helyezett: Aranyos Hédi Andrea 6.b

Bendegúz Megyei Anyanyelvi Verseny
Debrecen
7.helyezettje

„Olvasom-értem"
Megyei szövegértési verseny
Püspökladány
1. helyezettje Makai Attila 6.b

„Bendegúz" Tudásbajnokság megyei döntője
Magyar irodalomból 3. helyezett Nagy Gergely 6.b

Totyikné Borbély Gabriella

Szabó Marcell 8.b

Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei 2. országos 35. helyezettje
Nemzetközi „Kenguru'" Matematika Verseny megyei 1. országos 3. helyezettje
Bólyai Megyei Matematika Verseny 1. helyezettje
Varga Tamás Matematika Verseny megyei 1. országos 21. helyezettje

Kállai Dániel 8.b

Hevesy György Kémia Verseny megyei 3. helyezettje
Curie Kémiai Emlékverseny megyei 1. országos 14. helyezettje

Curie Kémiai Emlékverseny megyei 3. helyezettje Hegedűs Csaba 8.a

Bolyai Matematikai Csapatverseny
Megyei 1. országos 33. helyezett csapat tagjai: Dobi Gergő, Gajdos Zsuzsa, Kállai Dániel, Szabó Marcell 8. b

Hajdúszoboszlói és a Balmazújvárosi Tankerület Természettudományi Csapatversenye
Nagyhegyes
1.helyezett csapat tagjai: Orbán Dóra 7.b, Győrfi Zsolt Martin 7.a, Hegedűs Csaba 8.a, Kállai
Dániel 8.b

Hajdúszoboszlói Tankerület „Energiakaland"vetélkedőjén
1.helyezést elért csapat tagjai: Gajdos Zsuzsa, Kiss Zsófia, Kurucz Kamilla 8.b

A Földgázszállító Zrt. által szervezett
„Lángész kerestetik" vetélkedőn a „HÁT EZ GÁZ" fantázia nevű csapat, melynek tagjai: Csirmaz Bence 8.a, Hegedűs Csaba 8.a és Kállai Dániel 8.b
A Vecsési elődöntőn 1.helyezést értek
A Siófokon megrendezett országos döntőn 5. helyen végeztek és 350 000 Ft-tal gazdagították az iskolát.

SPORT VERSENYEK
Atlétika

Tankerületi 1. megyei 2. helyezett I. kcs.-os fiú csapat tagjai: Lente Zalán 2.a, Sain Balázs 2.a, Kis Gyula 2.b, Vida Péter 2.b, Pető Benjamin 3.a, Nagy Milán 3.b

Tankerületi 1. megyei 2. helyezett II. kcs.-os fiú csapat tagjai: Dobi Bence 3.a, Szűcs Marcell 3.b, Jákob Máté 4.b, Rácz Donát 4.b, Szűcs Tamás 4.b,
Tóth Mátyás 4.b: Tankerületi egyéni összetett 1., megyei 1, országos 12. helyezett

Tankerületi 1. megyei 4. helyezett III. kcs.-os lány csapat tagjai: Papp Viktória 6.a, Sándor Alexandra 6.a, Aranyos Hédi Andrea 6.b, Szőke Evelin 6.b,
Szöllősi Réka 6.b Tankerületi egyéni összetett bajnok
Cseke Benigna 7.a

Tankerületi 1. megyei 4. helyezett III. kcs.-os fiú csapat tagjai: Keserű Gábor 5.a, Kiss Sándor 6.a, Magyar László 6.b, Pap Ervin Márk 6.c, Tordai Balázs 6.c, Marjai László 7.a,

Egyéni eredmények
60 m síkfutás tankerületi bajnoka Szöllősi Réka 6. b és Pap Ervin Márk 6.c
1 500 m síkfutás tankerületi 1. megyei 1. országos 24. helyezettje Kállai Dániel 8.b
Távolugrás tankerületi 1., megyei 3. , országos 34. helyezettje Szőllősi Réka 6.b
Távolugrás megyei 1. országos 20. helyezettje Dobi Gergő 8.b
Kislabda hajítás tankerületi bajnoka Krasznai Róbert Bendegúz 6.c

Játékos Ügyességi verseny

Tankerületi 1., megyei 3., országos elődöntőn 8. helyezett csapat:
2. a: Papp Csenge Vivien, Árva Marcell, Lente Zalán, Sain Balázs
2. b: Vida Péter
3. a: Serdült Kira, Dobi Bence
3. b :Mándoki Viktória, Okváth Hédi, Somogyi Dia, Nagy Milán, Szűcs Marcell
4. a :Drobina Martin, Csizi Roland, Szűcs Ákos
4. b : Fendrik Anna, Karácsony Sára, Sain Anna, Váczi Fruzsina, Jákob Máté, Kígyós Keán, Szűcs Tamás, Tóth Mátyás
5.a : Németi Mira, Aranyos Attila

Karate

KUMITE versenyszámban
Országos bajnok : Patkós Viktória 8.a
Országos 5. helyezett: Farkas Dominik 6.a
Felkészítő: Dihen Károly edző

Kosárlabda

Tankerületi 1. helyezett lány csapat tagjai:
6. b. Aranyos Hédi Andrea, Szőllősi Réka
6. c: Bűdi Viktória, Gáll-Szőllősi Léna, Jagyugy Dóra, Karika Zsanett, Kovács Vivien, Mónus Réka, Nagy Anna, Rásó Réka, Tankó Bernadett
7. a : Cseke Benigna, Kircsi Veronika
7. b: Takács Anna

Tankerületi 1. helyezett fiú csapat tagjai:
6. b :Magyar László
6. c: Borbély Nándor, Dancs Márton, Krasznai Róbert Bendegúz, Tordai Balázs, Reményi József,Pap Ervi Márk, Szilágyi Károly, Zubó János
7. a : Chlebik Bence, Takács Benedek

Labdarúgás

Tankerületi 1. megyei 2. helyezett III.kcs.-os fiú csapat tagjai:
4. b: Domonkos Szabolcs
5 . a: Keserű Gábor, Simon Kristóf, Váradi Marcell
5. b: Tóth Zoltán
6. a: Enyedi Máté, Nagy Nándor, Somogyi Sándor, Szikora Péter
6. b: Magyar László, Szatmári Ákos
6 c: Tordai Balázs
7. a: Marjai László

Tankerületi 1. megyei 1. országos 7. helyezett II. kcs.- os csapat tagjai:
3. a: Baranyi Levente
3. b: Orbán Péter, Szilágyi Krisztián
4. a: Drobina Martin
4 . b: Csáki Máté, Domonkos Dávid, Jákob Máté, Kígyós Keán, Sain Anna, Szűcs Tamás, Tóth Mátyás

Tankerületi 1. megyei 1. országos 6. helyezett I. kcs.-os fiú csapat tagjai:
1 .a: Nagy Ignác Kevin
1 .b: Bere Tamás
2.a: Gáll-Szőllősi Rajmund, Sain Balázs, Tóth Marcell
2. b: Kis Gyula
3. a: Farkas Kevin
3. b: Bordán Attila, Nagy Milán

Mezei futóverseny

Hajdúszoboszlói Tankerület bajnokai: Sain Balázs 2.a, Sain Anna 4.b, Aranyos Hédi Andrea 6.b, Szűcs Kincső 7.b, Dobi Gergő 8.b
Megyei 2.helyezett csapat tagjai: Kiss Dominik 2.a, Lente Zalán 2.a, Sain Balázs 2.a, Pető Benjamin 3.a, Nagy Milán 3.b
Megyei 4. helyezett, országos 150. Dobi Bence 3.a
Megyei 4. helyezett, országos 69. Szűcs Kincső 7.b

Tollaslabda

Megyei 1. országos 4. helyezett Tóth Levente 5.a
Megyei 2. országos 6. Szalontai Dominik 5.a
Megyei 1. Sándor Dominik 5.a
Megyei 2. Csirmaz Réka 5.b
Megyei 3. Pinczés Izabella 5.a, Csirmaz Bence 8.a

„A" kategóriában
Országos 3. helyezett Kígyós Keán 4.b

Felkészítő: Varga Imre edző

Úszás

Tankerületi 1. helyezettek az I.-II. korcsoportban,
50 m-es távon gyors, hát: Tóth Marcell 2.a
mell, Vida Péter 2.b
gyors, hát: Havasi Zsombor 4.b
mell, Laskai Szilveszter
mell Németi Mira 5.a
4x50 m lány váltó Tankerületi 1. megyei 3. helyezett csapat tagjai: Dancs Dorka 4.b, Hosszú Fruzsina 3.a, Németi Mira 5.a, Szatmári Lili 4.b
4x50 m fiú váltó Tankerületi 1. megyei 2. helyezett csapat tagjai: Dobos Dániel 5.a,Laskai Szilveszter 4.b, Havasi Zsombor 4.b, Szűcs Marcell 3.b

Tankerületi 1. helyezettek a III.-IV. korcsoportban:
100 m-es távon gyors Pap Ervin Márk 6.c
hát Marjai László 7.a
hát és 50 m mell Márton Lili 5.b
50 m mell Boruzs Kevin 5.b megyei 2. helyezett
gyors Boruzs János 8.a megyei 2. helyezett
4x50 m fiúváltó Tankerületi 1. helyezett csapat tagjai: Borbély Máté 6.c, Magyar László 6.b, Boruzs Kevin 5.b, Pap Ervin Márk 6.c

4x50 m fiúváltó Tankerületi 1. helyezett csapat tagjai: Boruzs János 8.a, Kállai Dániel 8.b, Hüse Imre 7.b, Szivos Péter 8.a

„A" kategóriában az igazolt versenyzők mezőnyében:
Dancs Márton 6.c a III. korcsoport, 100 m mellen megyei 1. országos 6. helyezett
Havasi Fanni 7.a IV. kcs. 100 m gyorson megyei 2.pille 3. helyezett
Szűcs Kincső 7.b IV. kcs 100 m mellen megyei 3.helyezett
4x50 m fiúváltó a III. kcs. megyei 2. helyezett cspat tagjai: Dancs Márton 6.c, Krasznai Róbert Bendegúz 6.c, Szabó Milán 6.c, Uzonyi Kristóf 5.b

Felkészítő: Ludmány László az Árpád Egyesület edzője

A 2014/15-ös tanévben nyelvvizsgát tett tanulóink:

Felsőfokú:
1.Engbersen Anna 8.a

Középfokú:
1.Bak Dávid 8.b
2.Erős Renáta 8.b
3.Kurucz Kamilla 8.b
4.Nagy Levente 8.a
5.Szabó Marcell 8.b
6.Varga Fanni 8.a

Középfokú írásbeli vizsgája van:
1.Kapás Botond 8.b

Középfokú szóbeli vizsgája van:
1.Dobi Gergő 8.b
2.Gajdos Zsuzsanna 8.b
3.Vári Liliána 8.b

DSC 0023-010

DSC 0032-019

DSC 0036-023

DSC 0057-044

DSC 0058-045

DSC 0063-050

DSC 0078-065

DSC 0082-069

DSC 0103-090

Szoboszlói Színes– Kiss Klára
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)