Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Összefogásban a segítség

IMG 5885-002Egy jó ügy érdekében Hajdúszoboszlón össze tudnak fogni a különböző pártállású emberek és szervezetek. Hétfőn délután városunkban is elhelyeztek 3 db. olyan falra szerelhető dobozt, melybe bárki elhelyezhet, vagy kivehet belőle különböző élelmiszereket.

 

IMG 5246Néhány héttel ezelőtt, Orosz János (Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért) önkormányzati képviselő látott egy riportot a TV-ben ahol, valamelyik dunántúli településen felszereltek néhány ilyen dobozt, melybe aki tehette rakott bele különböző élelmiszereket, akinek szüksége volt rá, kivehette. A témával kapcsolatban, egy másik riportot látott Tiszeker Irén is, és mivel jó ötletnek találta, szerette volna Hajdúszoboszlón is kipróbálni. Megkereste Orosz János képviselő urat aki felvállalta a megvalósítást. Néhány helyi vállalkozó segítségével legyártatott 3 db. faliszekrényt. Ezt követően írt néhány sort a Facebook-ra, hogy elkészült a szekrény, és segítséget kért a felszereléshez.

 

 

IMG 5889-004A felhíváshoz szinte rögtön csatlakozott Jónás Kálmán (Jobbik) önkormányzati képviselő és vállalta, hogy felszerelik, és rendszeresen gondozzák, figyelik a rendeltetés szerű használatát. Jónás Kálmán elmondta, két láda felszerelése között, hogy ez a típusú segítség a rászorulókon már több mint 20 településen, sikeresen működik. Leginkább olyan élelmiszereket várnak melyek tartósak, nem romlanak meg hamar az ilyen meleg időben. Szemléletesen be is mutatta, az első dobozba személyesen helyezett el lisztet, cukrot, és konzerveket. Hajdúszoboszlón 3 helyen szereltek fel zöld dobozokat, a két hőközpont oldalára, és a harmadikat a Fürdő Patika mögötti garázssor falára. Azt, hogy a lakosság hogy fogadja, vagy az érintettek élnek-e ezzel a lehetőséggel a következő napok fogják eldönteni.

 

IMG 5884-001

IMG 5886-003

IMG 5885-002

IMG 5896-005

Szoboszlói Színes–  Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)