Payday Loans
2024 március 29, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Meglettek a templomi kegytárgyak

dscf2459A hajdúszoboszlói rendőrök megtalálták, lefoglalták és a lelkésznek visszaadták a nagyhegyesi templomból eltulajdonított keresztelő kancsót és más kegytárgyakat.

 

 

Mint arról korábban hírt adtunk, 2015. augusztus 6-án 13 óra 36 perckor egy helyi polgárőr arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, hogy a Nagyhegyes, Kossuth utcában található református templomba betörtek. A helyszíni szemle adatai alapján a gyanúsított a templomból egy kelyhet és egy rézből készült keresztelő kancsót, valamint két tányért és készpénzt tulajdonított el.

dscf2442 0

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai a beszerezett információk alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves K. Lászlót. A nyomozók a helyi lakost lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A terheltnél tartott házkutatás során a rendőrök a vízóraaknába elrejtve megtalálták a kelyhet, a két tányért, valamint a keresztelő kancsót, továbbá még 15 – a görög katolikus egyház tulajdonát képező – kegytárgyat, amelyeket a gyanúsított korábban szintén a nagyhegyesi templomból lopott el.

A gyanú szerint a férfi korábban a nagyhegyesi gyülekezeti házba is betört, ahonnan létrát, több gázcsapot és csaptelepeket tulajdonított el. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte.

dscf2459

A rendőrök a református templom lelkészének 2015. augusztus 14-én visszaadták az eltulajdonított kegytárgyakat.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Lászlóval szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

dscf2460 1

dscf2463

dscf2468

 

Szoboszlói Színes–  Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)