- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
A kistérségek idén is termékeikkel, ételeikkel, italaikkal és kulturális hagyományaikkal mutatkoztak be. Színes forgatag várta a Tiszaligetbe kilátogatókat, minden kistérség alaposan kitett magáért. Olyan ételkülönlegességeket is meg lehettet itt kóstolni, mint például a halkolbász, amely néhány évvel ezelőtt horvát mintára pattant ki egy leleményes vállalkozó fejéből. Verseny is folyt a kistérségek között, hogy ki tud szebb, impozánsabb sátorral és termékekkel előrukkolni. Ezt a versenyt- a kilátogató vendégek szavazatai alapján- végül a baktalórántházai kistérség nyerte meg. Ők amúgy is aktívak voltak egész nap, hiszen a fellépők közül is többen- így Kázmér Tamás és Jámbor Lili énekesen, valamint a leveleki néptánckar- ezt a kistérséget képviselték a színpadi produkciójukkal. Nagyon változatos volt a program napközben is a színpadon, hiszen felléptek itt citerások, mazsorett csoportok, népdalkörök és könnyűzenei formációk is.
A tavalyi rendezvényhez képest újdonság volt, hogy ezúttal kézművesek bemutatóit is megtekinthették az érdeklődők.
A rendezvényen a régió hazai és nemzetközi partnerei is részt vettek, így jöttek Skóciából, a németországi Szász-Anhalt tartományból és Északnyugat-Romániából is, valamint ezúttal is találkozhattak a Europe Direct és a Magyar Turizmus Zrt. munkatársaival az érdeklődők. Napközben több nyereményjáték sorsolására is sor került, így a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kvízjátékának, valamint a Europe Direct totójának eredményét is itt tudhatta meg a közönség. Este koncertekre került sor, fellépett a skót Homework zenekar, a debreceni VAN együttes, valamint este 8-tól Charlie és Somló Tamás adott koncertet. Különösen az utóbbi vonzott sok nézőt, este 8-ra már több ezer ember volt jelent a színpad környékén.
A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a régió lakosaihoz a kistérségeket, azok hagyományait, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács és az Ügynökség munkáját.
Külön apropót szolgált mindehhez az is, hogy mindkét szervezet idén ünnepli alapításának 10 éves évfordulóját. A rendezvényen az Ügynökség külön sátrakban mutatta be tevékenységeit és az aktuális fejlesztéseket.
< Előző | Következő > |
---|
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra