- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
A reggeli ünnepélyes megnyitó és látványos bevonulás után rögtön kezdetét vette a vonulós műsorszám, ahol a lányoknak pontosan száz méteren keresztül kellett bizonyítani, hogy közlekedni tánclépésekkel is lehet!
Miután a piacról haza felé tartók is sasszé lépésekkel haladtak, a program ki lehet pipálva, jól sikerült, ám a főtéri produkció csak félidő. A szabadtéri színpadon a déli hőségben kezdődött a verseny. Tető, árnyékolás technika nem lehet a mazsorettesek feje felett a magas dobások miatt, így aztán maradt a forró színpad és levegő, ami nem csak a higanyos hőmérő szerint döntögetett csúcsokat.
A nézők rendkívül lelkesen tapsoltak minden csoportnak, de azért a helyieknek szóló valahogy mindig hangosabb és ütemesebb volt!
A helyezésekről és az Euróba Bajnokságra való további felkészülésről hamarosan beszámolunk.
További fotókért keressék KÉPGALÉRIÁNKAT!
Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu
< Előző | Következő > |
---|
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra