- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
Egy témát szeretnék feldobni kedves szoboszlói lakosok megvitatás céljából. Egyszerűen, csak mint televízió néző, kíváncsi vagyok, mennyire figyeltek? Figyelitek-e azt a folyamatot, ami most a HVTV-ben és környezetében megy. Nézve az adásokat, azt kell mondjam, ez nem rólunk, a mi városunkról szól, hanem egyes érdekek képviseletéről.
Fél éven keresztül kellett a városnak elviselni és fizetni(!) egy tartalmilag és formailag is nézhetetlen műsort. A megbízott főszerkesztő Tibai Irma arra nem volt képes, hogy egy élő adást csináljon, mondván a régiek mindent tönkre tettek. Ment ez fél évig. Ezt a minőségi romlást látták a kedves képviselők is, mert hát nehéz volt nem észre venni, és persze ők okozták a változást. Hoztak is egy új debreceni főszerkesztőt. Nincs is ezzel baj, bízunk a jobb és pártatlan médiában. Azért ebben is van némi érdekesség, mert hát biztosan nagyon okos, jó szakember és mindent tud a mi kis városunkról, de Szoboszlón nem találni ilyen kvalitású embert? Mi nem a helyieknek kellene, hogy munkát adjunk? Szóval érdekes a dolog, de az még furibb, hogy a volt, megbízott főszerkesztő maradt és most, mint szerkesző riporter dolgozik a cégnél. Minősíteni nem szeretném, mert az élet és a néző társaim biztosan megteszik. Az is bántja a szemem, hogy egy képviselő, Majoros Petronella, aki a régi stáb menesztésében aktívan részt vett, most a képernyőn, mint riporter (??? vagy nem tudom a titulust) szerepel és népszerűsíti magát. A jó ízlés határait bivaly erősen feszegeti cselekedete, de ezek után a választópolgár legalább látja, mi is volt a célja a HVTV átszervezésével. Képernyőre akart kerülni. Most ő ingyen kampányol, vagy esetleg pénzt is kap érte, mint képviselő? Vagy csak karitatív munkát végez a TV-nek? Ha ez lenne, akkor is gusztustalannak tartanám egy választási kampány idején.
Vagy az nem meglepő egy kicsit, hogy egyes képviselők, mint pl. dr Rácz Tiborné, többet szerepel a röpke fél éves új TV- ben, mint az előző négy éves ciklusban, és ő beszél az egészségház rekonstrukciójáról, alig szót adva az intézmény főigazgatójának? Mi ez, ha nem kampányolás vagy a média felhasználása. Szóval van profi, pártatlan iskolatévénk a mi pénzünkből…amit egyre kevesebben néznek, legalább is az én ismerőseim közül biztosan!
Egy szoboszlói választó!
< Előző | Következő > |
---|
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra
Hozzászólások
internetfigyelo.wordpress.com/ .../...
Holdkóros bemondók, műanyag, mesterkélt hangulatú riportok, nevetségesen egyoldalú témaválasztás, érdektelen kidolgozással.S zakmai és riporteri hozzáértés ordító hiánya elkendőzve némi önámítással, hogy "tévések vagyunk". Aha...
Sajnos jól látható politikai hozzáállás, amit egyetlen városi tévé sem engedhetne meg magának! Így ez csak egy tévécske, amit egyesek saját maguknak üzemeltetnek, mert a helyzetük ezt lehetővé teszi.
Az igazán nagy baj ott kezdődik, hogy akiknek elméletileg szolgáltat a tévé (tehát a város polgárainak) érdektelensége szintén égbekiáltó.
Miért nem reklámoznak a helyi tévében? Mert a kutya sem nézi, azért!
Meg csak nekem sérti a fülem, hogy állandóan külföldi nyelvű rádiók szólnak alattuk?
Teljesen egyetértek a felháborodás jogos,de azt is látni kell,hogy ez a tv már nem HV-tv/pénteken adás volt,biztosan azért nem értek rá elmenni a ballagásra,szom baton meg ugye hétvége,nekik is pihenni kell/.De szerintem nekik erre is lesz válasz,ha egyáltalán valaki megkérdezi tőllük miért nem érdemelték meg a Ballagó diákok,családta gok,barátok ,hogy ezt a hagyományt a HV-tv-én megnézzék.
A ballagó diákoknak gratulálok,sok sikert!
Sok véleményt kaptunk, melyet nem teszünk közzé. A hangnem nem illene hozzánk. Bár nem nekem kellene védenem az új stábot, mégis megteszem. Maradjunk a tények talaján, objektív hozzászólásokat várunk és nem személyeskedést !