Payday Loans
2024 március 28, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Hajdúszoboszló a botrányos jelzőre pályázik?

varoshaza_thumbAz ország egyik legkedveltebb üdülővárosában, Hajdúszoboszlón már elkezdődött a harc a helyi médiákért, hogy azokkal választásokat nyerhessen a városi FIDESZ helyi csapata (?).

A kommunista időket megszégyenítő dogmatikus, populista módszerekkel szerezték meg a politikusok a város eddig független médiáját. Előre leosztott és leírt, a valóságot mellőző dumákkal próbálták becsapni a helyi televízió nézőit a képviselő testület, ablak felől ülő tagjai. Összeollózott jogi környezetet eszkábáltak össze valami önjelölt jogász segítségével, hátha beveszik a szoboszlaiak ezt a süketelést.

Erőből győztek. Végül is a szervezettségre nem lehet panasz. A leosztott feladatok, kiosztott szövegkönyv — amit legalább hibátlanul olvastak volna föl ugye tanár bácsi, igazgató bácsi — és a két folyton mellébeszélő, ingatag „független” képviselő (akik kaméleon módjára váltogatják politikai szinezetüket) beszervezése, mind pontos előkészítést mutatnak. A tervük összejött, kiseggelték a régi stábot, másnap fel is állt az új médiahadsereg.

(Szerző üzenete: Fiúk, ez csúnya volt!)

A stábot végignézve népszerű, modern televíziós műsorokat látunk a jövőben. Lagzik, keresztelők, vállalati bulik, mindezek animált gif-ekkel, aranyesővel, Bódi Gusztival, konzervműsorok keretében.

Ez lesz az új helyi érték? Ez kell szoboszlónak?

Ha igen Tessék itt van nesztek egyék, bocs nézzék.

Az új stáb nem pattogtatja a netre a híreket, miért? Pedig minden bizonnyal jó előre leszervezték még a MCONET-et is a belépési kódok megváltoztatásához. Nos cirka 3 évig tartott a HVTV oldalán  a napi hírek. Csak annyit kellett beütni: szoboszlotv.hu és már jöttek is az infók! Az egyetlen olyan városi felület volt, ahol minden nap olvashattak valami friss hírt Hajdúszoboszlóról a netezők. A hajdúszoboszlói Fideszesek és az újonnan választott "profi" (erre még később visszatérünk)  stáb ezt is el..., nem kicsit, nagyon!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)