Payday Loans
2024 április 16, kedd
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Ki az orvosom??? Változtak a körzetek

01932010.12.16.-án az Önkormányzat módosította egészségügyi rendeletét. A korábbi rendeletben csak a háziorvosi és a házi gyermekorvosi körzetek voltak megállapítva. Az új rendeletben meghatározták a fogorvosi és a védőnői körzeteket is. Az ok a törvényi változás. A törvény szerint az egészségügyi alapellátás összes szolgáltatójának-aki területi ellátási kötelezettséggel bír- meg kell állapítani számukra az ellátási körzeteket. A háziorvosi körzetek változtatását az is indokolta, hogy a városban a lakónépesség eloszlása jelentős változáson ment keresztül, elvárásként mutatkozott az az igény is, hogy az ellátási körzetek úgy legyenek kialakítva, hogy arányaiban hasonló leterheltséget mutassanak. Természetesen a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó orvosok, védőnők- az állampolgárok szabad orvosválasztását tiszteltben tartva- az alábbi felosztás szerint dolgoznak.

AZ  ÚJ  KÖRZETHATÁROK   KÖRZETENKÉNT:

 

 DSC_0034

I. Dr. Bereczki Beáta

Alkotás utca

Arany János utca

Árpád utca

Attila utca 17-től 51-ig

Bartók Béla utca

Báthori utca

Bor János utca

Csokonai utca

Egressy Béni utca

Erkel Ferenc utca

Gázláng utca

Haladás utca

Hóvirág utca 37-től végig,  7744A hrsz. végig

Hőforrás utca 6-92

Hőforrás utca 15-103

Jázmin utca

Kadosa Pál utca

Kálvin utca

Keleti utca 51- végig

Keleti utca 62- végig

Kender utca

Kinizsi utca

Kodály Zoltán utca

Lehár Ferenc utca

Liszt Ferenc utca

Margaréta utca

Sós dűlő

Szabadság utca

Szedres utca

Tinódi utca

Tompa utca

Veres Pálné utca

Vörösmarty utca

Wesselényi utca 27- végig

Wesselényi utca 42- végig

 



II. dr. Erdei Anikó

Ádám dűlő

Ádám utca

Attila utca

Bányász utca 1-től végig, 2-12.

Csontos utca 27-től végig

Gárdonyi Géza utca

Gorkij utca

Határ út

Hőforrás utca 94-134

Hőforrás utca 105- végig

Keleti utca 21-49

Keleti utca 44-60

Kornyó dűlő

Kossuth utca 42-től végig

Könyök utca

Kötelesi út

Kötelesi utca

Luther utca

Máv őrház

Mikszáth Kálmán utca

Nyerges dűlő

Síp zug

Szabadság utca 1-25

 



III. dr. Molnár Lajos

Barack dűlő

Baross utca

Bercsényi utca

Cserép dűlő

Cseresznye dűlő

Csontos utca 1-25

Csontos utca 2-26

Déli sor

Déryné utca

Dobó István utca

Erdő dűlő

Fecske dűlő

Földvár utca

Hőforrás utca 143-tól végig

Hőforrás utca 136-tól végig

Hőgyes utca

Hősök tere 5-6

Kádár utca

Keleti utca 1-19

Keleti utca 2-42

Keleti utca 4711/0017- végig

Keleti zug

Kígyó utca

Kalapos dűlő

Kossuth utca 1-41

Kossuth utca 2-40

Körte dűlő

Lehel utca

Március 15. utca

Máv állomás

Meggy dűlő

Mező dűlő

Némettelek dűlő

Petőfi utca

Rákóczi utca 44- végig

Rákóczi utca 105-végig

Ribizli dűlő

Sas utca

Sóvágó zug

Szeder dűlő

Szegfű dűlő

Szilva dűlő

Szőlő dűlő

Szél zug

Törő zug

Török utca

Túri utca

Vásártér sor

 



IV. dr. Tóth Katalin

Alma dűlő

Bajcsy- Zsilinszky utca

Beödy Mátyás utca

Benedek dűlő

Bocskai utca

Bocskai zug

Csiha utca

Duna zug

Ék utca

Földesi utca

Földesi út

Galgócz sor

Hajdú utca

Hathy János utca

Hosszú dűlő

Hősök tere 1-3

Kiss Pál utca

Kör utca

Kútvölgy dűlő

Libagát utca

Makkos Ferenc utca

Márton zug

Médy István utca

Papp István utca

Parti utca

Rácz Farkas utca

Rákóczi utca 1-101

Rákóczi utca 2-42

Seres utca

Soproni temető

Százados utca

Szík utca

Szívós utca

Szováti út

Szováti útfél

Tisza zug

Tokay utca

Törökdomb utca

Új utca

Wekerle utca

 



V. dr. Borbás Viktor

Bárány utca

Bordángát utca

Doberdó zug

Dózsa György utca

Erdős zug

Fertő utca

Hamvas utca

Hold dűlő

Hold zug

Keleti főcsatorna part

Mező utca

Nyugati sor

Olajmalom utca

Római katólikus temető

Sarló utca

Vasvári Pál utca

Zrínyi Miklós utca

Zsoldos dűlő

Benedek dűlő

Árokszeg dűlő

Csillag dűlő

Legelő dűlő

Késhalom dülő

Rózsa dűlő

Szilas dűlő

Kovács dűlő

Vizes dűlő

 

VI. dr. Kovács Zoltán

 

Ady Endre utca

Angyalháza mező dűlő

Angyalházi út

Balassa utca

Beke utca

Bihari utca

Cseke utca

Csipkés dűlő

Dede zug

Erzsébet utca

Fazekas Mihály utca

Fehér utca

Fogthüy utca

Gönczy Pál utca

Hajnal utca

Harsányi utca

Hősök tere  21-23.

Kálvin tér

Koch Róbert utca

Kocsis Pál utca

Korpos utca

Kovács Gyula utca

Kovács Máté utca

Malom sor

Mathiász János utca

Móricz Zsigmond utca

Nádas utca  7-9. 10-20.

Nap utca

Pacsirta utca

Radó utca

Rigó zug

Semmelweis utca

Sólyom utca

Somogyi utca

Surányi János utca

Széchenyi utca

Táncsics utca

Újvárosi út

Újvárosi útfél dűlő

Vadas utca

Vedres dűlő

Vénszőlőskert dűlő

Vénkert sor

Fácán dűlő

Fürj dűlő

Veréb dűlő

Csipkés dűlő

Fazekas Mihály dűlő

 



VII. dr. Gulyás István

Álmos utca

Bethlen utca

Böszörményi dűlő

Böszörményi utca

Csaba utca

Csanády tér

Dankó utca

Daru-zug

Fogtői dűlő

Gólya zug

Halasi Fekete Péter tér

Huba utca

Isonzó utca

Kenézy utca

Kereszt utca

Kölcsey utca

Kun Pál dűlő

Lovas utca

Major utca

Mikes utca

Ráday utca

Repülőtér

Szabó László zug

Szilfákalja 2-től végig

Szilfákalja 33-tól végig

Szurmai utca

Újvárosi utca

Lőtér (Kabai útfél)

 

 

VIII. dr. Kovács Zsuzsanna

 

Akácfa utca

Árvácska utca

Attila utca  50., 51-től végig

Bánomkerti út

Bessenyei György utca

Bródy Sándor utca

Budai Nagy Antal utca

Búzavirág utca

Damjanich utca

Deák Ferenc utca

Debreceni út

Diófa utca

Diószegi Sámuel utca

Eötvös József utca

Faller Gusztáv utca

Fecske zug

Gábor Áron utca

Gyöngyvirág utca

Hársfa utca

Herman Ottó utca

Hóvirág utca

Hőforrás utca 1-13

Hőforrás utca 2-4

Ibolya utca

Jácint utca

Jókai sor

József Attila utca

Kazinczy utca

Kisfaludy utca

Klapka György utca

Liget utca

Liliom utca

Madách utca

Mátyás király sétány

Muskátli utca

Nefelejts utca

Nyárfa utca

Oláh Gábor utca

Orgona utca

Pávay- Vajna utca

Pipacs utca

Plón Gyula utca

Radnóti utca

Rezeda utca

Rózsa utca

Sport utca

Szabó Lőrinc utca

Szarkaláb utca

Szegfű utca

Szép Ernő utca

Tessedik Sámuel utca

Thököly utca

Tóth Árpád utca

Tölgyfa utca

Tulipán utca

Vak Bottyán utca

Wesselényi utca 1-23

Wesselényi utca 2-40/b

Fürdő utca

Kútvölgy dűlő

Szent István park

 



IX. dr. Magyari Mária

Bányász utca 14- végig

Szilfákalja utca 1-31/C.

Bem utca

Csepüs sor

Hunyadi utca

Kösialj utca

Nádas u.  2-8.

Nádudvari út

Puskin utca

Nyugati dűlő

Temető dűlő

Nádudvari dűlő

Csepüs dűlő

Kösipart dűlő

Nadrágos dűlő

Nádas dűlő

0198

 

Szoboszlói Színes: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)