Ébressze csókkal, készítse el a reggelit, azt vigye ágyba, majd párját munkába, napközben küldjön szerelmes sms-t, hívja meg ebédelni. Várja otthon rózsával, csokival, vegyen neki szíves fehérneműt, no jó, pirosat, valami ékszert, rendeljen vacsit. Esetleg főzzön valami finomat, legyen hozzá egy üveg bor, tegye be kedvenc CD-jét, s míg lassan táncolnak, mondja el Neki, hogy mennyire szereti! Kérje meg a kezét, mondjon igent, vegye le a lábáról, holtomiglan-holtodiglan, ha már házasok, akkor főleg.
Ne, inkább ne otthon várja, vigye moziba, esetleg jégpályára, állatkertbe, vagy kedvenc könyvesboltjába. Menjenek kiállításra, vagy csak barangoljanak kéz a kézben, s aztán irány egy vendéglő, huppanjanak le egy asztal mellé, s válasszanak valami ínyencséget. Ha hazaértek, dobják le a cipőjüket, miegymást, azután jöhet egy aromás, gyertyafényes fürdő, pezsgőbontás, zene, szeretlek-szeretsz, szívből-igazán?

Ismerős tanácsok? Asszem, igen. Hasznosak? Aha. Megfogadják? Hát, nem is tudom. Tovább is van, mondjam még? Köszi, inkább ne.

De valóban szükség van rá? Mármint a Valentin-napra?
Lehet, hogy nincs, de mégis működik. Hivalkodóan betör, vagy lappangva lopózik életünkbe; nehéz, nem is lehet megkerülni; akarjuk vagy nem; tartjuk, vagy szándékosan elfelejtjük, míg a másik várja; utóbbi pocsék érzés, mindkét félnek.

Kérdés, lehet-e Valentin-napon természetesen viselkedni, mikor ez egy különleges nap, mint tudjuk. Csak annyit javasolunk, éljék meg ezt a napot kíváncsian. Figyelmesen. Felfedezően. Találékonyan. Élvezetesen. Értelmesen. Izgalmasan. Odaadóan.

Éljék meg, természetesen. Természetesen. Az ajándék is lehet ilyen.

Íme, két egymásba bolondult krumpli, amit hetek óta rejtegettünk, s most végre átadhatjuk. Még jobb, ha egy-egy krumpli. Szív alakúak, a természet szabadalmai, s ma egymásra találtak. Fura, az egyiket én fedeztem fel, a másikat pedig Ő, s félretettük egymásnak, titokban. S most álmélkodunk, Te is egy krumplit? Egymáshoz simulva láthatóan erőteljes csírázásnak indultak, ki tudja, mi lesz belőlük? Elfonnyadnak? Lehet, de most még duzzadnak a szerelemtől, s aki ránéz a krumpli-párra, mosolyog. Termés nem valószínű, a szobafogság nem tesz jót senkinek.

Ajándékozhatunk követ is, garantáltan tovább bírja, mint a tengerentúlról jött burgonya, származásukban mégis van valami közös. Pont a tenger, annak partján bóklászva gyűjtöttük, vagy szedegették össze nekünk, kaptuk, óvtuk, rakosgattuk annak reményében, hogy egy napon a nagy Ő zsebébe vándorolva, íróasztalára, kocsi kesztyűtartójába kerülve ránk emlékeztetik az igazit. Természetesen örökre. Nem csak Valentin-napon.

De ajándékozhatunk igazi szíveket is. Mint a Quimby, Kiss Tibor, de ez már más, ez nem Valentin-nap. Több annál. Ultravaló.
„Szíveket szórok a lábak elé

Mutasson utat a vaknak hazafelé”.

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.