Payday Loans
2024 április 18, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

A FEKETE BORBÁLA ALAPÍTVÁNY RAJTRA KÉSZ

LOG-_Borika_19Ma délelőtt bemutatták a Fekete Borbála Alapítványt a sajtó képviselőinek. Az ötlettől a megvalósításig megtett utat a kuratórium elnöke, tagjai és alapítói ismertették.Az alapítvány létrehozásának ötletét a Szókimondóban (a hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár folyóiratában) Fekete Borbáláról, a rajztanárról, a festőművészről megjelent cikkeknem szabad, hogy ezek az emlékek feledésbe merüljenek. fogadtatása adta. A róla szóló emlékezések olyan szeretetről, tiszteletről tettek tanúbizonyságot, hogy megszületett a döntés:

 

 A folyóirat 2010. januári, februári, márciusi és áprilisi számaiban közölte a Fekete Borbáláról szóló dokumentumokat, emlékezéseket, fotókat és festményeket. Leírtuk szándékunkat is, miszerint emlékére, alapítványt akarunk létrehozni, hitet téve ezzel az igaz emberség, az igaz művészet mellett.

Az alapítók között magánemberként ott vannak: a folyóirat felelős szerkesztője, Vida Lajos; korrektora, Bálint Csilla; munkatársa, Tatár Éva; a kuratórium egyik tagja pedig a lap tördelőszerkesztője, Vetró Mihály. Az alapítók közé felkértünk két családtagot is, Fekete Borbála testvérének fiát, Csiszér Györgyöt és unokáját, Csiszér Anikót. Az unoka huszonhárom éves, most végezte el az egyetemen a kertépítő mérnöki szakot. Ezt azért emeljük ki, hogy érzékelhető legyen az a törekvésünk, miszerint az alapítvány folyamatos működését a fiatalokkal akarjuk garantálni. Az alapítók között van még Dezsőné Borbély Emma szövő népművész, egykori tanítvány, majd kolléga.

Fekete_Borika

Szerencsére megtaláltuk azt a személyt, Kőrösy Gábornét, aki jól ismerte és érzelmileg is kötődött Fekete Borbálához, hiszen évekig együtt tanítottak Hajdúszoboszlón a 2-es számú, ma Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskolában. Ő lett a kuratórium elnöke, az ő lelkiismeretes munkája, az alapítvány céljaival való teljes azonosulása alapján biztosnak látjuk a kuratórium működését, céljaink megvalósítását. A kuratórium másik két tagja: Dr. Kálmánné Hunyadi Györgyi építészmérnök, és a már említett Vetró Mihály, a nádudvari Népi Kismesterségek Szakiskolájának igazgatója, mindketten Borika tanítványai. Az alapítvány ügyvédje Dr. Zajdó Zsolt, aki szintén egykori tanítványként, tiszteletdíj nélkül segíti munkánkat.

B_narckp

A következőkben idézünk néhány fontosabb részt a Fekete Borbála Alapítvány, bíróság által kiadott alapító okiratából:


"4., Az alapítvány célja:

Az alapítvány kiemelt célja, hogy:

– hitet tegyen az igaz emberség, az igaz művészet mellett;

– Fekete Borbálának, a kiváló festőművésznek és legendásan jó rajztanárnak festményei, értékes alkotásai megőrzése;

–  pedagógiai módszerei, alkalmazása, megóvása, népszerűsítése.

– Ennek érdekében az alapítvány létrehozza a Fekete Bori-Díj elnevezésű díjat, amelyet azok kaphatnak meg, akik Fekete Borbála szellemiségét – amelyet áthat az emberszeretet – tovább viszik a művészetek gyakorlásában és a tanítványok művészeti nevelésében.

– Támogassa azokat a tanulókat, akik tehetségükkel és szorgalmukkal ezt kiérdemlik, illetve szociális körülményeik ezt indokolják.

5., Az alapítvány a 4. pontban meghatározott elérése érdekében a következő tevékenységeket folytatja:

– Az alapítvány a kuratórium döntése alapján egyszeri vagy rendszeres ösztöndíjban részesíti azon diákokat, akik középiskolai képzőművészeti vagy felsőfokú képzőművészeti tanulmányaikat megkezdik, és érdemesek arra, hogy az alapítvány őket ösztöndíjban részesítse. Az ösztöndíjban részesülők körét a kuratórium az általa kiírt pályázat alapján választja ki.

– Az alapítvány a képzőművészetek iránt fogékony vagy más érdeklődők részére táborokat szervez, ahol Fekete Borbála pedagógiai módszereinek megfelelő képzésben részesülnek a résztvevők.

– Az alapítvány a kuratórium döntése alapján Fekete Bori-Díj elnevezésű díjat ad át személyeknek, akik Fekete Borbála szellemiségét tovább viszik a művészetek gyakorlásában és a tanítványok művészeti nevelésében. A plakett elkészítésével az alapítvány megbízza Keményffy Gábor keramikus iparművészt. Az általa megalkotott plakett nem sokszorosítható, kereskedelmi forgalomba nem hozható. A kuratórium feladata, hogy meghatározott időszakonként kiválassza a pedagógust vagy művészt.

– Az alapítvány kuratóriuma időszakonként az alapítvány támogatói által adományozott képzőművészeti alkotásokból és egyéb tárgyakból árverést szervez, és az árverés során befolyó vételárakat az alapítvány céljai érdekében felosztja.

 Borika_munka_kzben

6. Az alapítvány célja megvalósulása érdekében különösen az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi:

– Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.

– Kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása.

– Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

Az alapítvány közhasznú szolgáltatásaiból bárki részesülhet."
Az alapítvány tehát rajtra kész. Legközelebbi terveink között szerepel egy kiállítás megrendezése Fekete Borbála munkáiból, és a Fekete Bori-Díj plakettjének elkészíttetése.

borikaszpsz6

Várjuk az ismerősök, tanítványok, barátok támogatását. A művésztársak azzal is segíthetnek, ha egy-egy alkotásukat felajánlják az aukcióra.

A Fekete Borbála Alapítvány számlaszáma: 60700081–10002364 Kaba és Vidéke Takarékszövetkezet Kirendeltsége.

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)