Payday Loans
2024 március 29, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Szoboszló by night

niki_06_kiskep1

Ez is Szoboszló. A januári nyuszis magazin címlaplánya 23.-án este a hajdúszoboszlói Sonic Music Dance Hall-ban kevert. Niki nem most járt először a világhírű fürdővárosban. A disco szerelmesei már 2009-ben is találkozhattak vele, igaz akkor a mostanitól lengébb öltözetben, mint ahogy az a kisképen is látszik.


 A Szoboszlói Színes a jövőben nagy figyelmet fordít elsősorban a hajdúszoboszlói fiatalokra, és ezzel együtt szórakozási szokásaikra, lehetőségeikre. Kíváncsiak vagyunk, arra hogy a tízen és a huszonévesek szabadidejüket hogyan tudják eltölteni. Ezért először egy olyan helyre látogattunk el, ahol szó szerint minden korosztály képviselteti magát.

A Sonic városunkban és talán Kelet-Magyarországon is, (leszámítva Debrecent) az egyetlen hely, ahol egy-egy buli alkalmával több százan tudnak szórakozni. Természetesen mindehhez kell egy sztárvendég, aki miatt érdemes megváltani a belépőjegyeket. Niki Belucci ilyen vendégnek számít, hisz a fiatal hölgy már meghódította egész Nyugat-Európát zenéivel. Az első partyt 20 évesen prezentálta és az elmúlt 7 év alatt folyamatosan fejlődött. Az éjszakai beszélgetés alkalmával elmondta, hogy szereti a  munkáját és persze roppant büszke arra, hogy az elmúlt években nem véletlen kevert lenge öltözetben, hiszen a képek alapján kérték fel címlaplánynak. Azt is elárulta, hogy 2010. január 1.-től vége a pucérkodásnak, többé nem vetkőzik csak a férje kedvéért.

 

niki_06_kiskep

niki_04

3_as_kep

Természetesen a szórakozó helyen járt látogatásunk alkalmával, arra is kíváncsiak voltunk, hogy a tulajdonosok mennyire figyelnek arra, hogy fiatalkorúak ne vehessenek részt a partykon és főleg arra, hogy a 18 év alattiakat ne szolgálják ki szeszesitallal. Január 24.-én hajnalban a Dance Hall mindhárom tulajdonosa ígéretet tett arra, hogy 2010-ben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fent említett, a szülők számára fontos kérdésekben, hatásos szigorításokat fognak alkalmazni. A biztonsági őrök eddig is szigorúan, csak személyi igazolvány felmutatásával engedélyezték a jegyvásárlást. Terveik szerint egyébként  szerepel az idősebb, azaz a 30-as, 40-es, 50-es korosztály szórakozási lehetőségeinek kiszolgálása, melynek érdekében március közepén nosztalgia disco-t terveznek, melyre várják a hajdúszoboszlói közönséget.

 

 

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Kiss Klára

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu
Normal 0 21

Ez is Szoboszló. A januári nyuszis magazin címlaplánya 23.-án este a hajdúszoboszlói Sonic Music Dance Hall-ban kevert. Niki nem most járt először a világhírű fürdővárosban. A disco szerelmesei már 2009-ben is találkozhattak vele, igaz akkor a mostanitól lengébb öltözetben, mint ahogy az a kisképen is látszik.

 

A Szoboszlói Színes a jövőben nagy figyelmet fordít elsősorban a hajdúszoboszlói fiatalokra, és ezzel együtt szórakozási szokásaikra, lehetőségeikre. Kíváncsiak vagyunk, arra hogy a tízen és a huszonévesek szabadidejüket hogyan tudják eltölteni. Ezért először egy olyan helyre látogattunk el, ahol szó szerint minden korosztály képviselteti magát. A Sonic városunkban és talán Kelet-Magyarországon is, (leszámítva Debrecent) az egyetlen hely, ahol egy-egy buli alkalmával több százan tudnak szórakozni. Természetesen mindehhez kell egy sztárvendég, aki miatt érdemes megváltani a belépőjegyeket. Niki Belucci ilyen vendégnek számít, hisz a fiatal hölgy már meghódította egész Nyugat-Európát zenéivel. Az első partyt 20 évesen prezentálta és az elmúlt 7 év alatt folyamatosan fejlődött. Az éjszakai beszélgetés alkalmával elmondta, hogy szereti a  munkáját és persze roppant büszke arra, hogy az elmúlt években nem véletlen kevert lenge öltözetben, hiszen a képek alapján kérték fel címlaplánynak. Azt is elárulta, hogy 2010. január 1.-től vége a pucérkodásnak, többé nem vetkőzik csak a férje kedvéért.

 

Természetesen a szórakozó helyen járt látogatásunk alkalmával, arra is kíváncsiak voltunk, hogy a tulajdonosok mennyire figyelnek arra, hogy fiatalkorúak ne vehessenek részt a partykon és főleg arra, hogy a 18 év alattiakat ne szolgálják ki szeszesitallal. Január 24.-én hajnalban a Dance Hall mindhárom tulajdonosa ígéretet tett, arra hogy 2010-ben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fent említett, a szülők számára fontos kérdésekben hatásos szigorításokat fognak alkalmazni. A biztonsági őrök eddig is szigorúan csak személyi igazolvány felmutatásával engedélyezték a jegyvásárlást. Terveik szerint egyébként is szerepel a 30-as korosztály szórakozási lehetőségeinek kiszolgálása, melynek érdekében március közepén nosztalgia disco-t terveznek, melyre várják a hajdúszoboszlói közönséget.

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)