Payday Loans
2024 május 07, kedd
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Legyen jobb Szoboszlón az egészségügyi ellátás!

DSCF1893Ezt szeretné a Jobbik Hajdúszoboszlói Alapszervezete és ennek érdekében március utolsó napján a témával kapcsolatos észrevételeiről, valamint  jobbító szándékú terveiről tájékoztatta a helyi sajtó képviselőit.

 

 

 

 

DSCF1892Serfőző Kálmán szóvivő és Tóth Attila, a párt helyi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő és az Egészségügyi Bizottság elnöke, arra hívta fel a figyelmet, hogy véleményük szerint az ügyeleti rendszer évek óta alulszervezett. Az elmúlt időszakban panaszokat, bejelentéseket kaptak, melyek alapján arra az elhatározásra jutottak, hogy a hajdúszoboszlói egészségügy bizonyos részeit, át kell szervezni.

A Jobbik szerint egyébként ez mindig aktuális téma, hiszen a 2007-óta működő kistérségi ügyelet csak papíron és elméleti szinten működik kielégítően. A nyár közeledtével pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy az idegenforgalmi szezonban a város lakossága duplájára duzzad, és ehhez kellene igazítani az orvosi ellátást is!

 

Javaslatuk szerint az ügyeleti idő változzon, az eddigi 19-órától reggel 7 óráig tartó időszakról, este 18-tól- reggel 8-ig terjedő ügyeleti időre, mert sok esetben a jelenlegi állapot szerint késő délután, vagy kora reggel nem áll rendelkezésre orvos.

Szolgálatonként két orvos  legyen ügyeletes, az egyik legyen az eljáró, Ő menjen házhoz a kistérség településein, a másik pedig mindig legyen a helyén, a hajdúszoboszlói egészségházban.

A Jobbik szerint szükség lenne egy szakképzett diszpécserre, aki érdemben el tud dönteni bizonyos kérdéseket és a gépkocsivezető, valamint az asszisztencia legyen szakképzett! A sofőr tudjon segíteni az orvosnak, ha szükség van rá például egy kivonulás során, és az ápolónő lehetőleg ne rémüljön meg egy csúnya sérülés láttán.

A Jobbik szerint fontos lenne javítani a fürdő területén működő orvosok  felszereltségén, a szakápolók számán, és újra kellene gondolni a gyógyszertári ügyeletek rendjét.

A fenti javaslatok kidolgozása és újabb ötletek felvetése végett először szakmai egyeztetést kezdeményeznek, majd a kész terveket a képviselők elé viszik. Véleményük szerint az egészségügynek jól kell működni és ennek megvalósítása nem lehet anyagi kérdés!

 

Szoboszlói Színes– Kiss Klára

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

Hozzászólások   

 
-3 #1 Guest 2011-04-13 21:49
Hú de okosok vagytok...
Képzetlen jogász...
Majd Ő megmonggya...
Tulképpen mindig legyen ügyeletes orvos! Különösen ott ahol baj lesz. A sofőr meg képzett szülész, de leginkább onkológus sebész, röntgen szemekkel. Amíg az orvosra vár addig fizikoterápiás kezelést nyújt. A gépkocsi gyújtási rendszere alkalmas erre. Ha nem, akkor masszíroz a kerekeivel oda vissza. Így aztán már nem is kell vigyáznunk magunkra. Az egészség megőrzési programot akár sutba is dobhatjuk. Az esetleges sérülésekkel nem is kell törődnünk, netán elővigyázatosna k lenni... ugyan már!
 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)