Payday Loans
2024 május 07, kedd
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Baráti Pergető kupa Hajdúszoboszlón

kiskp2011.04.03-án reggel került megrendezésre a Hajdúszoboszló Pergető Horgászok Baráti Körének megrendezésében a második Baráti Pergető kupa. Helyszínül a Hajdúszoboszló Külterületén, a Nádudvari szakaszon található Keleti főcsatorna lett kijelölve a nádudvari híd és a zsilip közötti területen. Az előzetes egyeztetések alapján a csatorna mind két oldalán lehetett horgászni, mind a stégekről, mind pedig a szabad partszakaszon.

 

 Peca_060

Reggel 05:00 órától még a sötétben kezdtek gyülekezni a versenyzők és csak a pirkadati fényeknél látszott igazán mennyire is zavarodott be a Tiszából érkező víz, mivel a napok óta tartó zavaros áradás a helyi horgászok kedélyeit borzolta kissé.

Végül is 22 lelkes versenyző gyűlt össze regisztrációra és a verseny szabályok ismertetésére. Ezt követően a versenyzők regisztrációs lapokkal a zsebükben gyalogosan elindultak az általuk legjobbnak ítélt helyek felé majd 06.45 órakor kürtszóra indult a verseny.

 Peca_025

A reggeli hideg időnek megfelelően előbb mindenki a mélyebb részeket próbálta vallatni twiszterrel, gumihallal, támolygó kanalakkal, de miután a partszéli lapos részről  az egyetlen női versenyző kivette az első csukát, egyre többen álltak rá a medertörés, a nádfal előtti partszéli padkás rész meghorgászására.

 

Peca_026

Az első csukát Czibere Zsófia Debreceni horgász fogta az általa választott lapos növényekben gazdag beállóból twiszterrel első rávágásra.  Majd ezt követően a többiek is szépen lassan elkezdték csipegetni a halakat.

Reggel 07:00 és 08:30 óra közötti időszak volt a legeredményesebb ekkor jött a legtöbb kapás, rávágás és a bőséges csali választéknak megfelelően a halakat támolygó kanállal, gumihallal, twiszterrel, körforgó villantóval  is fogták a versenyzők.

 Peca_032

Igazán nagyméretű halat a versenyzőknek nem sikerült fogni, de mivel a süllő és a balin a fajlagos fogási tilalom alá esett a verseny idején így a Magyari János  Sárándi horgász által  fogott 45 cm-es süllő szép eredményt hozott volna számára , maradt emléknek.

 Peca_040

A versenyzők a megfogott halakat egymás segítségével mérték le és írták be a regisztrációs lapra, majd hitelesítették azt. Mivel a fogott halak testhossza számított, nem pedig a testsúlyúk így miután rájöttek a versenyzők hogy inkább a 30-40 cm csukák vannak étvágyunk így inkább a legkisebb méretű csalikat vették elő ezért meghozta az eredményt.

A versenyzők akik több bottal érkeztek az idő múlásával elővették a rövidebb érzékenyebb botokat vékonyabb zsinórokat és kisebb méretű mű csalikat és az egymástól kapott hírek alapján szűrték a vizet.

A 09:00 órás verseny végét jelző duda szó után az eligazítás helyén gyűltek össze a versenyzők ahol már sejteni lehetett, hogy bár nem igazán sok hal akadt a versenyen azért mindenki jól érezte magát.

 Peca_043

A regisztrációs lapok összegyűjtése és értékelés után következett az eredményhirdetés. A versenyen összesen 7 db csuka került megfogásra és a verseny kiírásnak megfelelően mérés után mindegyik kíméletesen vissza is került a vízbe hogy tovább nőjenek ( C&R ) A regisztrációs lapok alapján megállapításra nyert, hogy 6 versenyző fogott halakat így köztük dől el hogy ki a győztes.

 Peca_046

A támogatók által felajánlott változatos ajándékokat ( műcsalik, orsók, horgászbot vásárlási utalványok, stb) 5 csomagban kerültek szortírozásra.

Az első három helyezet illetve mivel ez egy baráti kupa volt így a legnagyobb és legkisebb halat fogott versenyző is jutalomba került, illetve oklevelet is kaptak a jutalmazottak

 Peca_048

A harmadik helyezet megosztva azonos méret miatt Arany Imre Hajdúszoboszlói lakos és Kovács László Debreceni lakos lett  az általuk fogott 1-1 db 33 cm-es csukával.

Második helyezet Pongor András Debreceni  lakos lett  1 db 34 cm-es csukával.

 Peca_049

Az első helyezet Veress Árpád Hajdúszoboszlói  horgász lett a  66 cm hosszúságban fogott 2 db csukájával és ővé lett az egyik 31 cm-es csukája révén  a legkisebb halért járó ajándék csomag is.

A legnagyobb halat e gy 36 cm-es csukát Kiss Ádám Hajdúszoboszlói horgász fogta  így ő is jutalomban részesült, valamint  egy kitűzővel lett gazdagabb az egyetlen női versenyző is a Hajdúszoboszlói Sporthorgász Egyesület jóvoltából.

A versenyzők és kísérőik a pakolászás közben megegyeztek, hogy ha a körülmények engedik akkor ősszel tovább folyik majd  ez a Baráti Pergető Kupa sorozat, de akkor már nem folyó vízen, hanem a változatosság érdekében vélhetőleg valamelyik közeli horgász tavon kerül megrendezésre.

Ezúttal is szeretnénk megköszönni a Hajdúszoboszlói Vadász és Horgászbolt, a Barracuda Horgászbolt, a MILO horgászbolt , Hajdúszoboszlói Szilfa Étterem, Szilfák GSM, Hajdúszoboszlói Sporthorgász Egyesület, Dr. Nagy Ádám Ügyvédi Iroda, Stephen Sec. Kft, Hajdú-Guard Kft , Vesz 2000 Kft , és nem utolsó sorban a Hajdúszoboszlói Cocktail Bár támogatását és felajánlásait.

Márton Márk

Hajdúszoboszlói Pergető Horgászok

Baráti Köre

Szoboszlói Színes– Márton Márk – Fotó: Takács Zoltán

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

 

Hozzászólások   

 
+3 #1 Guest 2011-04-18 21:27
Sziasztok!Gratu lalok a versenyzoknek es a szervezoknek is!
Osszel szeretnek en is resztvenni a pergeto versenyen,ha lehetseges!
Kerlek benneteket ertesitsetek a verseny idopontjarol!
Koszonettel:KOvacs Istvan
 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)