Payday Loans
2024 március 28, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Boldog Anyák Napját! - Köszöntő „Bnagyitól”

kiskepMa délelőtt kosaramban virággal Mamihoz biciklizve, szinte csak olyan ismerősökkel találkoztam, akik ugyanúgy Édesanyjukhoz mentek. Anyák napján déltájban, ki orchideával, ki gyöngyvirággal, orgonával a kezében. Nekem egy telefonos „boldog anyák napja” jutott az ország nyugati felén tanuló fiamtól, majd a Debrecenben lakó nagyobbtól, egy szál rózsa, amiért be kellett utaznom. Anyák napján virágot, puszit, csokit, köszi Mami-t , dalt, közös programot, s ki tudja mi mindent kapunk mi anyák, de olyan ajándékot, a virág mellé, mint én az idén, kevesen. Ezért érdemes buszra ülni.

 

 

Nagyi lettem, Mami pedig végre Dédi. Én egy hete a születése után pár órával, már láttam a picit, sőt! a héten többször is. Lili, fekete hajú, egészséges édeske, s szülei két napja vitték haza a klinikáról. Érkezésére minden előkészítve, a bejárat feldíszítve, kicsi szobája pedig berendezve várta.  Édesanyja határozott, vidám, kedves teremtés, aki ma, a nagy saját babázásban, el is feledte, hogy anyák napja van, s, mikor az Ő édesanyja érkezett a finom ebéddel, jutott eszébe, milyen nap is a mai.

„Anagyi” már kétszeres, tapasztalt nagymama, Annának hívják, s mivel anyai nagyi, önként átadtam az elsőbbséget, igaz, neki még nem is mondtam. „Bnagyi” leszek, így döntöttem. Remélem ez a változat a picinek, s a szüleinek is megfelel. Őbabasága még nem tudja, milyen lesz „Bnagyi”, amit még én sem, de abban biztos vagyok, érzi szeretetünket.

Anyák napján még csak egy hetes, kicsit vesztett születési súlyából, de hamarosan visszanyeri és, mi anyai, és apai szűkebb és tágabb családja, csak nyerhetünk vele.  Egy év múlva úgy képzelem, már virág lesz a kezében, lehet, hogy önállóan totyog, s kimondja „anya”. Jövőre apja nyakában cipeli majd, addig születik róla több száz fotó, s számtalan feledhetetlen babatörténet.

Ezt az első anyák napit is ezek közé sorolom, ami számára nem lesz olyan emlékezetes, mint nekem. Apró fejecskéjére, „Bnagyi” azaz én, anyák napján már puszit is adhattam, mindezt úgy, hogy a fiam, azaz az édesapja kérte, s ő tartotta a karjában.

Kell-e több a boldogsághoz anyák napján? „Bnagyinak, azaz nekem nem. De jó lenne, ha minél többen, vagy nagy kérés, minden édesanya átélhetné ezt a mai napon! Megtapasztalhatnák, hogyan adják tovább anyai szeretetünket gyerekeink az övéiknek. Akkor is, ha még egészen kezdők ebben, csak egy hete gyakorolják a gondoskodást. Ez olyan egyedi, igazi, feledhetetlen ajándék, amiért érdemes élni.

Hozzászólások   

 
+5 #1 Guest 2011-05-02 12:59
Bori! Biztosan szuper Bnagyi leszel!Boldog nagyi napot! :-)
 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)