Payday Loans
2024 április 18, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Koszorúzás és konferencia Pávai tiszteletére

DSC_0047Május 5-én Pávai Vajna Ferenc geológus születésének 125.évfordulója tiszteletére Miskolc-Tapolcán és Lillafüreden a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, a Miskolci Turisztikai Kft. és a Hunguest Hotel Palota emléknapot szervezett. A programon Hajdúszoboszlóról a HUNGAROSPA Hajdúszoboszlói Zrt. munkatársa Németh Marianna, és a Szoboszlói Színes stábja vett részt.


A program nem jött volna létre a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány és annak vezetősége nélkül. F. Tóth Géza már több témában bizonyított, de minden bizonnyal a földtudományok állnak hozzá legközelebb, hiszen az egész napos konferenciát egy szál papír nélkül, teljesen fejből vezényelte le. Irányított, szervezett, köszöntőt mondott és persze mindenhol megemlékezett a régi „nagyokra”, Pávaira és kollégáira, sőt a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány keretein belül díjat is alapított, hogy a ma élő geológusok, tudósok, kutatók még idejében el legyenek ismerve! 
DSC_0032DSC_0044DSC_0050                          

Az egész napos program első állomása a Miskolc-Tapolcai Barlangfürdő épülete volt, ahol a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány és a Vasasztal Társaság által készített emléktáblát Dr. Kling István, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára leplezte le. Európa egyetlen barlangfürdőjét is Pávainak köszönhetjük, mondta beszédében Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft vezetője.

Az ünnepség az István cseppkőbarlang bejáratánál folytatódott, ahol a Magyar Állami Földtani Intézet, a Magyarhoni Földtani Társulat valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit Dr. Balogh Kálmán geológus professzor emléktáblájánál.

Évek óta hagyomány, hogy a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány által állított „Jelfánál” az ünnepségre meghívott vendégek tisztelegnek Pávai Vajna Ferenc tudós, geológus munkássága előtt. Így történt ez most is. A kórus elénekelte a bányász indulót, amit sajnos a fiatalabb generáció már nem igazán tud, majd Dr. Földesi János professzor ünnepi beszéde után kezdetét vette a koszorúzás. Hajdúszoboszlóról Németh Marianna, a HUNGAROSPA Hajdúszoboszlói ZRt. pr menedzsere helyezte el az emlékezés virágait.
DSC_0115DSC_0120DSC_0143       


A tudományos konferencia a Palota szállóban folyatódott. Először a Teofil-díj átadására került sor, melyet tavaly és még idén is „diktatórikus módszerekkel” ítéltek oda, de ennek mostantól vége, mondta a jó hangulatú konferencián F. Tót Géza, hiszen a fontos feladatra kuratóriumot hoztak létre, melynek elnöke Izsó István, miskolci bányakapitány. Tagjai Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mely magáénak vallja a díjat és delegáltja a mindenkori polgármester. A Miskolci Egyetem részéről Dr. Földesi János egyetemi tanár, a földtani tanszék vezetője. Dr. Kordos László alapító, geológus és dr. Pusztai Tamás a Hermann Ottó múzeum igazgatója. A díjról, mely lehet posztumusz is F. Tóth Géza elmondta, azok kapják, akik a Kárpát-medencében valahol, valamikor jó helyen voltak, valamit észrevettek és azzal hozzájárultak egy geológiai siker létrejöttéhez.

A díjat idén Mata Tibor a Bükkábrányi Bányaüzem vezetője kapta, akinek egyáltalán nem lett volna kötelessége, hogy 2007-ben felfigyeljen a felbecsülhetetlen érétkű leletre. Vizsgálódjon, egyeztessen, rengeteg plusz munkát végezzen kollégáival együtt és végül megoldást keressenek a 11 millió éves mocsári ciprusok megmentésére. Mata Tibornak mindez nem lett volna a kötelessége, mégis megtette! A díjat pedig pont az ilyen lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldani tudó szakemberek számára szeretnék minden évben odaítélni. 2010-ben is így történt. Akkor Hernyák Gábor kapta, aki 1967-ben hajolt le egy szürke csontdarabért, melyből szintén életre szóló felfedezés lett. A Rudapithecusé, mely alapvetően változtatta meg az addigi ősember térképet. Erről bővebbem Dr. Kordos László tudna beszélni, de ezen a konferencián szerényen a díjat adta át ifjú kollegájának.
 
DSC_0189 DSC_0191DSC_0208

A díj átadása után a jelenlévők megtekintették Nagy László János történész, író Pávai évfordulóra készített, „Születésnapra” című kisfilmjét.

A IV. Lillafüredi Tudományos Geológus Konferenciára Oláh Anna és F. Tóth Géza jubileumi kiadványt készített, melyben a Szoboszlói Színe is helyet kapott.
Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)