Payday Loans
2024 április 20, szombat
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

A Szoboszlói Színes hírei

Húsvéti körmenet Hajdúszoboszlón

kiskpNagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. A nagyszombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. Ilyenkor a misén több olvasmány hangzik el, majd a prédikáció után egyetemes könyörgések következnek, utóbbiakban a világ embereiért, vezetőiért és a papságért is könyörögnek.

 

 

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPET KÍVÁNUNK !

normal_2011
 

Húsvéti tojásfestés hagyományos módon

kiskpA szoboszlói gyermekeknek a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében, minden évben van lehetőségük kipróbálni, a hagyományos tojásfestést. A kellékekről Árvai Anikó és Vetró Mihály gondoskodik, a szülőknek csak a tojást kell megfőzni. A program nemzetközire sikeredett, hiszen több Hajdúszoboszlóról elszármazott család vett részt rajta.

 

 

 

Vandálok jártak a szoboszlói utcákon

DSCF2301Olvasóink hívtak minket fotózni csütörtök reggel a József Attila utcára, mára pedig az is kiderült, nem csak a kukák voltak útban a „kedves kis társaságnak”. A Harangháznál is vandálkodtak és a Szent Erzsébet utcán a kis fák körül széttörték a tartószerkezetet.

 

 

 

10 éves a SZLAMI!

kiskpA Szabó László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény idén ünnepli 10 éves születésnapját. A kerek évforduló látványos programokkal kezdődött. Márciusban több rendezvényt is tartott az iskola, és a sor természetesen még tovább folytatódik. Egyre többen tudják, ha SZLAMI, akkor tánc, balett, festészet. Minden, ami művészi és jót tesz a gyermekeknek.

 

 

 

Egykori diákok tárlata

kiskpTíz éves a SZLAMI és az iskola tanárai a kerek évfordulót az iskola történetében egyedülálló kiállítással ünnepelték. Régi diákok alkotásait tekinthette meg a közönség a művelődési központ nagytermében és természetesen a csodálkozás sem maradt el. Sokan hihetetlennek tartották, hogy ilyen fiatal alkotó gárda, hogyan képes ennyire tökéletes képeket alkotni.

 

   

Kettős ünnep a debreceni dandárnál

Kp_049Korán reggel dandársorakozóval indult a nap a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Bocskai Istvánt 1605. április 20-án választották Magyarország fejedelmévé, az alakulat 1990-től viseli az hadvezér nevét. Ebben a hónapban ünnepeljük a Műszaki Napot is, ez alkalomból a legjobb műszaki katonának járó elismerést Pajna Zoltán Debrecen város alpolgármestere adta át.

 

   

A szennyvíztelep próbaüzeme: kiváló

kiskp6 hónap kivitelezés-6 hónap próbaüzem után a minősítés kiváló. Az elmúlt egy év csapadékos időjárása ellenére határidőre elkészült, és a próbaüzem is kiválóra minősítették a szakemberek. A szennyvíztelep bővítési beruházásáról már beszámoltunk, most a próbaüzem tapasztalatairól számoltak be a szakemberek. Nyéki Istvántól a Közüzemi Kft. Igazgatójától megtudtuk, hogy ez a kapacitást növelő beruházás hosszú távra megfelelő szolgáltatást nyújt Hajdúszoboszló városának. Az épitmények kiváló minőségben készültek el, a műszaki vonalon gépi meghibásodás nem történt az elmúlt 6 hónapban.

   

I.Hajdúszoboszlói Gasztronómiai Kurzus

kiskpAz idegenforgalmi főszezon közeledtével minden vendéglátáshoz kapcsolódó vállalkozás, szervezet megpróbál a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat városunkban, majd elégedetten távozzanak. Hajdúszoboszló most a gasztronómiai szakemberek képzésére fordít megkülönböztetett figyelmet. A képzéseken az előadók országosan elismert szakemberek. Tegnap délután az első kurzuson jártunk, de még nem késő, most is lehet jelentkezni.

   

Töltse a Húsvétot a Hungarospa-nál Hajdúszoboszlón

DSCN2419Húsvét alkalmából, április 23-24-25-én vidám programokkal várja vendégeit a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.

 

Április 23.   15.00: Palace Fiesta Party az Aqua-Palace gyermekvilág szintjén

   

162. oldal / 168

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)