CSÚCSOT DÖNT AZ IDEI DEBRECENI VIRÁGKARNEVÁL!
Írta: Buzási László 2015. augusztus 11. kedd, 20:46
A 46. Debreceni Virágkarnevál idén több szempontból is csúcsot dönt - hangsúlyozta Debrecen alpolgármestere azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyet hétfőn a Nagyerdei Stadion rendezvényterén tartottak. Komolay Szabolcs bejelentette, hogy az utóbbi évek létszámát meghaladva idén 16 virágkocsi vesz részt a menetben és augusztus 21-én, a korábbinál több hat kocsi megy át Nagyváradra.
2015-ben, a Kösely Kupa Sándor Ferenc kezébe került
Írta: Buzási László 2015. augusztus 09. vasárnap, 23:57
Rekkenő hőségben, ma délután eldőlt, hogy ki viseli az elismerő címet és a serleget. Hajdúszoboszló város nagydíját, az ezzel járó pénzjutalmat, és a Kösely Kupát Sándor Ferenc, Bad Boy nevű lovával, a Toll 96 Kft. színeiben vitte el.