Már körvonalazódik, ki lesz Sóvágó riválisa

IMG 1147-002A nagy Fideszesek közül, Márton Attila után kegyvesztett lett Kocsis Robi is, vajon ki lesz a következő? Hetek óta lehet hallani, baráti társaságok latolgatják, hogy az őszi, helyi választáson ki, vagy kik lehetnek Dr. Sóvágó László vetélytársai? A héten sokat tisztult a kép. A polgármesteri székért nagy harc lesz, hisz a Fidesz nem engedheti meg magának, hogy nem állít jelöltet.

 

IMG 1144-001A kérdés csak az volt számukra, hogy van-e olyan hiteles, ismert emberük, aki vállalja a megmérettetést, és van esélye a győzelemre. Megalapozott, de hivatalosan még meg nem erősített információnk szerint, ma délután megtalálták az ideális jelöltet. Már másfél éve Hajdúszoboszlón dolgozik, a Járási Hivatal vezetőjeként. Igen, ő lesz aki a Fidesz színeiben megmérkőzik Sóvágóval, a neve: Dr. Györgyi Zoltán. Hetekkel ezelőtt még úgy tudtuk, hogy Kocsis Róbert lesz a jelölt, hisz állandóan ott nyüzsgött mindenütt, megnyitott, köszöntött, szerepelt mindenhol ahol csak lehetett. Május elején, egy 17 perces eszmefuttatást láthattunk, a HVTV- ben az 1-es körzet sikereiről. Itt, aki ezt látta, teljesen elérzékenyülve hallhatta, hogy mit meg nem tesz ez az ember a körzetéért. Büszkén elmesélte, hogy eddig a közpénzből 3 milliót, minden körzetben a körzet képviselőjének javaslatára használtak fel, ebben az évben ezt az összeget felemelték 5 millióra, mivel választási év van. Mit sikerült ebből megoldani?- hangzott a kérdés, és egy két járdajavítás megemlítése után, nagy fordulatot vett a beszélgetés, mert egy ügyes csúsztatással felsorolta Robi az összes főtéri rekonstrukciót, a mozitól a művházig, az erődfaltól az egészségházig mindent. Megtehette, teljes lelki nyugalommal, nem kellett tartani kellemetlen rákérdezéstől. Ügyes, mondhatná egy idegen. De a Fidesz vezetősége, ennek ellenére úgy döntött, hogy elengedi a Robi kezét. Elég volt. Nincs tovább. A trafikmutyi fővárosának Fideszes városi elnöke, finoman szólva beégett. Kedden a helyi Fideszes vezetés úgy határozott, hogy nem kér ebből az izzadtságszagú erőlködésből. A jelenlévő Fideszesek közül, állítólag csak a földmutyis, – földbirtokos Örvendi gazduram, próbálta erőltetni, de ez az ötlet is elhalt. Ma délután, a testületi ülés után összehívott Fidesz tagság elé már nem is került fel a neve, egyedüli jelöltként Dr. Györgyi Zoltánt támogatták. Hogy neki mire lesz elég ez a felhatalmazás, majd az ősszel meglátjuk.

 

IMG 1147-002

A mai testületi ülésre is 20 perc késéssel érkezett Kocsis Róbert, de mentségére legyen mondva, hogy Majoros Petronella még késve sem érkezett.

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu