Ismeretlen a Fidesz polgármester-jelöltje

indexBefejeződött az ajánlások gyűjtése, soha ilyen kevés jelölt nem indult még városunkban. Négy szervezett erő világosan látható : FIDESZ, Jobbik, MSZP, Összefogás Hajdúszoboszlóért. Ez a négy "csapat" minden körzetben állított jelöltet, rajtuk kívül még négy független jelölt kíván képviselő lenni. Két polgármester-jelölt van, a jelenleg is hivatalban lévő, illetve fideszes kihívója.

 

Az országos szinten legerősebb párt / Hajdúszoboszló az egyetlen nagyobb település a megyében, ahol eddig sem volt fideszes többség/ többnyire ismert arcokkal indul. Bár előszeretettel hirdetik a megújulást, ez még maguknak sem sikerül. Dr.Papp , Örvendi, Szőllősi Kálmánné nyugdíjas / nyugdíjas korú/, Kocsis Róbert 20 éve képviselő, de Harsányi is messze túl van az ötvenen. A város lakói között járva megállapítottuk, hogy polgármester-jelöltjük teljesen ismeretlen. Nem is értjük, a FIDESZ hogyan gondolta, miként képes egy a város politikai életében ismeretlen , közügyeiben járatlan személy a várost elvezetni. Ennyire magabiztosak lennének, mindegy hogy ki , csak fideszes legyen ! Igaz hajdanában néhány évig gyámügyi ügyintéző volt a városházán, de azóta csak hálni járt Szoboszlóra. Hangzatosnak tűnik, hogy megyei főjegyző volt, de pártja a megyéket annyira kiüresítette,hogy ez nem több hangzatos címnél. Járási hivatal vezető pedig csak az lehetett, aki pártja által befolyásolható, pártfegyelmet betartó. Azt tapasztaljuk,hogy még a Sóvágót leváltani akarók - természetesen vannak ilyenek - is értetlenkedve állnak az eset előtt. Azt várták volna, hogy a Fidesz egy a város előtt már bizonyított, a helyi közéletben jártas személyt állítson. Belátjuk Márton és Szandai is sokkal jobb választás volt.


jobbik logoA Jobbik sok új arcot vetett be. Egyéni körzetben nagyon nehéz lesz győzniük, de a három listás helyből egyet elhozhatnak. Úgy hallottuk a listát nem a jelenleg is képviselő Tóth Attila vezeti, így legvalószínűbb, hogy képviselőjük a most külsős bizottsági tag, a helyi szervezet elnöke, Jónás Kálmán lesz.

 

 

imagesAz MSZP súlyos terhet cipel magával, a baloldal országos szervezetlenségétől nehéz lesz függetlenítenie magát. Egyébként a most leköszönő testületben sem volt egyetlen baloldali képviselő. Közöttük is több visszatérő induló található, sőt láthatunk hosszú évek után újrainduló jelöltet.

 

 

osszefogas800pxA mandátumok sorsa valószínű, hogy a FIDESZ és az Összefogás Hajdúszoboszlóért Egyesület jelöltjei között dől el. Nagy kérdés,hogy a lakosság pártra fog-e szavazni vagy elfogadja a helyi szerveződések erőteljes szerepét is. Míg az országban a FIDESZ helyett nem volt választható tömörülés, itt Hajdúszoboszlón az Összefogás valós alternatívát jelent, kemény ellenfélnek tűnik. Jelöltjei semmivel sem rosszabbak a FIDESZ embereinél, sőt Holoda Attila személyében egy országosan ismert személyük is van.

Október 12-ig van még néhány hét, majd meglátjuk, mi történik.

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu