Széleskörű szakmai kihívásoknak kell eleget tenniük a bíróságoknak

strasbourgi birosag donteseEredményes volt a Debreceni Ítélőtábla ítélkezési tevékenysége 2015 első félévében– mondta a Debreceni Ítélőtábla elnöke, a Debreceni Törvényszékkel rendezett közös sajtótájékoztatón.

 

 

 

IMG 6510-005 másolataBalla Lajos kifejtette: jelentős ügyfeldolgozás történt, hiszen a január 1-én folyamatban lévő 440 ügyhöz képest, június 30-án már csak 264 volt az ügyeik száma. Ez azt is jelenti, hogy 6 hónap alatt a folyamatban lévő ügyek több, mint 90%-a befejeződött. Az ítélkezés időszerűségét nem befolyásolta az sem, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökének kirendelése alapján saját feladatok mellett a Fővárosi Ítélőtábla 160 ügyét is befejezték az ítélőtáblán. Balla Lajos hozzátette: a kirendelés pedig folytatódik, hiszen 2015 szeptember 1. és 2016 augusztus 30. között a Debreceni Ítélőtábla csőd- és felszámolási ügyek befejezésében segít be a Fővárosi Ítélőtáblának. Ugyanakkor továbbra is széleskörű szakmai kihívásoknak kell eleget tenniük a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak. Regionális oktatási feladatait ellátva az ítélkezést támogató képzéseket is szervez az ítélőtábla és központi igazgatási feladatokat is végre kell hajtania. Az ítélőtábla elnöke az elkövetkezendő feladatok között megemlítette az október 2-án rendezendő Debreceni Egyetem Társadalmi Tanácsának ülését, amelyen a rektor és a dékán tájékoztatja a tanácsot az idei tanév fontosabb feladatairól. A táblabíróság kiemelten kezeli a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával kialakított kapcsolatát, a gyakorlati képzésben való részvételét, melynek nagyon fontos eleme a Jogi Klinika, ami mindkét ügyszakban segítheti a joghallgatók tudásának gyarapítását.

IMG 6511-006


IMG 6507-002 másolataDr. Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke a sajtó képviselőinek elmondta, hogy 2015. első félévében folytatódott az a tendencia, miszerint a megye bíróságai több ügyet tudtak befejezni, mint amennyi érkezett. 2015 első félévében összesen 24.179 ügy érkezett és 30.037 fejeződött be. Kiemelte: az elmúlt hónapok történései kapcsán nagy jelentőséggel bíró adatok a menekültügyi eljáráshoz kötődnek. A feladat részben a Debreceni Járásbíróságon, részben a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon jelentkezik. Mivel a Bevándorlási és Állampolgári Hivatal kapacitását vélhetőleg leköti a regisztráció, így nem érkeznek olyan tempóban ügyek, de a személyi állomány megerősítésével ez év második felére robbanásszerű növekedés várható. A Büntető Törvénykönyv várható változásai újabb feladatokat ró a bíróságokra. Több tízezres ügyre számítanak a menekülthelyzet miatt, amelyeket létszám biztosítása nélkül nem tud a bíróság ellátni. Mindehhez pedig még megfelelő központi támogatás is szükséges, hiszen a tolmácsok és a védők díját előre nem lehetett bekalkulálni a tervezett költségvetésbe A törvényszék elnöke a közeljövő eseményei közül kiemelte a Debreceni Járásbíróság új épületének szeptember 17-i ünnepélyes átadását.

IMG 6512-007

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu