IV. Oxigén Kupa eredményhirdetés

oxi-1Immár hagyományosan a Középiskolai Sportkollégium éttermében került sor a IV. Oxigén Kupa eredményhirdetésére. Közel 200 futótársunk jelent meg a díjkiosztó ünnepségen.

A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét.

Ezután a DAF a Debreceni Atlétabarátok Fóruma nevében Bodó Béla egykori sokszoros válogatott kiváló atléta adott át ajándékokat a DAF által megválasztott 2010 Debrecen legjobb atlétáinak és edzőjének.

Balczó András a verseny fővédnöke személyesen nem tudott jelen lenni, azonban küldött egy üzenetet a futóknak, mely Rudyard Kipling Ha című verse volt. Ezt az üzenetet Varga Gábor tolmácsolásában hallgathatták meg a jelenlévők.

A versenyeken helyezést elért futók között összesen 26 kategóriában került sor eredményhirdetésre. A helyezettek érmet, pólót, és könyvet vehettek át egykori nagyszerű atlétáktól, Lázár Magdolnától és K. Szabó Gábortól. A helyezést el nem ért futótársaink emléklapot és pólót kaptak ajándékba. A szervezők különdíjakat adtak át az egyes kategóriák legjobbjainak.

oxi-2

Fair play díjat kapott Chrobák Gyula az Oxigén Klub versenyzője, aki az Oxigén Kupa történetének eddigi valamennyi versenyén indult.

Az amatőr versenyzők Oxigén Kupáját Wittman Ádám, míg a profit Kovács Zsolt a DEREVE versenyzője kapta.

Az eredményhirdetés fontos momentuma volt támogatóink és a verseny lebonyolításában részt vevő barátaink felsorolása, akik nélkül a versenysorozatot megrendezni nem tudnánk.

A rendezvény immár hagyományosan a tombolasorsolással ért véget, melynek fődíja egy kerékpár volt, s amit egy fiatal hölgy nyert meg.

Találkozunk 2011. október 8-án az V. Oxigén Kupa első versenyén.

 

Hajrá Futás!

Áts – Cseke

 

 

Szoboszlói Színes– Áts – Cseke

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu