Pár nappal ezelőtt írtam egy rövid szösszenetet a levegőről meg holmi sajtószabad vagy nem szabadságról. Kaptam rá pontokat, hozzászólás azonban egy sem jött. Pedig vannak állandó tagok az oldalon, akiknek biztos van véleményük és a piacon, az utcán minden nap megállít valaki, panaszkodik, mérgelődik. Tisztán látja a városban, vagy inkább megyében folyó eseményeket, tollat mégsem ragad. Persze semmi baj, nagyjából ezt vártam, meg bónuszba egy – két fotót és linket, hogy milyen volt a környék egyetlen tüntetése sajtószabadság ügyben március 15-én.

Bánfalvi Győző:

Elmúlt március 15-e és vele együtt a második debreceni megmozdulás, mely a sajtószabaság jegyében történt. Persze vannak olyanok a városban, akik szerint nem történt másodjára sem semmi. Ilyenek például a Debreceni Televízió szerkesztői, akik immáron második alkalommal sem tartották fontosan, hogy tiszteletüket tegyék a rendezvényen. Itt helyben, Debrecenben a közpénzen fenntartott televíziónak, csupán egy szűkszavú MTI közlemény átvételére futotta az erejéből a honlapon. Ezt kettős mércének, kiegyensúlyozott tájékoztatásnak, szerkesztői hibának vagy cenzúrának nevezik?

Civilek, Polgárok, Kedves Barátaim!

Egy hónappal ezelőtt Budapesten a Fidesz székház előtt volt egy tüntetés - "No Orbán day". Ennek a tünetesnek az egyik szónoka volt Tamás Gáspár Miklós, aki azt a kérdést tette fel a tömegnek, hogy "Mi a köztársaság?". Elgondolkodtató, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő fogalmat milyen nehéz szavakkal leírni. Épp ezért én most azt kérdezem tőletek, magunktól, hogy mi az a szabadság, mi az a sajtószabadság? Vagy azt is kérdezhetném, miért is tüntetünk most itt?

Annál is inkább válasz kell adnunk e kérdésre, mert ma még sokan megkérdőjelezik a szabadságért folytatott küzdelmünk jogosságát! Sokszor hangzik el, azaz érv, hogy a hónapok óta hatályba lépett sajtótörvénynek semmilyen káros hatása nem volt eddig a társadalomra. Nem mintha különösebb nehézséget jelentene választ adni ezekre a kérdésekre egy olyan médiatörvény kapcsán, amit immáron második alkalommal küldött vissza Brüsszel átgondolásra a magyar parlamentnek. Azonban egy másik szemszögből is megvilágítanám a problémát, nevezetesen abból, hogy a sajtószabadságot az eltelt hónapokban nem az jellemzi leginkább, hogy mi jelenik meg a sajtóban, hanem az, hogy mi nem jelenik meg benne. Az elmúlt hónapokban pedig nem jelentek meg azok a sorsdöntő, a valódi életünket érintő problémák, amikről valójában beszélnünk kellene. Nem jelentek meg a gazdasági válság miatt utcára került munkanélküliek százezrei. Nem jelentek meg a deviza hitelesek százezrei, akik rettegve várják a tavaszt, hogy mi lesz velük. Nem jelentek meg azok a tízezrek, akik a közszférában az elmúlt hónapok politikai boszorkányüldözésének áldozatai.

Joggal mondhatjuk, hogy mi nemcsak egy törvény ellen tüntetünk, hanem egy gőgős hatalomgyakorlás ellen, amely a szőnyeg alá sepri az igazi problémáinkat, megpróbálja átszőni hétköznapi életünket, megpróbálja divatba hozni azt a rég elfelejtett mondatot, különösen ebben a városban, hogy "Ne szólj szám, nem fáj fejem!". Ez minden demokratikus felfogású ember számára, elfogadhatatlan kell, hogy legyen!

Lehet, hogy ma még kevesebben látunk át a szitán, és tudjuk azt, hogy a sajtótörvény egyfajta vasfüggönyként ereszkedik ránk, hogy eltakarja előlünk az igazságot, hogy megszüntesse véleményünket, hogy elszigeteljen minket egymástól.

Lehet, hogy ma még kevesebben vagyunk itt a téren, és többen ülünk otthon, és csendben várjuk csodát, de a szerepünk annál fontosabb! A parlamenti 2/3 okán mi lehetünk ugyanis ennek a gőgös kormánynak az egyetlen, igazi, hiteles és hatékony ellenzéke.  Mi egyszerű, jóérzésű, becsületes emberek, akik a saját vállunkon hordtuk ennek a 22 évnek minden terhét. Egyedül nekünk fontos csupán, hogy megőrizzük ezt a törékeny demokráciát, amiben élünk, mert mi fizettük ki az árát!

Kácsor Zsolt:

Tüntetés a hódító hatalom ellen

Azért gyűltünk össze, hogy kinyilvánítsuk demokratikus meggyőződésünket azzal a hatalommal szemben, amely politikai és üzleti megfontolások miatt erőszakos hódítóként lép föl a saját polgáraival szemben – mondtam a debreceni Kossuth téren a sajtószabadság védelmében szervezett tüntetésen.

Polgártársak, köszönöm! Mint újságíró és mint író köszönöm önöknek, hogy a sajtószabadság védelmében megjelentek a mai tüntetésen. Köszönöm, hogy el mertek jönni, s hogy nem ijedtek meg attól a hatalomtól, amely számon tartja és megfélemlíti azokat, akik nem hajlandóak hajbókolni előtte.

De nem az a legfőbb baj, hogy a hatalom számon tart minket, hanem az, hogy nem számol velünk. Én 1990 óta vagyok újságíró, és az elmúlt 21 évben azt tapasztaltam, hogy sok politikus – akár a jobboldalon, akár a baloldalon – egyszerű szavazatleadó automatának tekint minket, akikbe beledobálják az ígéreteket, majd várják, hogy leadjuk a voksunkat. De mi nem vagyunk szavazatleadó automaták! Mi európai, demokratikus meggyőződésű, szabad polgároknak tartjuk magunkat, s akármit gondol rólunk a hatalom, e polgári szellemiségből nem engedünk!

Az elmúlt hónapokban, amikor Magyarországon és Európában elemi erejű tiltakozás indult a magyar médiatörvény ellen, azt tapasztaltam, hogy a bírálatokat kétféle érvvel próbálták nevetségessé tenni és lesöpörni az asztalról. Az egyik érv az volt, hogy Magyarországon sajtószabadság van, lám, mi is szabadon elmondhatjuk a véleményünket. A másik érv pedig az volt, hogy kevesen vagyunk. Azt kell mondjam, ebben van igazság. Magyarországon valóban van sajtószabadság, és mi valóban kevesen vagyunk. De azok, akik a médiatörvény ellen tiltakozókat bírálták, két lényeges dologról nem vettek tudomást. Egyrészt arról, hogy a sajtószabadság nem olyan építmény, mint egy egyiptomi piramis, amelyet fölépítettek négyezer éve, és azóta is szilárdan áll. Hanem a sajtószabadság sokkal inkább az erdei éjjeli menedékhely tüzéhez hasonlít, amelyet folyamatosan táplálni és gondozni kell ahhoz, hogy biztonságos meleget adjon a hajnal leghidegebb óráiban.

A mostani sajtótörvényről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy biztonságos volna ránk nézve. Magyarországon a sajtót meg akarják félemlíteni, az ellenvéleményt el akarják hallgattatni, és hatósági eszközöket próbálnak bevetni az ellenzéki szellemiség teljes megtörésére.

Ami pedig a létszámunkat illető lekicsinylő megjegyzéseket illeti: számoljuk csak össze, hogy 1848. március 15-én mennyien voltak a Pilvax Kávéházban a márciusi ifjak! Húszan, harmincan, ötvenen? Hányan fértek el a Pilvaxban? Több ezren bizonyosan nem. Mégsem mondhatjuk, hogy a márciusi ifjak fellépése hatástalan maradt, elvégre a meggyőződésünk szabad kinyilvánítása elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. S mi azért gyűltünk ma itt össze, hogy kinyilvánítsuk demokratikus meggyőződésünket azzal a hatalommal szemben, amely politikai és üzleti megfontolások miatt erőszakos hódítóként lép föl a saját polgáraival szemben.

Polgártársak! A baloldal tavaly megbukott a választáson, és azt láttuk, hogy megérdemelte. A jobboldal azonban kétharmaddal győzött, és ma azt látjuk, hogy e bizalmat nem érdemelte ki. A Magyar Köztársaság jövője nem egyedül a jobboldal, s nem is a baloldal, hanem a republikánus demokraták kezében van. Hogy kik azok? Ők a csöndes, józan, normális többség, amely semmi mást nem akar, mint normális, emberhez méltó életet élni egy demokratikus köztársaságban. De ma mégis nekik van szükségük a legnagyobb bátorításra. Így hát a republikánus demokrata többség jelszava mostantól nem az, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hanem az: éljen a Magyar Köztársaság!

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Konyhás István

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu