Nagy Fanny lett az első!

DSC_3153aMárcius 12-13-án a Budapest melletti  Pátyon rendezték meg a díjlovasok Országos minősítő versenyét a CDN A B-t. A szezonnyító rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés. A két nap alatt, 163 start volt, ami napi több mint 80 versenyszámot jelent és persze nem csak a lovasok voltak sokan, az érdeklődők, nézők is.

 

A Pátyi Bellandor lovas központ zsúfolásig megtelt, minden  box foglalt volt, a versenyre több mint ötven ló érkezett.

Az ország minden részéről neveztek, a keleti végekről azonban csak ketten, Jenei Péter a Pallagi lovas klub színeiben és Nagy Fanny hajdúszoboszlói lovas a Hortobágyi  Mátai Ménes versenyzője.

013

A versenyzők a díjlovas szabályoknak megfelelő minősülési rendszer szerint lettek besorolva, Nagy Fanny eredményei alapján a legjobb lovasokkal versenyzett együtt. Itt már nem az számít, ki hány éves, együtt indul junior és felnött. Így aztán a pont azon a héten szülinapját ünneplő 16 éves diáklány olyan kiválóságokkal mérhette össze tudását, mint a többszörös magyar bajnok Dallos Gyula.

013aFanny az első nap 65%-ot ment, ez volt a junior előkészítő program, első Szokola Csaba lett új lovával, Dallos Gyula második , 65,5%-al és harmadik Fanny,Milán nyergében.  A második napon viszont, junior csapat programban  Fanny 66,216%-al nyert ,második Dallos Gyula lett  63,5 %-al.

Fanny   nagy örömmel fogadta a sportág jeles képviselőinek gratulációit. Jelen pillanatban már a következő  nemzetközi CDI*** versenyre koncentrál edzőjével , Révész Paulával, ami a Lengyelországi Radzinkowban kerül megrendezésre .Edzője nagydíjban indul a felnőtt mezőnyben,míg Fanny a Juniorokkal mérkőzik.

DSC_3153-vi

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: magánarhívum

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu