Hajdúság Szépe 2015 - 200 fotóval

IMG 0558-009Miss Alpok Adria Hajdú-Bihar Megyei döntő és Hajdúság Szépe 2015. A Hungarospa 88. születésnapja alkalmából július 25.-én került megrendezésre a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Hajdú – Bihar Megyei döntője és a Hajdúság Szépe immár hagyományteremtő összevont verseny.

 

 

A rekkenő hőségben tökéletes helyszínnek bizonyult a mediterrán tengerpart és annak hajó színpada. Míg a nézők fürdőruhában a medencéből, addig a zsűritagok a napernyők alól szemlélték a kiválasztott 12 hölgyet. Elsőként egy közös koktélruhás koreográfiával fokozták az amúgy is forró hangulatot, majd az egyenkénti bemutatkozás következett.

200 fotó megtalálható a képgaléria-1 és képgaléria-2 mappákban

IMG 0101-002

Zsűri tagjai:
1. Bodó Sándor, országgyűlési képviselő
2. Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója
3. dr. Pinczés Róbert, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Felügyelő Bizottságának tagja
4. Tóth Valentina, a 2014-es Hajdúság Szépe és Miss Alpok Adria Regionális győztes
5. Máté Lajos, Turisztikai Bizottság elnök – önkormányzati képviselő
6. Harsányi István, önkormányzati képviselő
7. Kövér Sándor, a debreceni Séfakadémia főzőiskola és a Milbest Kft képviseletében
8. Halász Krisztina, mesterkozmetikus, a Francia Kozmetika & shop tulajdonosa és az Animi Beauty System lélekkozmetika megalkotója.
9. Baráth Szilveszter, televíziós producer
10. Kozákné Judit, jelmezkészítő
11. Inform média képviseletében: Kovács Zsolt

Rövid történeti áttekintés:
A Hajdúság Szépe versenyt a Hajdúszoboszlói fürdő vezetősége keltette életre immár közel 2 évtizede és igen nagy népszerűségre tett szert már a megye határain túl is. Nagyon népszerű a nyári szépségverseny a fiatal hölgyek körében.

Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny: a ma már nagy hagyományokkal bíró sikertörténet 1988-ban kezdődött, amikor megkoronázták az első Alpok-Adria szépségkirálynőt. Azóta minden évben egyre több lány vállalkozik a nemes vetélkedésre, hiszen az ilyen megmérettetés emlékezetes élményekkel és önbizalommal gazdagítja a résztvevőket. Az Alpok-Adria szépségverseny Olaszországból indult. Ma már kilenc ország Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország, és San Marino szép lányai versenyeznek a megtisztelő címért.

A versenyzők felkészüléséről Katona Erzsébet, a Stílus Divat Stúdió vezetője gondoskodott, akinek több mint 20 éves tapasztalata a divat és szépségversenyek világában, valamint a keze alól kikerült ifjú hölgyek sikere – garanciának bizonyult.

A fürdőruhás bemutatkozás után a zsűri visszavonult megbeszélni a különdíjakat és összeadni a pontszámokat. Addig a sztárvendég, Bebe szórakoztatta a közönséget népszerű slágereivel!

IMG 0234-005

Különdíjak:
1. Valamennyi versenyző egy VIP belépőt kapott a Európa legnagyobb fürdőkomplexumába, Ceglédi Gyula vezérigazgató úrtól, aki egyben a házigazda is volt. Valamint egy oklevelet és egy szál virágot.

2. Az IKON étterem különdíját a 2014-es királynő, Tóth Valentina adta át Szegedi Kittinek.

3. A Sárvári Szöllősi Apartman hosszú hétvégéjét 2 személyre Kurucz Bettina nyerte.

4. Kövér Sándor mesterséf a Baromfiudvar és Kedvenc áruházak 30.000 Ft értékű ajándékával Huszár Nikolettet lepte meg.

5. A Tiszacsegei halászcsárda meghívását Polgár Denise nyerte.
6. Paszternák Péter fotóművész egy 80.000 Ft értékű portfolió fotózást adott át

Pinczés Nikolettnek.

7. A Kisújszállási USA SPORT ajándékutalványának Kozákné Judit jóvoltából Kun Zsanett örülhetett.

8. Harsányi István úrtól egy 50.000 Ft értékű utazási utalványt vehetett át Kállai Diána.

9. Tóth Valentina 2014-es királynő, aki személyi edzéssel foglalkozik egy 10 alkalmas bérletet ajánlott fel Maka Karolinának.

10. Bodó Sándor úrtól egy 2 személyre jogosító utalványt vehetett át Máté Katalin, mely a Hajdúszoboszlói Fortuna apartmanba szól.

11. A megyei napilap, a Napló fél éves előfizetésének örülhetett Pinczés Nikolett, melyet Kovács Zsolt adott át.

12. Máté Lajos úrtól egy 50.000 Ft értékű utazási utalványt vehetett át Kuhajda Zsanett.

13. Halász Krisztina mesterkozmetikus, az ANIMI Lélekkozmetika megalkotója egy egy 12.000 Ft értékű ANIMI MEDITÁCIÓS ENERGIAMASSZÁZST ajánlott fel Máté Katalin, Kuhajda Zsanett, Kun Zsanett és Pinczés Nikolett részére.

14. Egy 2 személyes vacsora meghívással lett gazdagabb Káposztás Izabella a Kemencés Csárdába dr. Pinczés Róbert úr jóvoltából.

IMG 0398-006

IMG 9934-010

Közönségdíjas: Szabó Evelin
Nyereménye:
Wellness hétvége a Hungarospa Thermal hotelbe 50.000 Ft értékben és a Szoboszlói Színes fotózásra jogosító utalványa 30.000 Ft értékben.




 

IMG 0200-004

III. helyezett: Maka Karolina
Nyereménye:
50.000 Ft értékű Hungarospa ajándék utalvány és a Szoboszlói Színes fotózásra jogosító utalványa 30.000 Ft értékben.




 

IMG 0155-003

II. helyezett: Pinczés Nikolett
Nyereménye:
100.000 Ft értékű Hungarospa ajándék utalvány és a Szoboszlói Színes fotózásra jogosító utalványa 30.000 Ft értékben.




 

IMG 0072-001

Királynő: Kun Zsanett
Nyereménye:
150.000 Ft értékű Hungarospa ajándék utalvány és a Szoboszlói Színes fotózásra jogosító utalványa 30.000 Ft értékben.


 

A királynő automatikusan bekerült a Miss Alpok Adria Magyarországi döntőjébe és az udvarhölgyek valamint a közönségdíjas pedig a középdöntőbe.
Nyomon követjük és szurkolunk nekik!!!

Köszönet valamennyi támogatónknak!
www.hungarospa.hu
www.ikonrestaurant.hu
www.szollosiapartman.com
www.kedvenconline.hu
www.sefakademia.hu
www.csegecsarda.hu
www.paszternakphoto.hu
www.russmedia.com
www.franciakozmetika.hu
www.szoboszloihirek.hu
Kisújszállási USA Sport

IMG 0487-007

IMG 0528-008

IMG 0558-009

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu