Ünnepi vacsora a Diákolimpikonok tiszteletére

DSC 0436-006Több éve hagyomány, hogy Hajdúszoboszló város önkormányzata megvendégeli a diákolimpiai sportágakban jeleskedő sportolókat és felkészítőiket. Az ünnepség január 16-án este az Árpád uszoda éttermében volt.

 

 

A programra legtöbben a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából érkeztek. A névsor és a sportágak alapján elmondható, hogy szinte minden iskolában megvan a kedvenc és legsikeresebb sportág, ami tulajdonképpen az edzők munkáját dicséri.
Beszédes számok és adatok a lent megjelenített listák, elemzésük utat mutathat sok szakember és szülő számára.
Az ünnepségen jó volt látni, hogy a sportolók örültek az elismerésnek. A fiatalok méltán lehetnek büszkék elért eredményeikre, hiszen Ők a nehezebb utat választották! Suli után nem pihenni, játszani rohannak, hanem az edzésre, és általában minden hétvége foglalt számukra a meccsek, versenyek miatt. Az eredményes versenysporthoz legalább heti három alkalommal mozogni kell és a magasabb szint eléréséhez, a mindennapi, vagy akár a napi két edzés is ajánlott! Az ilyen sportolók az edzésterv szerinti pihenőnapot sem lustálkodással töltik!
Nem véletlen a mondás: Mens sana in corpore sano. Ép testben ép lélek, vagy ahogy ma értelmezik:Edzett testben edzett lélek.
A jó sportolók szinte kivétel nélkül jó tanulók, mert a sport fontos nevelési eszköz! A sportoló diák megtanulja beosztani idejét, hasznosan kihasználni minden percet, kezelni a sikert, a kudarcot. A sport iránti szeretet, alázat csodákra képes, amit természetesen csak a jó edző képes kihozni a gyermekből. A sport tehát roppant fontos dolog és az is igaz, hogy nem a versenyzéssel kezdődik, tehát csak remélni tudjuk, hogy a jövőben egyre jobban bővül a kör a sportolási lehetőségek terén, és kialakul egy olyan tömegsport bázis Szoboszlón, mely képes a versenysporthoz is besegíteni utánpótlás szinten. A fiataloknak hiányoznak a régi pályák, dühöngők, és akik gyermeket nevelnek tudják, csak az a gyerek rosszalkodik, amelyik unatkozik! Akinek van lehetősége játékos, mozgásos tevékenységre, nem töri rossz dolgokon a fejét! A boldog, egészséges élethez sportolni kell!

DSC 0433-003

Stábunk ezúton is gratulál minden Hajdúszoboszlói igazolt és amatőr sportolónak, és bízik abban, hogy a nehézségek ellenére, az idei tanévben megszerzett eredményeket év végén ismét hasonló fogadással zárhatjuk!

Alább olvasható Jónás Kálmán önkormányzati képviselő, a Kulturális, Sport, Nevelési Bizottság Elnökének köszöntő szavai:

DSC 0431-001Tisztelt Sportolók, felkészítő Tanárok, Edzők!
Minden évben hagyomány, hogy Hajdúszoboszló város sportért felelős irodája és bizottsága megrendezi ezt az összejövetelt, ahol megköszönhetjük a diákságnak, hogy kiváló sportteljesítményükkel is jó hírét viszik szeretett városunknak. Bár az iskolák irányítása már nem tartozik a mi hatáskörünkbe, de úgy gondolom, hogy rövidlátó szemlélet lenne nem segíteni és figyelemmel követni a sportolók munkáját.
Ma, amikor készültem erre a kis beszédre, az jutott eszembe, hogy fiatal koromban nekem azért nem volt „hagyományos" gyerekkorom, mert gyakoroltam a zongorámon. A most itt lévő fiataloknak sincs „hagyományos" gyerekkoruk, mert az edzés elveszi a játéktól és kikapcsolódástól az időt. Egy festőművész évekig gyakorolja az ecsetkezelést, egy karatés vagy egy labdarúgó is évekig tanul egy támadó mozdulatot vagy egy beívelést. Egy balerina ugyanúgy megtanul egy mozdulatsort, mint egy atléta vagy úszó Egy zenész keresi az összhangot a produkciójában, mint egy aerobic versenyző. Nincs is olyan nagy különbség. Így elmondhatjuk, hogy a sportolók egyben művészek is. Művészei a szakáguknak, választott sporteszközüknek. A sport olyan pluszt ad, amely kihat a fiatalok további életére. A szorgalom, a fegyelem, az önuralom, az állóképesség olyan erények, amelyek a sport által fokozottan fejleszthetőek.
A helyezés alapján lehet rangsorolni, de – engedjék, engedjétek meg – hogy ne emeljek ki senkit az itt lévők közül, hisz mindegyikük kiemelkedő teljesítményt nyújtott a versenyeken. Erejének, képességének megfelelő vagy azt meghaladó módon harcolt a sikerért.
A versenysport mellett fontosnak tartom, hogy a tömegsport is kellő hangsúlyt kapjon, ezért az egyesületek támogatása mellett lényeges, hogy a bárki által igénybe vehető sportolási lehetőségek is bővüljenek. Ennek egyik állomás volt a szabadtéri edzőpark, vagy a reményeim szerint már az idén felépítendő görpálya, később a dühöngők, a kis körbe kerített foci, kosárlabda pályák.
A város vezetése nevében szeretném megköszönni Nektek a sok befektetett energiát, a felkészítő tanáraitoknak, edzőiteknek az áldozatos munkát, szüleiteknek pedig a támogatást és az anyagi áldozatokat. Sok sikert mindenkinek!

DSC 0434-004

DIÁKOLIMPIAI BAJNOKOK 2014-ben

BODNÁR JÓZSEF KYOKUSHIN KARATE
DIHEN BALÁZS SHOTOKÁN KARATE
KÍGYÓS KEÁN TOLLASLABDA
MÉSZÁROS PETRA TOLLASLABDA
NÉMETHY FRUZSINA TOLLASLABDA
SZABÓ MARCELL TÁJFUTÁS

DSC 0435-005

Az I. HELYEZETT a Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola Tollaslabda csapata (összesített pontverseny)

MÁSODIK HELYEZETTEK:

DOBOS DOROTTYA ÚSZÁS
HEGEDŰS ESZTER TOLLASLABDA
KIS-SIMONKA VINCE KARATE
SZALONTAI DOMINIK TOLLASLABDA

HARMADIK HELYEZETTEK:

A GÖNCZY PÁL SPORT ÉS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA AEROBIK CSAPATA
KASZÁS REBEKA TOLLASLABDA
TÓTH LEVENTE TOLLASLABDA

DSC 0438-008

Bárdos Lajos Általános Iskola:

Kaszás János HEG 9. o. tollaslabda Barna Donát Varga Imre 9-16. hely
Kígyós Karina HEG 7. o. tollaslabda Barna Donát Varga Imre 8. hely
Kígyós Kira HEG 7. o. tollaslabda Barna Donát Varga Imre 5. hely
Dihen Balázs shotokán karate Barna Donát, Dihen Károly 1. hely

Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola:

Kuprák Ákos 8. c. atlétika Veres Krisztina, Czidor Csaba 14.
Mészáros Petra 4. a. tollaslabda Veres Krisztina Varga Imre 1.
Molnár Lívia 4. a. tollaslabda Veres Krisztina Varga Imre 7.
Kabály Zsanett tollaslabda Veres Krisztina Varga Imre 9-16. hely
Fazekas András 7. b. tollaslabda Veres Krisztina Varga Imre 9.
Papp Anna 5. b. aerobic Czidor Csaba, Bogádi Imre, Nagy Dóra csapat 3.
Kaszás Hédi 6. a. aerobic Czidor Csaba, Bogádi Imre, Nagy Dóra csapat 3.
Illés Evelin 6. a. aerobic Czidor Csaba, Bogádi Imre, Nagy Dóra csapat 3.
Marton Réka 7.a. aerobic, Czidor Csaba, Bogádi Imre, Nagy Dóra csapat 3.
Kovács Fanni 7.a. aerobic Czidor Csaba, Bogádi Imre, Nagy Dóra csapat 3.
Kis-Simonka Vince 8. a. karate Bogádi Imre, Szabó Tamás 2.
Juhász András 6.b. úszás Veres Krisztina, Czidor Csaba 4.

DSC 0439-009

Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola:

Barát Bernadett 11.B aerobic Örvendi Sándorné 4.
Tóth Dóra 13.C aerobic Örvendi Sándorné 4.
Tóth Zita 13.C aerobic Örvendi Sándorné 4.
Nagy Babett 12.B aerobic Örvendi Sándorné 4.
Kovács Kitti Barbara 9.E atlétika Bali István, Suba László 8.; 23.
Tóth Attila 13.C mezei futás Bali István, Juhász Károly 29.
Bodnár József 10.A kyokushin karate Szabó Tamás 1.
Szilágyi Kata 9.E tollaslabdázás Varga Imre 4.
Kaszás Rebeka 11.E tollaslabdázás Varga Imre 3.
Némethy Klaudia 11.E tollaslabdázás Varga Imre 11.
Palczert Benedek 9.E tollaslabdázás Varga Imre 19.
Kovács Máté 10.E tollaslabdázás Varga Imre 9.
Joó Balázs 10.A tollaslabdázás Varga Imre 23.
Némethy Fruzsina 10.C tollaslabdázás Varga Imre 1.
Hegedűs Eszter 11.E tollaslabdázás Varga Imre 2.
Somogyi Ágnes 10.C tollaslabdázás, mezei futás Bali István, Varga Imre 5., 29.
Dobos Dorottya 8.E úszás Ludmány László 2.; 9.; 9.
Németh Kata végzett úszás Ludmány László 9.
Simon Imre 11.B úszás Ludmány László 14.; 15.
Domonkos Kitti 8.E úszás Ludmány László 9.
Pál Dóra 8.E úszás Ludmány László 9.
Tóth Dorina 8.E úszás Ludmány László 9.
Kovács Kristóf végzett mezei futás Nádasdi Judit 29.
Szabó Róbert 11.A mezei futás Ugrai Zoltán 29.
Karika Mihály 12.B mezei futás Nádasdi Judit 29.
Höflinger Dániel 12.C mezei futás Nádasdi Judit 29.
Vágó Kata 11.E mezei futás Ugrai Zoltán 29.
Papp Csenge 11.E mezei futás Ugrai Zoltán 29.
Papp Zsuzsa 10.C mezei futás Bali István 29.
Kurucz Anna 12.E mezei futás Nádasdi Judit 29.
Takács Petra 13.C mezei futás Nádasdi Judit egyéni 148.
Kiss Judit 13.C mezei futás Nádasdi Judit egyéni 147.
Pozsgai Ágnes végzett mezei futás Nádasdi Judit egyéni 76.

DSC 0440-010

Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola:

Suba Zsófia 4. A úszás Biriné Szabó Éva, Ludmány László 12. hely
Kölcsei Viktória 6. B úszás Ludmány László 15. hely
Jákób Máté 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Szűcs Tamás 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Sain Balázs 1. A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Gáll-Szőllősi Rajmund 1.A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Szilágyi Krisztián 2. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Orbán Péter 2. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Dobi Bence 2. A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Baranyi Levente 2.A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Nagy Milán 2. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Oláh Máté 2. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Kígyós Keán 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 6. hely
Rácz Donát 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Bordán László 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Simon Kristóf 4. A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Domonkos Szabolcs 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Somogyi Sándor 5. A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Tóth Mátyás 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Csáki Máté 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Drobina Martin 3.A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Sain Anna 3. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Keserű Gábor 4.A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Váradi Marcell 4.A Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Tóth Zoltán 4. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Bakk Máté 4. B Labdarúgás Szűcs János Szűcs János 9. hely
Végh Bence 7. B Kislabdadobás Szűcs János Szűcs János 37. hely
Luczi Ádám 8. A Kislabdadobás Szűcs János Szűcs János 12. hely
Serdült Kira, Krisztina Tollaslabda Varga Imre 9-16. hely
Kígyós Keán 3. B Tollaslabda Varga Imre 1. hely
Szalontai Dominik 4.A Tollaslabda Varga Imre 2. hely
Tóth Levente 4.A Tollaslabda Varga Imre 3. hely
Csirmaz Réka 4. B Tollaslabda Varga Imre 7. hely
Szabó Marcell 7. B Tájfutás Szabó László – szülő 1. hely

DSC 0437-007

 

Szoboszlói Színes– Kiss Klára
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu