Írta: Administrator 2010. május 05. szerda, 08:48
Debrecenben, a Vezér út végén található vasúti átjáróban egy személygépkocsi a Hajdúböszörmény irányába közlekedő személyvonat elé hajtott hétfőn délután.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gépkocsi vezetője a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére az átjáróba hajtott, ahol összeütközött a vonattal. A vonat az ütközés következtében kisiklott. A személyautó vezető nőt mentőhelikopter szállította kórházba, sérülése súlyos, életveszélyes, míg a vonat két utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Megyénkben az elmúlt időszakban több vasúti átjáróban is történt baleset. 2010. április 16-án a Balmazújvárosi út Kishatár utca kereszteződésénél egy kerékpáros a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére hajtott rá a vasúti sínre, ahol az érkező vonat elütötte. A kerékpáros asszony a helyszínen életét vesztette. Előző hónapban (március 10-én) a Debrecen-Házgyár út vasúti átjárónál egy Wartburg tip. személygépkocsi vezetője hagyta figyelmen kívül a fényjelzőkészülék tilos jelzését. A vonattal történt ütközés következtében az autó vezetője életveszélyes sérülést szenvedett utasa, pedig a helyszínen életét vesztette.
Ezen balesetek is jól mutatják, a közúti közlekedésben akár gépjárművel, kerékpárral vagy, gyalogosan közlekedők a vasúti átjárókon történő áthaladáskor, átkeléskor nagy kockázatot vállalnak, akkor, ha figyelmetlenek, meggondolatlanok, nem tartják be a szabályokat.
A vasúti átjárókban, illetve azok előtt a figyelem és körültekintés elsődleges. Az időveszteség csökkentése érdekében feleslegesen vállalt kockázat, a saját és mások testi épségének megóvása érdekében kerülendő. Érdemes szem előtt tartani, hogy a vasúti átkelőhelyeken, akár 120 km/h sebességgel áthaladó több száz tonna súlyú vasúti szerelvény vezetője nem igazán tud mit tenni a baleset elkerülése végett, hiszen egy ilyen szerelvény fékútja akár 500-1000 méter is lehet. A vasúti jármű részvételével bekövetkezett közlekedési balesetekből a közúti járművezető, vagy a gyalogos mindig „vesztesként” kerül ki.
Figyelem!
A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjáró megközelítésekor, illetve a vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzésnek.
Debrecen RK. Közlekedésrendészeti Osztály és
Hajdú-Bihar MRFK Sajtószolgálat